2021. második fele
A bölcsiből már nyár elején „elballagtunk”, de azért a nyáron még jártak a manók, csak foglalkozások nem voltak már. Ugye Dolli csak nem régen került fel „a nagyokhoz” az emeletre, de ez a pár hónap is elég volt hozzá, hogy szuperül összebarátkozzanak ezzel a csoporttal is. Így amikor vége lett a bölcsis életünknek (ahol természetesen az ajtón kilépve csak anya és a dadusok sírtak, Dolli nem értette mégis mi ezen olyan nagy szám 😀 ), akkor szuper programként időnként még összejött a kis csapat egy-egy szülinapra, vagy csak úgy…
Aztán eltelt az augusztus is, és indult az ovi! Be kell vallanom, nem számítottam nehéz beszokásra, ismerve Dollit. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy konkrétan már az első napon közli, hogy ott szeretne aludni. Nos, én nem vagyok semmi jónak elrontója, úgyhogy intéztem a szükséges holmikat, és próbáltam nem látványosan elérzékenyülni, amikor ismét otthagytam egy új helyen, egy új életszakasz elején az én kis nagylányomat. Tanulnom kellene tőle. Ő sokkal lazábban veszi ezeket a dolgokat, mint én. 😀 Amúgy az új jelét, ami a süni lett, szokásához híven 1 másodperc alatt választotta ki. Sajnos a cicát nem hozhattuk tovább, pedig jó volt, hogy két bölcsin keresztül is az lehetett neki a fix pontja. De úgy látom a sünivel is nagyon elégedett 🙂
Eltelt pár hónap, és azt kell mondjam, szuper helyet találtunk Dollinak. Imádnivaló ez az ovi, rengeteg programmal és lehetőséggel. Mennek úszni minden héten, egy ideig télen síelni is jártak, rendszeresen mennek az erdőbe és a fennsíkra, ovis torát tartanak, bábszínház jön havonta, szóval csuda jó kis hely ez nekünk. Áldom a sorsunk, hogy ide járhatunk.
2021. első fele
Ez volt az a nyár, amikor végre kimozdultunk otthonról. Tavaly a covid miatt elmaradt minden, előtte meg mi voltunk túl félősek, picinek ítéltük még Dollit több napos utazásokhoz. (pedig igazából csak mi féltünk a dologtól, szerintem manócska simán vette volna az akadályt 😀 )
Így nekivágtunk a nyárnak, első körben Pécsre látogattunk el. Szuper szállásunk volt, nem messze a központtól. Megnéztük az állatkertet, találtunk szuper szökőkutat, amiben muszáj volt pacsálni, mentünk a tv toronyhoz, körbejártunk a Dottó vonattal… De a legjobb program az volt, amikor átmentünk Komlóra, a MiniZoo magán állatkertbe. Bármikor arra járunk majd a jövőben biztos meglátogatjuk még őket, mert az élmény felejthetetlen volt! Igazi állatpark, sok szeretettel!
Ezután egy itthoni program következett, a vasúttörténeti parkban jártunk, annak 125. szülinapja alkalmából. Száguldottunk a keskeny nyomtávú kisvonaton, néztünk mindenféle óriási vonatokat, mindenre felmásztunk, amire csak lehetett, találtunk ugrálóvárat is, kürtős kalácsot is, szóval igazán jó kis napunk volt!
Majd ismét egy nyaralás következett, melynek Pécs volt a tesztelője. Hogy merjünk-e több napra kalkulálni Dollival, hogy fogjuk bírni. De manócska teljesen szuperül vette a dolgokat, így a következő lépés Zalakaros volt, egy szuper wellness szállóval! Nos, manót alig lehetett kihalászni a medencékből, hozta a formáját, és állandó jelleggel sellőset játszott. Bár még karúszó volt rajta, sokszor kérte, hogy vegyük le, és próbált a víz tetején maradni. Látszik azért a babaúszásos múltja, nagyon nagy a vízbiztonsága. Talán túl nagy is…
Nagyon élvezte azt is, hogy az étkezéseknél a fal egy óriási akvárium volt, mindig csodáltuk benne a szép halacskákat. 🙂 Volt nagy buli is este, úgyhogy ment a tánci, másik napon ugyanígy a kinti téren volt vásár, körhintás-dodzsemes mulatságok, buborékfújós emberek, és sok csuda dolog, amit manó persze roppantul élvezett. Meg mi is. 😀
Voltunk kilátóban, erdei tanösvényen, Dottó vonaton, Bivalyrezervátumban… de hát a medencés buli vitte a pálmát, érthető módon. 🙂
Harmadik utazásunk nyár végén az osztrák határ melletti Nyárligetre vezetett, ahonnan bejártuk a soproni Boszorkány tanösvényt és kilátót, az osztrák oldalon az állatkertet, ellátogattunk a Fertő tóhoz is, amúgy meg a szállásunk hatalmas kertjében lévő játszótéren vagy a babzsákokon tötöttük az időt. Sajnos a medencét már nem tudtuk kihasználni, mert lehűlt az idő augusztus végére, de sebaj, Dolli azóta is emlegeti ezt a helyet, így nem kizárt, hogy még visszajövünk…
Az otthon töltött időkben pedig 1-1 napos programokkal színesítettük a nyarat. Voltunk kedvenc bébiszitterünkkel és Dollival strandolni, a Dunánál kavicsot dobálni, Tatáéknál hétvégézni – és ők is voltak nálunk, anyukámmal körutat tettünk vonattal a várhoz meg vissza, meglátogattuk a vadasparkot Szigethalmon, buliztunk a bölcsis csoporttársakkal az egyikőjüknél…
Összességében úgy elrohant a nyár, hogy észre sem vettük, de nagyon jól éreztük magunkat!
… és kezdődik is az óvoda…
Történt az, hogy a szomszédunk felújította a kertjét. Amiben állt egy kis faház, olyan masszív fajta, amit asztalos csinál, zsindely tetővel, gyerekeknek. Mert hogy náluk is voltak anno kicsik a gyerekek, bár ma már nem azok. Mivel ez a kis házikó ma már náluk útban van, így mondták, hogy szívesen odaadják nekünk. Mi pedig örömmel fogadtuk, bár 4 felnőtt férfi ember is nehezen mozdította meg, és másfél óra alatt hozta át hozzánk. Volt egy pár száz kilónyi anyag benne, az tuti.
Takarítás után viszont Dolli roppantul élvezte benne a játszást, így egy kicsit csiszoltam és festettem is rajta, hogy ne legyen annyra lestrapált, és manó jókat tudjon játszani benne. Szerintem még dizájnolunk majd rajta valamelyest, hogy barátságosabb legyen, de ezt majd az idő alakítja.
Eljött a húsvéti készülődés ideje is, életem első kalácsát próbáltam megsütni, Dolli lelkes segítségével természetesen. Hát, nem sűrűn lesz itthon általam sütött verzió, az biztos. 😀 Ellenben a festett tojások egyediek lettek, idén nálunk a filctollas, ragasztott mintás, lábakon álló verzió lett a befutó. Persze Dolli az egyiket eltörte, így a helyzetet mentve úgy döntött, hogy oké, akkor pucoljuk meg, és magát a fehérjét festette ki filctollal 😀 Igazán egyedi lett!
Tavasszal Dolli elkezdett barátkozni a rollerrel is, és amellett, hogy írtóra aranyos a full védőfelszerelésben, elég ügyesen kezeli a járgányt is. Néhány alkalom után már elég magabiztosan közlekedik vele, bár a fékezést azt még tanulni kell 🙂
Június közepén annyira meleg lett az időjárás, hogy én bizony gondoltam egyet, és egyik éjjel sátorozni mentem a kertbe. 😀 Ott mindig jó idő van éjszaka. Viszont nem tehetek róla, hogy annyira azért nem kedvelem a bogarakat, és a kemény földön fekvést sem, így fogtam a strandolós sátrat, ami magától kinyílik, és bedobtam a trambulinba. Így nem is feküdtem a földön, bogarak sem jöttek be, bár tény, hogy nem tudtam épp kinyújtóztatni a tagjaimat, de kellemes éjszaka volt, amikor is hosszú idő óta először a kiscicám velem tudott aludni. Drága kis lélek, azonnal kihasználta a lehetőséget, és bevackolta magát a karjaimba, ahogy régen… Imádtam minden percét, hiába volt kissé kényelmetlen a hely szűke. Elhatároztam, hogy Dollival is csinálok majd ilyen sátorozást.
Június végén készültek el Dolli első felismerhető rajzai. Nagy lépés, mert eddig csak firkált, most pedig határozottan felismerhető napocskát, szivecskét és virágot festett, ráadásul ecsettel és festékkel. Ki is tettük őket a falra, nagy becsben vannak tartva!
Július végén ovi lágotatáson voltunk, immár Dollival együtt. Játszottunk egész délután, ismerkedtünk a többiekkel, az óvónénikkel, és persze az udvarral. Dolli nagyon jól érezte magát, alig várja, hogy ovis lehessen 🙂
Ez is eljött, Dolli alig múlt 3 éves, és úgy tűnik, sikerül elhagyni a pelust. A legjobb benne, hogy nem kellett „trenírozni” meg tanítani, meg nyűglődni, mert Dolli saját céltól vezérelve jutott el idáig. A cél pedig az volt, hogy a farsangon „kék hercegnő” lehessen. Amikor ezt kitalálta, mondtam neki, hogy rendben, lehet hercegnő, de azt ugye tudja, hogy a hercegnők bizony már nem pelusosak?! Olyan nincs, hogy pelustól dagadjon egy szép hercegnős ruha, így akkor lehet ilyenben a farsangon, ha addigra szép bugyika lesz a ruha alatt.
Nosza, több sem kellett Dollinak, cél kitűzve, és bizony teljesítve! A kék hercegnő roppant boldog volt a farsangi bulin! 🙂
Már február van, így ideje elkezdeni ovit keresni szeptembertől… Hihetetlen, hogy már itt tartunk, Dolli már 3 éves elmúlt, és majdnem 4 lesz, mire elkezdjük az ovit. Őrület. Pedig csak most született…
Két ovit néztem meg a környéken, ami nagy szó, mert covid miatt ugye nincs olyan, hogy nyílt nap, meg „csak úgy megnéznénk”, meg ismerkedés az óvónőkkel, stb. Nem, most látatlanban van ovi választás, azt sem tudod hova és kinek a kezébe nevezed be a gyereked röpke 3 évre…
Mivel az állami intézmények errefelé elég nagy létszámmal üzemelnek, így erősen hajlottam arra, hogy magán úton folytassuk a pályafutásunk. A bölcsis gondozókkal egy véleményen voltunk azt illetően, hogy a nagy csoport az nem való Dollinak, mind azt mondták, hogy ott egyszerűen bedarálná őt a többi gyerek, annyira kis szelíd, saját világában élő, elvarázsolt kis lélek a manócskánk. Neki nagyon kell, hogy be tudjon bújni a gondozója ölébe, hogy tudjon közvetlenül kapcsolódni akár egy mesével egy játékkal, vagy szóban… márpedig, ahol egy csoportban 30-40 gyerek van, ott ez nem lehetséges.
Így a két magán oviból is azt választottuk végül, amelyik a legkisebb volt, vélhetően ennél kisebb intézmény nincs a városban. 😀 Egyetlen csoportjuk van, összesen maximum 21 gyerekkel, és 4 felnőttel. Ebből is 14-en most kezdik az ovit velünk, tehát többen még kisebbek, mint Dolli.
Azóta eltelt jó pár hónap, és úgy érzem, jól választottunk. Nyugodt légkör, szelíd gyerekek vannak együtt itt, nem egyszer arra érkezem délután, hogy miközben valamit alkotnak az asztaloknál, mellesleg együtt énekelnek közben. Csuda társaság, épp olyan, amilyet megálmodtam a kis angyalkánknak. 🙂
Ha már bölcsi nincs, házhoz jön a Jóga Móka. 🙂 Időnként kell egy kis változatosság, így elhívjuk néha a régi bölcsiből a dadusokat. Dolli mindkettőjüket imádja, egyikük pedig kifejezetten a kimaradó Jóga Móka órákat hozza el nekünk házhoz. Dolli nagyon élvezi 🙂
Elmentünk együtt manóval kettecskén vezetni is. Nohát ez csuda program volt! Nem volt tervben, csak hazafelé megálltunk egy elhagyatott parkolóban, ami nincs messze innen. Így megkockáztattam, hogy kb. 3-5km/h-val araszolva, „enyém a pedál, tiéd a kormány” módon menjünk egy pár kicsi kört, távol mindentől. Azt a vigyort kár lett volna kihagyni, Dolli nagy élvezettel mesélte apának is a mutatványt, azóta is mondogatja, hogy szeretne vezetni 🙂
Fodrásznál is jártunk, még január végén. Dolli élete első igazi fodrászolása volt ez, nem csak holmi igazítás. Már majdnem derékig ért a haja, és nagyon nehezen kezelte, így időszerűvé vált, hogy megismerkedjen a fodrászommal. Hölgyike nagyon élvezte, végig vigyorgott, nézte magát a tükörben, és roppant elégedett volt a végeredménnyel 🙂 Ami pedig még ezzel jött, hogy az első vágott hajából készült gyanta medál és hűtőmágnes is, amit a nagyi féltve őriz a mai napig. 🙂
Sajnos ez a covidos – itthonmaradós időszak – mindamellett, hogy szerencsére a férjem és én is olyan területen dolgozunk, amire szükség volt ebben a bezárt időszakban, így munkának nem voltunk híján – elhozta, hogy a naplót nem tudtam vezetni. Teljesen leálltam az írással, így a mostani sorok és a következő másfél év eseményei csupán emlékek, melyeket az időközben készült családi fotók nyomán elevenítek fel. Remélem, hogy sikerül a legfontosabb eseményeket újra életre keltenem, és talán egy ideig ismét tartanom a lépést… Lássuk hát. 🙂
2020. December
Izgalmas hónap Mikulással, szülinappal, karácsonnyal, újévvel. Sokminden történik, de ez most mégis más. Tarol a járvány, így amennyire lehet, el vagyunk zárva egymástól. Rég nem láttuk a nagyszülőket, nem megyünk sehova bölcsi után, ott is tartjuk az állandó óvintézkedéseket…
Viszont Dollinak nagyon nyílik a kis csipája mostanság, és állandósulnak az automatikus ellenkezések, hisztik, akaratosság, engedetlenség. Engem nagyjából fél perc leforgása alatt képes teljesen kiakasztani, és nem értem, hogy ez neki miért jó.
Így a Mikulás csak azért nem hozott virgácsot, mert nem jártam olyan helyen, ahol lehetett kapni.
Hó elején elkezdtük minden nap megtölteni az adventi naptárat (kis fiókos házikó, minden nap elrejtettünk benne valami apróságot), de azt is elvitte a „karácsony tündér” még karácsony előtt, mert Dolli igencsak túllőtte a türelmünk határait, és nem éreztük a férjemmel, hogy ezt még jutalmaznunk is kellene. Majdnem elmaradt a karácsony is ugyanezen okból kifolyólag, de azért itt – gondolván a nagyszülőkre is – engedékenyebbek voltunk egy picit.
Közben szülinapot ünnepeltünk, Dolli betöltötte a 3. életévét. Nagy szó ez, nagy fejlődési szakasz határa, nos, ez látszik is. Szinte már kész hölgy. Állnadóan csacsog, csak akkor van csendben, ha alszik. Ha épp nem tud értelmeset mondani, akkor hablatyol. Mindegy, csak járjon a szája.
A négy évszakos kirakóst, amit kapott, nagyon szereti, azóta is sokszor kirakja. Illetve elkezdődött a foglalkoztató füzetek ideje, az egyszerűbbeket már együtt meg tudjuk oldani, és a matrica ragasztgatás persze mindig tuti nyerő feladat.
Karácsony hetében elmentünk mindketten pcr tesztre, plusz anyukám is csináltatott egy gyorstesztet, és a negatív eredményekkel a papírunkon megkockáztattuk, hogy együtt töltjük a karácsonyt. Így a nagyi eljött hozzánk 24-én, majd mi mentünk a mamáékhoz vidékre 25-26-án.
Azóta megint nem voltunk sehol, a szilvesztert itthon töltöttük együtt, és igazából örültünk, hogy most nem volt annyira hangos, mint szokott lenni.
Dolli karácsonyra kapott egy babaházat, amiben sok kis alkatrész van, amivel berendezheti a házat, plusz egy anya, egy apa és egy gyerek figura, amivel persze azonnal elkezdte eljátszani az életének az eseményeit. Hamar rá kellett jönnöm őt figyelve, hogy túl sokszor hallja tőlem, hogy „siessünk, gyere már, gyorsan, mert elkésünk”… ezen javítanom kell jövőre. Érdemes figyelni őt, ahogy játszik, tanulságos.
Abszolút beindult a szerepjátékos időszak. Pár hónapja is volt már rá példa, hogy az ebédjével megetette a babáját is, majd megtörölte a baba száját, illetve időnként betakargatja a plüsseit is. De a babaház tipikus példa erre, illetve a bölcsiben rendszerint a kis játék konyhából szalad hozzám délután, és sokszor hoz magával egy valamilyen kézre húzható bábot is, amivel szoktak bent játszani.
Napról napra újabb mondókákat mond és énekel, mindent ő akar csinálni egyedül, „anya ne segíts”, „ne, majd én”, stb. Alig tudom már követni.
Óriási lépést tettünk még ebben a hónapban a szobatisztaság felé. A bölcsiben ugyanis kitűzte célként, hogy ő fel akar menni az emeletre. Az emeleten azonban a „nagyok” vannak, akik már szobatiszták, mert fent nincs pelusozó hely. Megmondták neki a gondozók, hogy csak akkor mehet fel, ha elhagyja a pelust. Azóta Dolli töretlenül próbálkozik, bár néha igen kevés sikerrel, de alapvetően jó úton járunk. Már csak alváshoz kap pelust itthon is és a bölcsiben is. Persze itthon még néha kibulizza, hogy délután már ne vegyem le róla alvás után, mert az neki valamiért jó, ha rajta van, de már akkor is kezd szólni, hogy menni kell, ha rajta hagyom. És semmi bili, mi bizony wc-re járunk! 🙂 Persze előfordul, hogy nem sikerül eljutni odáig, balesetek adódnak. De már egyedül veszi fel a pónis bugyikáit, és a nadrágot is. Wc-re amúgy egyedül megy (először dec. 12-én), levetkezik hozzá, és le is húzza, ahogy azt kell. Nagyon ügyi törpi 🙂
Volt még egy vicces sztori, amit manó nem igzaán értett, de mi nagyot nevettünk a férjemmel. Gyurmáztunk együtt hármasban, amikor is készült egy kb 5 cm magas hóember két golyóból. Majd Dolli elkezdte mondani, hogy mi hiányzik még róla, a férjem meg igyekezett pótolni a hiányosságot. Ez még rendben is volt, amikor a kalap vagy a szem került sorra, de aztán jött a kéz, az orr, a száj … itt már nevettünk, miliméteres dolgok voltak ezek… de persze Dolli nem állt meg, jött a szemöldök, majd a szempilla… szakadtunk a nevetéstől, manó meg nem értette, mi ilyen vicces… 😀 Még jó, hogy ismeri ezeket a szavakat is 🙂
2020. November
Sajnos a covid újra terjed… Így a programok ismét elmaradnak, amit Dolli nem igazán ért…
A játszóterezések már a rossz idő és a korábbi sötétedés miatt is kiesnek, de abbamaradtak a Jóga Mókák is, és mivel bezártak az uszodák, így a Babaúszás is szünetel. Pedig ez is újraindult a nyáron az első covid hullám után, és örültünk, hogy ismét mehetünk, de most megint szünetet tartunk benne.
Szerencsére a bölcsi még rendben van, és a TSMT is működik, mivel az nem csoportos, hanem személyes foglalkozás.
De azért elég szívszorító, amikor a bölcsiből hazafelé mondja Dolli, hogy merre menjek, hogy odaérjünk Jógára, és nem érti, hogy miért nem megyünk… Egyszer elhívtuk Margót, hogy otthon tartsa meg nekünk a jógát, annak nagyon örült Dolli, és remélem, lesz még ilyen alkalom, de amilyen ütemben terjed a vírus, jelenleg nem merjük már hívni Margót, nehogy baja legyen. Hiszen mi vagyunk a veszélyesek a bölcsi miatt…
Volt azért egy aranyos dolog, amin nagyon meglepődtem. Vettem Dollinak egy szép kis piros ruhácskát, aminek nagy, arany csillagos szoknyája volt, ilyen tüll anyagból vagy miből. Nem szokásom ilyeneket venni, lévén én sem hordok nagyon nőcis cuccokat. De gondoltam a bölcsibe jó lesz majd, hiszen jön a december, valamelyik ünnepségre csak kell ilyesmi.
Hát, amikor Dolli meglátta, felcsillant a szeme, és esélyem sem volt, hogy előbb kimossam, azt azonnal fel kellett venni. Majd pedig amint rajta volt, azonnal elkezdte csajosan forgatni a csípőjét, és áhitattal közölte, hogy „Hűűű! Pörgős szoknyaaa!” – hogy honnan tudta mi ez, és honnan vannak ezek a csajos allűrök, hát fogalmam sincs. Ez nekem rejtély. De az biztos, hogy jobban oda kell figyelnem a jövőben arra, hogy kibontakozhasson a nőci a kislányomban, ha már másként nem igazán lát tőlem erre példát, hát legalább csini ruhákat szerezzek már neki néha. 🙂
Feltűnt még egy érdekes dolog ebben a hónapban. Dolli a szokásos kis táblás játékát, amin kis lapocskákat kell egymás mellé sorba rakni, elkezdte új módon kirakni. Eddig is ragaszkodott a saját kis sorrendjéhez, mindig ugyanúgy lett kirakva ez a játék. De most elkezdte úgy rakni, hogy nem egymás mellé rakva feltölti a sorokat, hanem véletlenszerűen felvesz egy lapot, és azonnal a helyére rakja, akkor is, ha az a tábla közepén egy teljesen üres hely egyelőre. Így pakolgatja őket mindenféle támpont használata nélkül, míg végül összeáll az egész. Bámulatos ez egy nem egészen három évestől, és engem arra emlékeztet, ahogy nagymamám kirakózott. Ő sem rakta ki soha először a szélét mondjuk vagy részleteket. Mindig csak az egyes darabokat próbálta a helyére tájolni, egymástól függetlenül, és végül célba ért.
Dolli amúgy egyre ügyesebb. Persze, ez természetes ebben a korban, de úgy érzem, hogy a korához képest szokatlan dolgokat csinál némely területen.
Oké, a rajz az egyelőre nem az erőssége 🙂 De például kirakósokból nagyon élvezi az 50-60 darabosakat, ami bőven a korosztályán felüli szint…
Emellett elkezdett az apával való esti játék során elolvasni néhány szót (gondolom a szóképet ismeri fel, vagy nem tudom, de néhány szót ki tud olvasni). Alapszavakat persze, mint apa, anya, mama, nagyi, tata, cica, alma, jó, hó, tó, boci, stb. Persze a szavak listája egyre nő… Emellett a számolás, amit magyarul már elég sokáig tud hölgyike (kb harmincig megy fixen, de apró segítséggel sokkal tovább is), csupán játékból, amit ő kér, néhány dal segítségével, amit a YT-on találtunk, tízig immár angolul (oké ez már megy régóta), németül, franciául és újabban spanyolul is el tudja mondani. És nem csak úgy dalként, hanem ha megkérdezem, hogy hogy van a három franciául, akkor megmondja.
Számomra elég hihetetlen, de mivel érdekli, és élvezi a betűk-számok világát, nem akarjuk visszafogni csupán azért, mert korainak gondoljuk… Így hagyjuk, lehet, hogy neki ez lesz az erőssége felnőtt korára. Ki tudja?! 🙂
2020. Október
Ez a hónap meglehetősen eseménytelennek bizonyult, igen meglepő módon. Csak teltek a hétköznapok, jött a hűvösebb idő… Még folytatódtak a délutáni játszóterezések, ha nem esett az eső, de lassan a fagyizó is bezárt télre.
Kitartóan mentünk Jóga Mókára és TSMT-re, törzsvendégként ismer minket már lassan minden hal a Tropicariumban…
Dolli meg csak ügyesedik, egyre több nótát énekel, vagy mondókázik, amiket korábban nem ismert még.
Beszoktak már az új bölcsis társak is, és elmentek az ovit kezdők, így kicsit kicserélődött a csapat, valamint zajlanak hetente az angol foglalkozások a bölcsin belül. A gondozónk itt az a hölgy, akihez tavaly angolra jártunk, így legalább ő megérti, akármilyen nyelven karattyol neki Dolli 🙂
2020. Szeptember
Ez a hónap a nagy fejlődési lépéseké volt. Persze leírva nekünk felnőtteknek talán apróságnak tűnnek, de egy pici lány életében ezek igenis hatalmas dolgok!
Szeptember 5-én manó először mosott önállóan, egyedül kezet. Szépen, ahogy kell, fellépőt odatette magának, szappannal jól megmosta a kis kezeit, megtörölte, és visszatolta a fellépőt, anélkül, hogy megszólaltam volna. 🙂
Másnap, 6-án kitalálta, hogy ő bizony este egyedül szeretne bemászni a kádba. Először nehéz volt, mert magas volt neki, de kitalálta, hogy a fellépő itt is használható… Ügyi törpi 🙂
7-én először pisilt egyedül a wc-be! És már ráadásul ezzel a bili-wc dologgal a bölcsiben is barátkozik. Alakul a szobatisztaság.
15-én azt is kitalálta, hogy ő bizony egyedül szeretne beülni a kocsiba. Nem mondom, hogy gyorsan ment, de sikerült, így ezen felbátorodva már minden következő lehetőséget is próbált megragadni manó. Úgyhogy még hamarabb kell elindulnunk mindenhova, hogy oda is érjünk. 🙂
Hó közepén új délutáni program kezdődött, ami szintén nagy kedvenc lett. A másik volt gondozónk elindította idén is a Jóga Móka foglalkozásokat (tavaly is volt, csak akkor nem tudtunk járni, mert egybe esett az angolunkkal, ami idén már a bölcsinek a része, nem külön program). Mivel Dolli örült, hogy újra láthatja másik régi gondozóját, akit szintén nagyon szeret, így garantált volt, hogy ez a program is kedvenc lesz. Nem sokára már manó mondta, hogy merre menjek a kocsival, hogy odaérjünk a fogalalkozásra. 🙂
Hónap vége felé pedig már a TSMT-t tartó lányt is annyira megkedvelte manó, hogy bizony tőle szokatlan módon puszit kért tőle, mikor indultunk… Nos, puszit egyelőre eddig még csak apától kért, néha tőlem, és a korábbi gondozóitól, úgyhogy úgy érzem, itt is jó kezekben vagyunk 🙂
Ebben a hónapban történt még, hogy Kitti megkért minket, hogy gyakorolhassa hobbi fotós készségeit rajtunk, első sorban nyilván Dollin, így hó elején készült egy csomó csodás kép, és némelyiken az én apró kislányom már-már kisméretű hölgynek látszik. Nagyon tündéri fotók készültek, élveztük a modellkedést.
Egy másik nagy esemény pedig a nagyinál történt, ugyanis ő hazahozott egy kis vörös kölyökcicát, így új családtaggal bővültünk. Természetesen el kellett látogatni hozzá, és Dolli teljesen el volt bűvölve a kis jószágtól. Simogatta, játszott vele, hurcolászta mindenhova, a cica meg olyan nyugalommal hagyta neki mindezt, ahogy nekünk soha. Eztán folyton azt hallgattam, hogy „menjünk a Gyömbikéhez”…
2020. Augusztus
A július is mozgalmas volt, de az augusztus még ezen is túltett.
A délutáni szokásos játszóterezések-fagyizások folytatódtak.
Hó elején elkezdtünk járni TSMT-re, mivel manónak még mindig voltak gondjai az egyensúlyával, és kíváncsiak voltunk, mit mond egy szakember. Mondta is, hogy milyen reflexek meg koordinációs akármik nincsenek teljesen a helyükön, de erre már nem emlékszem, hogy őszinte legyek. A lényeg, hogy egy héten egyszer járunk hozzá, és ezt Dolli igazából úgy éli meg, mint egy neki fenttartott személyes játszóházas alkalmat. Szuperül érzi magát, és utólag visszatekintve szédületesen fejlődik minden tekintetben. Nyilván nem kizárólag emiatt, hiszen a bölcsi is rengeteget hozzátesz, illetve mi is sokat játszunk vele célzottan otthon, de ez is a része az egésznek.
Még hó elején volt, hogy egy napra én bizony „szabit” vettem ki, és Kittivel megléptem a közeli strandra. Elmondhatatlan élmény volt végre kiszabadulni egy picit otthonról, nagyon jól éreztük magunkat. Miután hazaértünk, még csatlakozott hozzánk manó és a férjem is, és együtt elmentünk egy jó kis étterembe, aztán sétáltunk egy nagyot. Ez így önmagában persze nem egy hatalmas esemény, de nekünk nagy élmény volt, így ennek is itt a helye. Jó társaságban emlékezetes marad egy egyszerű kis program is 🙂
Az augusztus hozott egy hét szünetet is a bölcsiben, így azt is kihasználtuk, ahogy csak tudtuk.
Voltunk állatkertben, ami nagyon tetszett Dollinak, alig akart hazaindulni, pedig már majdnem leragadt a szeme, annyira elfáradt. Nagyon szereti az állatokat, nagyon soknak tudja már a nevét, és jó volt, hogy most élőben is láthatta őket.
Jártunk a nagyival együtt a János-hegyen, felmentünk a libegővel, fent megkerestük a kilátóban a kőbékát és a kődenevért a lépcsők alatt, nyomtattunk pénzérmét, és elolvastuk hozzá a tudnivalókat a Brúnó Budapesten könyvből, amit Dolli nagyon szeret.
Ellátogattunk a Szemlőhegyi barlangba is, ami nekem nagyon tetszett, de manót kevésbé kötötte le. Azt hiszem kicsi még hozzá, vagy csak egyszerűen nem érdekli a föld mélye…
A strandolás Kittivel annyira jó volt, hogy úgy döntöttem, elviszem Dollit is, így egy délutánunkat ott töltöttük együtt, kettecskén. Kedvenc lett a melegvizes medence, amiben a mindenféle fújókák vannak (masszírozó sugarak), manó nagyon viccesnek tartotta, hogy ha beleveti magát a vízbe (és ugye fent marad a karúszókkal a vízen lebegve), akkor ezek a fújókák elfújják őt mindenfelé. 🙂
Jártunk még vendégségben is, ahol kamasz fiúk figyelmét élvezhette Dolli, teljesen el voltak varázsolódva (lévén két családban összesen 4 fiú van), hogy végre egy kislánynyal játszhattak 🙂
Jártunk még egyszer a Dunánál is, ami ismét varázslatosan hatott, és ezúttal sok kacsát is láttunk, ami valamiért nagyon izgalmas dolog volt manónak 🙂
2020. Július
A július egy izgalmas programmal indult. Mielőtt újra kinyitottak volna a mozik, az utolsó zárt napon lehetőségünk nyílt manóval ellátogatni a közelünkben lévőbe. Sosem voltam még üres moziban, pedig régebben dolgoztam is egyben. De mivel itt a mozivezető egy kedves, régi barátom, felkínálta a lehetőséget, hogy meglátogassuk őt a nyitás előtti napon 🙂
Mondanom sem kell, Dolli nagyon élvezte, sosem járt még moziban amúgy sem, így sorra mászta meg az összes teremben a hatalmas lépcsősorokat, mindezt akár teljes sötétségben (csak a lépcsők neonfényei világítottak, mert így sokkal izgibb 🙂 )
A következő napokban egy újabb nagy lépés történt, bár ezt mi szülők léptük meg inkább… Szétszereltük a járókát, ami igazából játéktárolóként szolgált már egy ideje, és kialakítottunk Dollinak egy saját kis sarkot a nappaliban, amit a kanapék határolnak. Igazán kuckós, egy kis asztallal, kis székkel, egy városos szőnyeggel, amin autókat lehet tologatni az úton, és ide kerültek a saját kis holmijai – ceruzák, pecsétek, színezők – minden, ami egy asztalra való.
Egy nap ellátogattunk a Duna partjára is, a Kopaszi-gátra, vittünk sátrat, hogy le tudjunk telepedni, és a szép új vizicipőnkkel begázoltunk a nagy vízbe. Persze a „csak addig mehetsz, amíg a bokádig ér a víz” érdekes módon mindig változó magasságokba helyezte Dollinak a bokáját, de sebaj, baj nem lett, csak csöppet vizes lett még a hajunk is… 😀
Pár nappal később pedig megkezdtük az új bölcsit. A beszokás szuper jól ment, pont úgy, ahogy az előző helyen. A gondozók nem is értették, hogyan lehet ilyen gyorsan beszokni, én meg azt nem értettem, hogy mit nem értenek ezen… Dolli olyan szuperül vette az akadályokat, hogy csuda, és bizony az első hét végére már ott is aludt szépen a többiekkel. Nagyon élvezte a gyönyörű udvart a sok játékkal, folyton mesélt minden nap, hogy mennyi mindent csinált.
Két hét sem telt el, és reggel már magától futott be a csoportszobába a többiekhez, azt sem mondta, hogy „szia anya”.
Délutánonként rendszeres lett, hogy a bölcsiből hazafelé megálltunk a fagyizónál, és rendszerint összefutottunk – itt vagy a közeli játszótéren – a régi bölcsis társakkal. Nagyon örültek egymásnak a manók, és mi szülők is örültünk, hogy találkozunk, főleg, hogy Kitti, a kedvenc gondozónk is rendszerint velünk tartott. Dolli megkapta az első futóbiciklijét, amit gyorsan ki is cseréltek az egyik kis barátnőjével, és együtt rótták a köröket a játszin.
Mindezek mellett még ráadásként a hónap végefelé elkezdtünk esténként fürdés előtt bilibe pisilni. Határozottan fejlődünk 🙂
2020. Június
Kicsit leült a covid-frász, úgyhogy eljött az ideje, hogy újra találkozzunk a tatáékkal. Rajtuk kívül pedig úgy döntöttünk, hogy időnként elhívjuk Kittit, hogy vigyázzon manóra. Neki is jó, hiszen mióta bezárt a bölcsi, nyilván nincs fizetése, manócskának is jó, mert láthatóan nagyon-nagyon hiányzott neki Kitti, és persze nekem is jó, részben, mert van kivel váltani pár értelmes szót, részben, mert egy kicsit akár bámulhatom is a plafont, ha épp ahhoz van kedvem.
Ezen kívül elindult a bölcsikeresés. Mivel újra megnyitották az intézményeket, ideje volt keresni egy új bölcsit, hacsak nem akartam még több, mint egy évig itthon maradni, mire manócska majdnem 4 évesen oviba mehet.
Sajnos itt kezdtük el nagyon értékelni, hogy milyen szuper helyünk volt korábban… Rá kellett jönnünk ugyanis, hogy ez sajnos ritkaságnak számított, és, hogy ennyi odafigyelést, óvó és vigyázó gondoskodást, törődést, és a szülők felé történő folyamatos kommunikációt szinte sehol nem találunk…
Végül a legszimpatikusabbnak tűnő bölcsibe adtuk be a jelentkezésünket, ahol úgy tűnik, hogy nem kell szeptemberig várnunk az indulással, már július közepén kezdhetjük a beszoktatást… Kicsit aggódva, de azért reménykedve várjuk.
De azért ez a hónap még elhozta az első látogatást a Tropicariumba is, ahol nagyon hamar rájöttünk, hogy nekünk bizony igencsak megéri az éves bérletet megvenni, manó ugyanis eddig is nagyon érdeklődött a halacskák iránt, na de most! Úgy látom, rendszeres délutáni program lesz ez…
Még hónap végén tettünk egy látogatást a tatáéknál is, ahol volt ám nagy kaland! Előkerült a zöld autó, amit tavaly már egyszer látott Dolli, de akkor még kevéssé tudott vele mit kezdeni… most már azért jobban illett bele a méretét illetően, bár még mindig nőhet egy kicsit hozzá. És elővette tata a férjem négykerekű biciklijét is, amin szintén egyensúlyozott egy kicsit manó. Nem olyan sokkal volt az nagyobb már, mint ő, jövőre talán már az is jó lesz 🙂
2020. Május
Először is készülünk anyák napjára. Kis cserepekbe tettünk pálcikás virágot, és szépen ragasztgattunk rá mindenféléket. Nagyon tetszett a nagyszülőknek. 🙂
Nem sokkal később megérkezett egy várva várt játék, az udvar immáron egy trambulinnak ad helyet. Vettünk rá egy sátrat is, így ha nem is ugrálunk épp, akkor is remekül funkciónál kuckóként. Kivisszük a párnákat, némi ropogtatnivalót, könyvet, és remekül érezzük magunkat együtt, nyugiban.
Néha már kimerészkedünk az utcára, szigorúan távol mindenkitől… Így esett, hogy eljött az ideje az első motorozásnak is, Dolli kis fehér-rózsaszín motorjával.
Elkészült manócska első karkötője is, amit együtt készítettünk szép színes fa gyöngyökből.
2020. Április
De egyelőre itthon. Senki sehova, bezárkózás, home-office. Már akinek ez lehetséges. Így a férjem egész nap fent csücsül a dolgozóban, mi meg manóval lent játszunk, és örülünk, hogy van munkánk.
Az idei terveimnek azt hiszem még egy időre búcsút mondhatok, de sebaj, majd lesz valahogy.
Az élet bizony nem áll meg a covid miatt, Manócska bizony igényli a programokat, közös tevékenykedést, és egyre jobban nyílik az értelme, egyre ügyesedik.
Április hozta a Húsvétot, amire együtt készítettünk a kiskertben Dollinak saját tálkában kiskertet, amibe kis nyuszit és viráglányt is tettünk. Persze hamar rájöttem, hogy a törékeny dolgokat még nem annyira érdemes a kezébe adni, sebaj. Majd jövőre. Talán. 🙂
Ültettünk virágokat is, hiszen végre tavasz van. Dolli nagyon élvezte a földben turkálást, és a szép virágok is nagyon vonzották.
Emellett megszülettek az első krétarajzok (vagy inkább krétafirkák) is a köves részén az udvarnak.
Új sláger a kavicsfestés is (ismét a firka szó lesz itt a megfelelőbb, úgy érzem 🙂 ), amit filctollal követ el a kisasszony, majd kint hagyjuk őket a szabadban, így az eső lemossa a filcet, és a kavicsok újrafesthetők.
Bent pedig mehet a kézzel festés, a fültisztító pálcás festékezés, ragasztgatás, süti sütés…
2020. Március
Váratlan fordulatot vett az életünk március közepén. Végre legyűrtük az influenzát, mindenki ment a bölcsibe, erre egyszercsak megjelent ez a nyamvadt koronavírus, és a feje tetejére állt minden.
Szóval most Dolli nem annyira érti, hogy miért nem megyünk bölcsibe, meg úszni, meg miért nem jön a nagyi meg a tata-mama, és miért nem megyünk el sehova itthonról… Ellenben próbálunk sokat játszani itthon, de hát nyilván nem ugyanaz, mint egy bölcsi.
Margónak eszébe jutott, hogy egy pár percre bejelentkezik online a face csoportban néhány dalocskával, így legalább látják őt a gyerekek, mert kiderült, hogy a többi gyereknek is bizony hiányoznak a társaik és a gondozók is.. 🙁
Sajnos úgy látom, hogy ezzel a megszokott társasággal már nem fogjuk tudni folytatni a bölcsit, mert mire újra nyit, már valószínűleg a csapat nagy része elmegy oviba. Apropó bölcsi.. annak meg költöznie kell. Pedig nagyon-nagyon szerettük ezt a kellemes kis családi házas környezetet, de kiraktak onnan minket sajnos, így most házkeresésben van az üzemeltető épp. Mindemellett – mivel magán bölcsi – nem kap állami támogatást, így kérdéses, hogy mire újra kinyit, meglesz-e még a két gondozónk, bár máshol sem nagyon lesz munkájuk, de addig vajon miből élnek? Akármeddig nem hiszem, hogy fizetnek a szülők nulla szolgáltatásért, de majd meglájuk. Azért tizennéhányan talán csak összedobunk nekik valamit… és reménykedünk, hogy nem tart olyan sokáig, amennyinek most látom reálisan 🙁
Annyi apróság történik, hogy inkább így egyben foglalom össze őket:
- március 5-én volt először, hogy Dolli a saját lábán ment be a bölcsibe, nem karban adtam oda a gondozóknak. Utána ez már így is maradt.
- 6-án este már Dolli szobájában alváshoz készülődve, apa valami kis nyafogást próbált normalizálni manónál, így felkapott egy kallódó nyuszis nyunyókát, amivel soha nem foglalkozott Dolli korábban, és átadta neki, hogy próbáljon azzal aludni. Dolli arcán látszott a változás. Apa adott neki valamit. Azóta azzal alszik mindig, hurcolja magával, a nyuszi onnantól szent és sérthetetlen. Még jó, hogy kettő van belőle. 🙂
- újabb csajos szokás: este a fürdés után a tükörnél fésülködik. Korábban én fésültem, csak kivette a kezemből a fésűt.
- gyöngyfűzős játékot vettem neki, nagyobb darab fa tengeri állatokat lehet egy vastag zsinórra felfűzni. Kellett 2-3 nap, mire megértette a működését Dolli, de azóta rutinból fűzi őket, és érdekes módon, mindig ugyanabban a sorrendben. Csak úgy jó, máshogy nem. 🙂
- kirakós játékok az új kedvencek. Könyve is van, amiben több kirakós van, ezek 6-9 darabosak, a Peppás kirakóst is szereti, ezek 2-3-4-5 darabosak. Most szereztem neki Bogyó és Babócás 12 és 20 darabost, a 12 darabosat 3-szor raktuk ki együtt, negyedjére már egyedül rakta! A 20 darabosat kis segítséggel rakja még, de már majdnem egyedül, azt is csak párszor raktuk ki eddig.
- meséknél már nem a lapozgatás a lényeg, kéri, hogy olvassunk. Kedvencek a Bogyó és Babócás könyvek, ebből most 4 db van itthon, úgyogy rendszerint zsinórban olvasom a 8 mesét… Plusz a zsúfolt házikót szokta még kérni.
- Bölcsibe minden nap visz valamilyen mesét, amit ott elolvasnak együtt.
- Elkezdte a mondókázást. A kedvencek így elsőre a süssünk-süssünk valamit, és a mackó-mackó ugorjál (ez utóbbit a bölcsiben el is táncolják, nagyon szereti). Szereti az angol dalokat is, amiket a tv-ben lát. Lassan kezdek rájönni, hogy igazából mindegyiket tudja már, csak még elmondani nem annyira sikerül.
- Számolni nagyon szeret. Magyarul már 20-ig, angolul 10-ig. Illetve néhány dolgot angolul (is) megnevez. Vagy éppen csak angolul, ha az könnyebb 🙂
- szava járása az „oké jó”, „Dollis” (= Dolli is).
- Mindent egyedül akar csinálni, nem kell segítség. Ha segítünk, az „nem jó”, és kijavítja. 🙂
- Esténként apa mindig berak egy táncos videót, amiben 3-7 éveseknek való alap mozdulatokkal csinálnak egy pici koreográfiát, azt próbálja tanulgatni, és nagyon szereti, főleg a zenére táncolást 🙂 Egyre ügyesebb, de persze ez még csak az 1.0-s verzió 🙂
2020. December
Izgalmas hónap Mikulással, szülinappal, karácsonnyal, újévvel. Sokminden történik, de ez most mégis más. Tarol a járvány, így amennyire lehet, el vagyunk zárva egymástól. Rég nem láttuk a nagyszülőket, nem megyünk sehova bölcsi után, ott is tartjuk az állandó óvintézkedéseket…
Viszont Dollinak nagyon nyílik a kis csipája mostanság, és állandósulnak az automatikus ellenkezések, hisztik, akaratosság, engedetlenség. Engem nagyjából fél perc leforgása alatt képes teljesen kiakasztani, és nem értem, hogy ez neki miért jó.
Így a Mikulás csak azért nem hozott virgácsot, mert nem jártam olyan helyen, ahol lehetett kapni.
Hó elején elkezdtük minden nap megtölteni az adventi naptárat (kis fiókos házikó, minden nap elrejtettünk benne valami apróságot), de azt is elvitte a „karácsony tündér” még karácsony előtt, mert Dolli igencsak túllőtte a türelmünk határait, és nem éreztük a férjemmel, hogy ezt még jutalmaznunk is kellene. Majdnem elmaradt a karácsony is ugyanezen okból kifolyólag, de azért itt – gondolván a nagyszülőkre is – engedékenyebbek voltunk egy picit.
Közben szülinapot ünnepeltünk, Dolli betöltötte a 3. életévét. Nagy szó ez, nagy fejlődési szakasz határa, nos, ez látszik is. Szinte már kész hölgy. Állnadóan csacsog, csak akkor van csendben, ha alszik. Ha épp nem tud értelmeset mondani, akkor hablatyol. Mindegy, csak járjon a szája.
A négy évszakos kirakóst, amit kapott, nagyon szereti, azóta is sokszor kirakja. Illetve elkezdődött a foglalkoztató füzetek ideje, az egyszerűbbeket már együtt meg tudjuk oldani, és a matrica ragasztgatás persze mindig tuti nyerő feladat.
Karácsony hetében elmentünk mindketten pcr tesztre, plusz anyukám is csináltatott egy gyorstesztet, és a negatív eredményekkel a papírunkon megkockáztattuk, hogy együtt töltjük a karácsonyt. Így a nagyi eljött hozzánk 24-én, majd mi mentünk a mamáékhoz vidékre 25-26-án.
Azóta megint nem voltunk sehol, a szilvesztert itthon töltöttük együtt, és igazából örültünk, hogy most nem volt annyira hangos, mint szokott lenni.
Dolli karácsonyra kapott egy babaházat, amiben sok kis alkatrész van, amivel berendezheti a házat, plusz egy anya, egy apa és egy gyerek figura, amivel persze azonnal elkezdte eljátszani az életének az eseményeit. Hamar rá kellett jönnöm őt figyelve, hogy túl sokszor hallja tőlem, hogy „siessünk, gyere már, gyorsan, mert elkésünk”… ezen javítanom kell jövőre. Érdemes figyelni őt, ahogy játszik, tanulságos.
Abszolút beindult a szerepjátékos időszak. Pár hónapja is volt már rá példa, hogy az ebédjével megetette a babáját is, majd megtörölte a baba száját, illetve időnként betakargatja a plüsseit is. De a babaház tipikus példa erre, illetve a bölcsiben rendszerint a kis játék konyhából szalad hozzám délután, és sokszor hoz magával egy valamilyen kézre húzható bábot is, amivel szoktak bent játszani.
Napról napra újabb mondókákat mond és énekel, mindent ő akar csinálni egyedül, „anya ne segíts”, „ne, majd én”, stb. Alig tudom már követni.
Óriási lépést tettünk még ebben a hónapban a szobatisztaság felé. A bölcsiben ugyanis kitűzte célként, hogy ő fel akar menni az emeletre. Az emeleten azonban a „nagyok” vannak, akik már szobatiszták, mert fent nincs pelusozó hely. Megmondták neki a gondozók, hogy csak akkor mehet fel, ha elhagyja a pelust. Azóta Dolli töretlenül próbálkozik, bár néha igen kevés sikerrel, de alapvetően jó úton járunk. Már csak alváshoz kap pelust itthon is és a bölcsiben is. Persze itthon még néha kibulizza, hogy délután már ne vegyem le róla alvás után, mert az neki valamiért jó, ha rajta van, de már akkor is kezd szólni, hogy menni kell, ha rajta hagyom. És semmi bili, mi bizony wc-re járunk! 🙂 Persze előfordul, hogy nem sikerül eljutni odáig, balesetek adódnak. De már egyedül veszi fel a pónis bugyikáit, és a nadrágot is. Wc-re amúgy egyedül megy (először dec. 12-én), levetkezik hozzá, és le is húzza, ahogy azt kell. Nagyon ügyi törpi 🙂
Volt még egy vicces sztori, amit manó nem igzaán értett, de mi nagyot nevettünk a férjemmel. Gyurmáztunk együtt hármasban, amikor is készült egy kb 5 cm magas hóember két golyóból. Majd Dolli elkezdte mondani, hogy mi hiányzik még róla, a férjem meg igyekezett pótolni a hiányosságot. Ez még rendben is volt, amikor a kalap vagy a szem került sorra, de aztán jött a kéz, az orr, a száj … itt már nevettünk, miliméteres dolgok voltak ezek… de persze Dolli nem állt meg, jött a szemöldök, majd a szempilla… szakadtunk a nevetéstől, manó meg nem értette, mi ilyen vicces… 😀 Még jó, hogy ismeri ezeket a szavakat is 🙂
2020. November
Sajnos a covid újra terjed… Így a programok ismét elmaradnak, amit Dolli nem igazán ért…
A játszóterezések már a rossz idő és a korábbi sötétedés miatt is kiesnek, de abbamaradtak a Jóga Mókák is, és mivel bezártak az uszodák, így a Babaúszás is szünetel. Pedig ez is újraindult a nyáron az első covid hullám után, és örültünk, hogy ismét mehetünk, de most megint szünetet tartunk benne.
Szerencsére a bölcsi még rendben van, és a TSMT is működik, mivel az nem csoportos, hanem személyes foglalkozás.
De azért elég szívszorító, amikor a bölcsiből hazafelé mondja Dolli, hogy merre menjek, hogy odaérjünk Jógára, és nem érti, hogy miért nem megyünk… Egyszer elhívtuk Margót, hogy otthon tartsa meg nekünk a jógát, annak nagyon örült Dolli, és remélem, lesz még ilyen alkalom, de amilyen ütemben terjed a vírus, jelenleg nem merjük már hívni Margót, nehogy baja legyen. Hiszen mi vagyunk a veszélyesek a bölcsi miatt…
Volt azért egy aranyos dolog, amin nagyon meglepődtem. Vettem Dollinak egy szép kis piros ruhácskát, aminek nagy, arany csillagos szoknyája volt, ilyen tüll anyagból vagy miből. Nem szokásom ilyeneket venni, lévén én sem hordok nagyon nőcis cuccokat. De gondoltam a bölcsibe jó lesz majd, hiszen jön a december, valamelyik ünnepségre csak kell ilyesmi.
Hát, amikor Dolli meglátta, felcsillant a szeme, és esélyem sem volt, hogy előbb kimossam, azt azonnal fel kellett venni. Majd pedig amint rajta volt, azonnal elkezdte csajosan forgatni a csípőjét, és áhitattal közölte, hogy „Hűűű! Pörgős szoknyaaa!” – hogy honnan tudta mi ez, és honnan vannak ezek a csajos allűrök, hát fogalmam sincs. Ez nekem rejtély. De az biztos, hogy jobban oda kell figyelnem a jövőben arra, hogy kibontakozhasson a nőci a kislányomban, ha már másként nem igazán lát tőlem erre példát, hát legalább csini ruhákat szerezzek már neki néha. 🙂
Feltűnt még egy érdekes dolog ebben a hónapban. Dolli a szokásos kis táblás játékát, amin kis lapocskákat kell egymás mellé sorba rakni, elkezdte új módon kirakni. Eddig is ragaszkodott a saját kis sorrendjéhez, mindig ugyanúgy lett kirakva ez a játék. De most elkezdte úgy rakni, hogy nem egymás mellé rakva feltölti a sorokat, hanem véletlenszerűen felvesz egy lapot, és azonnal a helyére rakja, akkor is, ha az a tábla közepén egy teljesen üres hely egyelőre. Így pakolgatja őket mindenféle támpont használata nélkül, míg végül összeáll az egész. Bámulatos ez egy nem egészen három évestől, és engem arra emlékeztet, ahogy nagymamám kirakózott. Ő sem rakta ki soha először a szélét mondjuk vagy részleteket. Mindig csak az egyes darabokat próbálta a helyére tájolni, egymástól függetlenül, és végül célba ért.
Dolli amúgy egyre ügyesebb. Persze, ez természetes ebben a korban, de úgy érzem, hogy a korához képest szokatlan dolgokat csinál némely területen.
Oké, a rajz az egyelőre nem az erőssége 🙂 De például kirakósokból nagyon élvezi az 50-60 darabosakat, ami bőven a korosztályán felüli szint…
Emellett elkezdett az apával való esti játék során elolvasni néhány szót (gondolom a szóképet ismeri fel, vagy nem tudom, de néhány szót ki tud olvasni). Alapszavakat persze, mint apa, anya, mama, nagyi, tata, cica, alma, jó, hó, tó, boci, stb. Persze a szavak listája egyre nő… Emellett a számolás, amit magyarul már elég sokáig tud hölgyike (kb harmincig megy fixen, de apró segítséggel sokkal tovább is), csupán játékból, amit ő kér, néhány dal segítségével, amit a YT-on találtunk, tízig immár angolul (oké ez már megy régóta), németül, franciául és újabban spanyolul is el tudja mondani. És nem csak úgy dalként, hanem ha megkérdezem, hogy hogy van a három franciául, akkor megmondja.
Számomra elég hihetetlen, de mivel érdekli, és élvezi a betűk-számok világát, nem akarjuk visszafogni csupán azért, mert korainak gondoljuk… Így hagyjuk, lehet, hogy neki ez lesz az erőssége felnőtt korára. Ki tudja?! 🙂
2020. Október
Ez a hónap meglehetősen eseménytelennek bizonyult, igen meglepő módon. Csak teltek a hétköznapok, jött a hűvösebb idő… Még folytatódtak a délutáni játszóterezések, ha nem esett az eső, de lassan a fagyizó is bezárt télre.
Kitartóan mentünk Jóga Mókára és TSMT-re, törzsvendégként ismer minket már lassan minden hal a Tropicariumban…
Dolli meg csak ügyesedik, egyre több nótát énekel, vagy mondókázik, amiket korábban nem ismert még.
Beszoktak már az új bölcsis társak is, és elmentek az ovit kezdők, így kicsit kicserélődött a csapat, valamint zajlanak hetente az angol foglalkozások a bölcsin belül. A gondozónk itt az a hölgy, akihez tavaly angolra jártunk, így legalább ő megérti, akármilyen nyelven karattyol neki Dolli 🙂
2020. Szeptember
Ez a hónap a nagy fejlődési lépéseké volt. Persze leírva nekünk felnőtteknek talán apróságnak tűnnek, de egy pici lány életében ezek igenis hatalmas dolgok!
Szeptember 5-én manó először mosott önállóan, egyedül kezet. Szépen, ahogy kell, fellépőt odatette magának, szappannal jól megmosta a kis kezeit, megtörölte, és visszatolta a fellépőt, anélkül, hogy megszólaltam volna. 🙂
Másnap, 6-án kitalálta, hogy ő bizony este egyedül szeretne bemászni a kádba. Először nehéz volt, mert magas volt neki, de kitalálta, hogy a fellépő itt is használható… Ügyi törpi 🙂
7-én először pisilt egyedül a wc-be! És már ráadásul ezzel a bili-wc dologgal a bölcsiben is barátkozik. Alakul a szobatisztaság.
15-én azt is kitalálta, hogy ő bizony egyedül szeretne beülni a kocsiba. Nem mondom, hogy gyorsan ment, de sikerült, így ezen felbátorodva már minden következő lehetőséget is próbált megragadni manó. Úgyhogy még hamarabb kell elindulnunk mindenhova, hogy oda is érjünk. 🙂
Hó közepén új délutáni program kezdődött, ami szintén nagy kedvenc lett. A másik volt gondozónk elindította idén is a Jóga Móka foglalkozásokat (tavaly is volt, csak akkor nem tudtunk járni, mert egybe esett az angolunkkal, ami idén már a bölcsinek a része, nem külön program). Mivel Dolli örült, hogy újra láthatja másik régi gondozóját, akit szintén nagyon szeret, így garantált volt, hogy ez a program is kedvenc lesz. Nem sokára már manó mondta, hogy merre menjek a kocsival, hogy odaérjünk a fogalalkozásra. 🙂
Hónap vége felé pedig már a TSMT-t tartó lányt is annyira megkedvelte manó, hogy bizony tőle szokatlan módon puszit kért tőle, mikor indultunk… Nos, puszit egyelőre eddig még csak apától kért, néha tőlem, és a korábbi gondozóitól, úgyhogy úgy érzem, itt is jó kezekben vagyunk 🙂
Ebben a hónapban történt még, hogy Kitti megkért minket, hogy gyakorolhassa hobbi fotós készségeit rajtunk, első sorban nyilván Dollin, így hó elején készült egy csomó csodás kép, és némelyiken az én apró kislányom már-már kisméretű hölgynek látszik. Nagyon tündéri fotók készültek, élveztük a modellkedést.
Egy másik nagy esemény pedig a nagyinál történt, ugyanis ő hazahozott egy kis vörös kölyökcicát, így új családtaggal bővültünk. Természetesen el kellett látogatni hozzá, és Dolli teljesen el volt bűvölve a kis jószágtól. Simogatta, játszott vele, hurcolászta mindenhova, a cica meg olyan nyugalommal hagyta neki mindezt, ahogy nekünk soha. Eztán folyton azt hallgattam, hogy „menjünk a Gyömbikéhez”…
2020. Augusztus
A július is mozgalmas volt, de az augusztus még ezen is túltett.
A délutáni szokásos játszóterezések-fagyizások folytatódtak.
Hó elején elkezdtünk járni TSMT-re, mivel manónak még mindig voltak gondjai az egyensúlyával, és kíváncsiak voltunk, mit mond egy szakember. Mondta is, hogy milyen reflexek meg koordinációs akármik nincsenek teljesen a helyükön, de erre már nem emlékszem, hogy őszinte legyek. A lényeg, hogy egy héten egyszer járunk hozzá, és ezt Dolli igazából úgy éli meg, mint egy neki fenttartott személyes játszóházas alkalmat. Szuperül érzi magát, és utólag visszatekintve szédületesen fejlődik minden tekintetben. Nyilván nem kizárólag emiatt, hiszen a bölcsi is rengeteget hozzátesz, illetve mi is sokat játszunk vele célzottan otthon, de ez is a része az egésznek.
Még hó elején volt, hogy egy napra én bizony „szabit” vettem ki, és Kittivel megléptem a közeli strandra. Elmondhatatlan élmény volt végre kiszabadulni egy picit otthonról, nagyon jól éreztük magunkat. Miután hazaértünk, még csatlakozott hozzánk manó és a férjem is, és együtt elmentünk egy jó kis étterembe, aztán sétáltunk egy nagyot. Ez így önmagában persze nem egy hatalmas esemény, de nekünk nagy élmény volt, így ennek is itt a helye. Jó társaságban emlékezetes marad egy egyszerű kis program is 🙂
Az augusztus hozott egy hét szünetet is a bölcsiben, így azt is kihasználtuk, ahogy csak tudtuk.
Voltunk állatkertben, ami nagyon tetszett Dollinak, alig akart hazaindulni, pedig már majdnem leragadt a szeme, annyira elfáradt. Nagyon szereti az állatokat, nagyon soknak tudja már a nevét, és jó volt, hogy most élőben is láthatta őket.
Jártunk a nagyival együtt a János-hegyen, felmentünk a libegővel, fent megkerestük a kilátóban a kőbékát és a kődenevért a lépcsők alatt, nyomtattunk pénzérmét, és elolvastuk hozzá a tudnivalókat a Brúnó Budapesten könyvből, amit Dolli nagyon szeret.
Ellátogattunk a Szemlőhegyi barlangba is, ami nekem nagyon tetszett, de manót kevésbé kötötte le. Azt hiszem kicsi még hozzá, vagy csak egyszerűen nem érdekli a föld mélye…
A strandolás Kittivel annyira jó volt, hogy úgy döntöttem, elviszem Dollit is, így egy délutánunkat ott töltöttük együtt, kettecskén. Kedvenc lett a melegvizes medence, amiben a mindenféle fújókák vannak (masszírozó sugarak), manó nagyon viccesnek tartotta, hogy ha beleveti magát a vízbe (és ugye fent marad a karúszókkal a vízen lebegve), akkor ezek a fújókák elfújják őt mindenfelé. 🙂
Jártunk még vendégségben is, ahol kamasz fiúk figyelmét élvezhette Dolli, teljesen el voltak varázsolódva (lévén két családban összesen 4 fiú van), hogy végre egy kislánynyal játszhattak 🙂
Jártunk még egyszer a Dunánál is, ami ismét varázslatosan hatott, és ezúttal sok kacsát is láttunk, ami valamiért nagyon izgalmas dolog volt manónak 🙂
2020. Július
A július egy izgalmas programmal indult. Mielőtt újra kinyitottak volna a mozik, az utolsó zárt napon lehetőségünk nyílt manóval ellátogatni a közelünkben lévőbe. Sosem voltam még üres moziban, pedig régebben dolgoztam is egyben. De mivel itt a mozivezető egy kedves, régi barátom, felkínálta a lehetőséget, hogy meglátogassuk őt a nyitás előtti napon 🙂
Mondanom sem kell, Dolli nagyon élvezte, sosem járt még moziban amúgy sem, így sorra mászta meg az összes teremben a hatalmas lépcsősorokat, mindezt akár teljes sötétségben (csak a lépcsők neonfényei világítottak, mert így sokkal izgibb 🙂 )
A következő napokban egy újabb nagy lépés történt, bár ezt mi szülők léptük meg inkább… Szétszereltük a járókát, ami igazából játéktárolóként szolgált már egy ideje, és kialakítottunk Dollinak egy saját kis sarkot a nappaliban, amit a kanapék határolnak. Igazán kuckós, egy kis asztallal, kis székkel, egy városos szőnyeggel, amin autókat lehet tologatni az úton, és ide kerültek a saját kis holmijai – ceruzák, pecsétek, színezők – minden, ami egy asztalra való.
Egy nap ellátogattunk a Duna partjára is, a Kopaszi-gátra, vittünk sátrat, hogy le tudjunk telepedni, és a szép új vizicipőnkkel begázoltunk a nagy vízbe. Persze a „csak addig mehetsz, amíg a bokádig ér a víz” érdekes módon mindig változó magasságokba helyezte Dollinak a bokáját, de sebaj, baj nem lett, csak csöppet vizes lett még a hajunk is… 😀
Pár nappal később pedig megkezdtük az új bölcsit. A beszokás szuper jól ment, pont úgy, ahogy az előző helyen. A gondozók nem is értették, hogyan lehet ilyen gyorsan beszokni, én meg azt nem értettem, hogy mit nem értenek ezen… Dolli olyan szuperül vette az akadályokat, hogy csuda, és bizony az első hét végére már ott is aludt szépen a többiekkel. Nagyon élvezte a gyönyörű udvart a sok játékkal, folyton mesélt minden nap, hogy mennyi mindent csinált.
Két hét sem telt el, és reggel már magától futott be a csoportszobába a többiekhez, azt sem mondta, hogy „szia anya”.
Délutánonként rendszeres lett, hogy a bölcsiből hazafelé megálltunk a fagyizónál, és rendszerint összefutottunk – itt vagy a közeli játszótéren – a régi bölcsis társakkal. Nagyon örültek egymásnak a manók, és mi szülők is örültünk, hogy találkozunk, főleg, hogy Kitti, a kedvenc gondozónk is rendszerint velünk tartott. Dolli megkapta az első futóbiciklijét, amit gyorsan ki is cseréltek az egyik kis barátnőjével, és együtt rótták a köröket a játszin.
Mindezek mellett még ráadásként a hónap végefelé elkezdtünk esténként fürdés előtt bilibe pisilni. Határozottan fejlődünk 🙂
2020. Június
Kicsit leült a covid-frász, úgyhogy eljött az ideje, hogy újra találkozzunk a tatáékkal. Rajtuk kívül pedig úgy döntöttünk, hogy időnként elhívjuk Kittit, hogy vigyázzon manóra. Neki is jó, hiszen mióta bezárt a bölcsi, nyilván nincs fizetése, manócskának is jó, mert láthatóan nagyon-nagyon hiányzott neki Kitti, és persze nekem is jó, részben, mert van kivel váltani pár értelmes szót, részben, mert egy kicsit akár bámulhatom is a plafont, ha épp ahhoz van kedvem.
Ezen kívül elindult a bölcsikeresés. Mivel újra megnyitották az intézményeket, ideje volt keresni egy új bölcsit, hacsak nem akartam még több, mint egy évig itthon maradni, mire manócska majdnem 4 évesen oviba mehet.
Sajnos itt kezdtük el nagyon értékelni, hogy milyen szuper helyünk volt korábban… Rá kellett jönnünk ugyanis, hogy ez sajnos ritkaságnak számított, és, hogy ennyi odafigyelést, óvó és vigyázó gondoskodást, törődést, és a szülők felé történő folyamatos kommunikációt szinte sehol nem találunk…
Végül a legszimpatikusabbnak tűnő bölcsibe adtuk be a jelentkezésünket, ahol úgy tűnik, hogy nem kell szeptemberig várnunk az indulással, már július közepén kezdhetjük a beszoktatást… Kicsit aggódva, de azért reménykedve várjuk.
De azért ez a hónap még elhozta az első látogatást a Tropicariumba is, ahol nagyon hamar rájöttünk, hogy nekünk bizony igencsak megéri az éves bérletet megvenni, manó ugyanis eddig is nagyon érdeklődött a halacskák iránt, na de most! Úgy látom, rendszeres délutáni program lesz ez…
Még hónap végén tettünk egy látogatást a tatáéknál is, ahol volt ám nagy kaland! Előkerült a zöld autó, amit tavaly már egyszer látott Dolli, de akkor még kevéssé tudott vele mit kezdeni… most már azért jobban illett bele a méretét illetően, bár még mindig nőhet egy kicsit hozzá. És elővette tata a férjem négykerekű biciklijét is, amin szintén egyensúlyozott egy kicsit manó. Nem olyan sokkal volt az nagyobb már, mint ő, jövőre talán már az is jó lesz 🙂
2020. Május
Először is készülünk anyák napjára. Kis cserepekbe tettünk pálcikás virágot, és szépen ragasztgattunk rá mindenféléket. Nagyon tetszett a nagyszülőknek. 🙂
Nem sokkal később megérkezett egy várva várt játék, az udvar immáron egy trambulinnak ad helyet. Vettünk rá egy sátrat is, így ha nem is ugrálunk épp, akkor is remekül funkciónál kuckóként. Kivisszük a párnákat, némi ropogtatnivalót, könyvet, és remekül érezzük magunkat együtt, nyugiban.
Néha már kimerészkedünk az utcára, szigorúan távol mindenkitől… Így esett, hogy eljött az ideje az első motorozásnak is, Dolli kis fehér-rózsaszín motorjával.
Elkészült manócska első karkötője is, amit együtt készítettünk szép színes fa gyöngyökből.
2020. Április
De egyelőre itthon. Senki sehova, bezárkózás, home-office. Már akinek ez lehetséges. Így a férjem egész nap fent csücsül a dolgozóban, mi meg manóval lent játszunk, és örülünk, hogy van munkánk.
Az idei terveimnek azt hiszem még egy időre búcsút mondhatok, de sebaj, majd lesz valahogy.
Az élet bizony nem áll meg a covid miatt, Manócska bizony igényli a programokat, közös tevékenykedést, és egyre jobban nyílik az értelme, egyre ügyesedik.
Április hozta a Húsvétot, amire együtt készítettünk a kiskertben Dollinak saját tálkában kiskertet, amibe kis nyuszit és viráglányt is tettünk. Persze hamar rájöttem, hogy a törékeny dolgokat még nem annyira érdemes a kezébe adni, sebaj. Majd jövőre. Talán. 🙂
Ültettünk virágokat is, hiszen végre tavasz van. Dolli nagyon élvezte a földben turkálást, és a szép virágok is nagyon vonzották.
Emellett megszülettek az első krétarajzok (vagy inkább krétafirkák) is a köves részén az udvarnak.
Új sláger a kavicsfestés is (ismét a firka szó lesz itt a megfelelőbb, úgy érzem 🙂 ), amit filctollal követ el a kisasszony, majd kint hagyjuk őket a szabadban, így az eső lemossa a filcet, és a kavicsok újrafesthetők.
Bent pedig mehet a kézzel festés, a fültisztító pálcás festékezés, ragasztgatás, süti sütés…
2020. Március
Váratlan fordulatot vett az életünk március közepén. Végre legyűrtük az influenzát, mindenki ment a bölcsibe, erre egyszercsak megjelent ez a nyamvadt koronavírus, és a feje tetejére állt minden.
Szóval most Dolli nem annyira érti, hogy miért nem megyünk bölcsibe, meg úszni, meg miért nem jön a nagyi meg a tata-mama, és miért nem megyünk el sehova itthonról… Ellenben próbálunk sokat játszani itthon, de hát nyilván nem ugyanaz, mint egy bölcsi.
Margónak eszébe jutott, hogy egy pár percre bejelentkezik online a face csoportban néhány dalocskával, így legalább látják őt a gyerekek, mert kiderült, hogy a többi gyereknek is bizony hiányoznak a társaik és a gondozók is.. 🙁
Sajnos úgy látom, hogy ezzel a megszokott társasággal már nem fogjuk tudni folytatni a bölcsit, mert mire újra nyit, már valószínűleg a csapat nagy része elmegy oviba. Apropó bölcsi.. annak meg költöznie kell. Pedig nagyon-nagyon szerettük ezt a kellemes kis családi házas környezetet, de kiraktak onnan minket sajnos, így most házkeresésben van az üzemeltető épp. Mindemellett – mivel magán bölcsi – nem kap állami támogatást, így kérdéses, hogy mire újra kinyit, meglesz-e még a két gondozónk, bár máshol sem nagyon lesz munkájuk, de addig vajon miből élnek? Akármeddig nem hiszem, hogy fizetnek a szülők nulla szolgáltatásért, de majd meglájuk. Azért tizennéhányan talán csak összedobunk nekik valamit… és reménykedünk, hogy nem tart olyan sokáig, amennyinek most látom reálisan 🙁
Annyi apróság történik, hogy inkább így egyben foglalom össze őket:
- március 5-én volt először, hogy Dolli a saját lábán ment be a bölcsibe, nem karban adtam oda a gondozóknak. Utána ez már így is maradt.
- 6-án este már Dolli szobájában alváshoz készülődve, apa valami kis nyafogást próbált normalizálni manónál, így felkapott egy kallódó nyuszis nyunyókát, amivel soha nem foglalkozott Dolli korábban, és átadta neki, hogy próbáljon azzal aludni. Dolli arcán látszott a változás. Apa adott neki valamit. Azóta azzal alszik mindig, hurcolja magával, a nyuszi onnantól szent és sérthetetlen. Még jó, hogy kettő van belőle. 🙂
- újabb csajos szokás: este a fürdés után a tükörnél fésülködik. Korábban én fésültem, csak kivette a kezemből a fésűt.
- gyöngyfűzős játékot vettem neki, nagyobb darab fa tengeri állatokat lehet egy vastag zsinórra felfűzni. Kellett 2-3 nap, mire megértette a működését Dolli, de azóta rutinból fűzi őket, és érdekes módon, mindig ugyanabban a sorrendben. Csak úgy jó, máshogy nem. 🙂
- kirakós játékok az új kedvencek. Könyve is van, amiben több kirakós van, ezek 6-9 darabosak, a Peppás kirakóst is szereti, ezek 2-3-4-5 darabosak. Most szereztem neki Bogyó és Babócás 12 és 20 darabost, a 12 darabosat 3-szor raktuk ki együtt, negyedjére már egyedül rakta! A 20 darabosat kis segítséggel rakja még, de már majdnem egyedül, azt is csak párszor raktuk ki eddig.
- meséknél már nem a lapozgatás a lényeg, kéri, hogy olvassunk. Kedvencek a Bogyó és Babócás könyvek, ebből most 4 db van itthon, úgyogy rendszerint zsinórban olvasom a 8 mesét… Plusz a zsúfolt házikót szokta még kérni.
- Bölcsibe minden nap visz valamilyen mesét, amit ott elolvasnak együtt.
- Elkezdte a mondókázást. A kedvencek így elsőre a süssünk-süssünk valamit, és a mackó-mackó ugorjál (ez utóbbit a bölcsiben el is táncolják, nagyon szereti). Szereti az angol dalokat is, amiket a tv-ben lát. Lassan kezdek rájönni, hogy igazából mindegyiket tudja már, csak még elmondani nem annyira sikerül.
- Számolni nagyon szeret. Magyarul már 20-ig, angolul 10-ig. Illetve néhány dolgot angolul (is) megnevez. Vagy éppen csak angolul, ha az könnyebb 🙂
- szava járása az „oké jó”, „Dollis” (= Dolli is).
- Mindent egyedül akar csinálni, nem kell segítség. Ha segítünk, az „nem jó”, és kijavítja. 🙂
- Esténként apa mindig berak egy táncos videót, amiben 3-7 éveseknek való alap mozdulatokkal csinálnak egy pici koreográfiát, azt próbálja tanulgatni, és nagyon szereti, főleg a zenére táncolást 🙂 Egyre ügyesebb, de persze ez még csak az 1.0-s verzió 🙂
2020. December
Izgalmas hónap Mikulással, szülinappal, karácsonnyal, újévvel. Sokminden történik, de ez most mégis más. Tarol a járvány, így amennyire lehet, el vagyunk zárva egymástól. Rég nem láttuk a nagyszülőket, nem megyünk sehova bölcsi után, ott is tartjuk az állandó óvintézkedéseket…
Viszont Dollinak nagyon nyílik a kis csipája mostanság, és állandósulnak az automatikus ellenkezések, hisztik, akaratosság, engedetlenség. Engem nagyjából fél perc leforgása alatt képes teljesen kiakasztani, és nem értem, hogy ez neki miért jó.
Így a Mikulás csak azért nem hozott virgácsot, mert nem jártam olyan helyen, ahol lehetett kapni.
Hó elején elkezdtük minden nap megtölteni az adventi naptárat (kis fiókos házikó, minden nap elrejtettünk benne valami apróságot), de azt is elvitte a „karácsony tündér” még karácsony előtt, mert Dolli igencsak túllőtte a türelmünk határait, és nem éreztük a férjemmel, hogy ezt még jutalmaznunk is kellene. Majdnem elmaradt a karácsony is ugyanezen okból kifolyólag, de azért itt – gondolván a nagyszülőkre is – engedékenyebbek voltunk egy picit.
Közben szülinapot ünnepeltünk, Dolli betöltötte a 3. életévét. Nagy szó ez, nagy fejlődési szakasz határa, nos, ez látszik is. Szinte már kész hölgy. Állnadóan csacsog, csak akkor van csendben, ha alszik. Ha épp nem tud értelmeset mondani, akkor hablatyol. Mindegy, csak járjon a szája.
A négy évszakos kirakóst, amit kapott, nagyon szereti, azóta is sokszor kirakja. Illetve elkezdődött a foglalkoztató füzetek ideje, az egyszerűbbeket már együtt meg tudjuk oldani, és a matrica ragasztgatás persze mindig tuti nyerő feladat.
Karácsony hetében elmentünk mindketten pcr tesztre, plusz anyukám is csináltatott egy gyorstesztet, és a negatív eredményekkel a papírunkon megkockáztattuk, hogy együtt töltjük a karácsonyt. Így a nagyi eljött hozzánk 24-én, majd mi mentünk a mamáékhoz vidékre 25-26-án.
Azóta megint nem voltunk sehol, a szilvesztert itthon töltöttük együtt, és igazából örültünk, hogy most nem volt annyira hangos, mint szokott lenni.
Dolli karácsonyra kapott egy babaházat, amiben sok kis alkatrész van, amivel berendezheti a házat, plusz egy anya, egy apa és egy gyerek figura, amivel persze azonnal elkezdte eljátszani az életének az eseményeit. Hamar rá kellett jönnöm őt figyelve, hogy túl sokszor hallja tőlem, hogy „siessünk, gyere már, gyorsan, mert elkésünk”… ezen javítanom kell jövőre. Érdemes figyelni őt, ahogy játszik, tanulságos.
Abszolút beindult a szerepjátékos időszak. Pár hónapja is volt már rá példa, hogy az ebédjével megetette a babáját is, majd megtörölte a baba száját, illetve időnként betakargatja a plüsseit is. De a babaház tipikus példa erre, illetve a bölcsiben rendszerint a kis játék konyhából szalad hozzám délután, és sokszor hoz magával egy valamilyen kézre húzható bábot is, amivel szoktak bent játszani.
Napról napra újabb mondókákat mond és énekel, mindent ő akar csinálni egyedül, „anya ne segíts”, „ne, majd én”, stb. Alig tudom már követni.
Óriási lépést tettünk még ebben a hónapban a szobatisztaság felé. A bölcsiben ugyanis kitűzte célként, hogy ő fel akar menni az emeletre. Az emeleten azonban a „nagyok” vannak, akik már szobatiszták, mert fent nincs pelusozó hely. Megmondták neki a gondozók, hogy csak akkor mehet fel, ha elhagyja a pelust. Azóta Dolli töretlenül próbálkozik, bár néha igen kevés sikerrel, de alapvetően jó úton járunk. Már csak alváshoz kap pelust itthon is és a bölcsiben is. Persze itthon még néha kibulizza, hogy délután már ne vegyem le róla alvás után, mert az neki valamiért jó, ha rajta van, de már akkor is kezd szólni, hogy menni kell, ha rajta hagyom. És semmi bili, mi bizony wc-re járunk! 🙂 Persze előfordul, hogy nem sikerül eljutni odáig, balesetek adódnak. De már egyedül veszi fel a pónis bugyikáit, és a nadrágot is. Wc-re amúgy egyedül megy (először dec. 12-én), levetkezik hozzá, és le is húzza, ahogy azt kell. Nagyon ügyi törpi 🙂
Volt még egy vicces sztori, amit manó nem igzaán értett, de mi nagyot nevettünk a férjemmel. Gyurmáztunk együtt hármasban, amikor is készült egy kb 5 cm magas hóember két golyóból. Majd Dolli elkezdte mondani, hogy mi hiányzik még róla, a férjem meg igyekezett pótolni a hiányosságot. Ez még rendben is volt, amikor a kalap vagy a szem került sorra, de aztán jött a kéz, az orr, a száj … itt már nevettünk, miliméteres dolgok voltak ezek… de persze Dolli nem állt meg, jött a szemöldök, majd a szempilla… szakadtunk a nevetéstől, manó meg nem értette, mi ilyen vicces… 😀 Még jó, hogy ismeri ezeket a szavakat is 🙂
2020. November
Sajnos a covid újra terjed… Így a programok ismét elmaradnak, amit Dolli nem igazán ért…
A játszóterezések már a rossz idő és a korábbi sötétedés miatt is kiesnek, de abbamaradtak a Jóga Mókák is, és mivel bezártak az uszodák, így a Babaúszás is szünetel. Pedig ez is újraindult a nyáron az első covid hullám után, és örültünk, hogy ismét mehetünk, de most megint szünetet tartunk benne.
Szerencsére a bölcsi még rendben van, és a TSMT is működik, mivel az nem csoportos, hanem személyes foglalkozás.
De azért elég szívszorító, amikor a bölcsiből hazafelé mondja Dolli, hogy merre menjek, hogy odaérjünk Jógára, és nem érti, hogy miért nem megyünk… Egyszer elhívtuk Margót, hogy otthon tartsa meg nekünk a jógát, annak nagyon örült Dolli, és remélem, lesz még ilyen alkalom, de amilyen ütemben terjed a vírus, jelenleg nem merjük már hívni Margót, nehogy baja legyen. Hiszen mi vagyunk a veszélyesek a bölcsi miatt…
Volt azért egy aranyos dolog, amin nagyon meglepődtem. Vettem Dollinak egy szép kis piros ruhácskát, aminek nagy, arany csillagos szoknyája volt, ilyen tüll anyagból vagy miből. Nem szokásom ilyeneket venni, lévén én sem hordok nagyon nőcis cuccokat. De gondoltam a bölcsibe jó lesz majd, hiszen jön a december, valamelyik ünnepségre csak kell ilyesmi.
Hát, amikor Dolli meglátta, felcsillant a szeme, és esélyem sem volt, hogy előbb kimossam, azt azonnal fel kellett venni. Majd pedig amint rajta volt, azonnal elkezdte csajosan forgatni a csípőjét, és áhitattal közölte, hogy „Hűűű! Pörgős szoknyaaa!” – hogy honnan tudta mi ez, és honnan vannak ezek a csajos allűrök, hát fogalmam sincs. Ez nekem rejtély. De az biztos, hogy jobban oda kell figyelnem a jövőben arra, hogy kibontakozhasson a nőci a kislányomban, ha már másként nem igazán lát tőlem erre példát, hát legalább csini ruhákat szerezzek már neki néha. 🙂
Feltűnt még egy érdekes dolog ebben a hónapban. Dolli a szokásos kis táblás játékát, amin kis lapocskákat kell egymás mellé sorba rakni, elkezdte új módon kirakni. Eddig is ragaszkodott a saját kis sorrendjéhez, mindig ugyanúgy lett kirakva ez a játék. De most elkezdte úgy rakni, hogy nem egymás mellé rakva feltölti a sorokat, hanem véletlenszerűen felvesz egy lapot, és azonnal a helyére rakja, akkor is, ha az a tábla közepén egy teljesen üres hely egyelőre. Így pakolgatja őket mindenféle támpont használata nélkül, míg végül összeáll az egész. Bámulatos ez egy nem egészen három évestől, és engem arra emlékeztet, ahogy nagymamám kirakózott. Ő sem rakta ki soha először a szélét mondjuk vagy részleteket. Mindig csak az egyes darabokat próbálta a helyére tájolni, egymástól függetlenül, és végül célba ért.
Dolli amúgy egyre ügyesebb. Persze, ez természetes ebben a korban, de úgy érzem, hogy a korához képest szokatlan dolgokat csinál némely területen.
Oké, a rajz az egyelőre nem az erőssége 🙂 De például kirakósokból nagyon élvezi az 50-60 darabosakat, ami bőven a korosztályán felüli szint…
Emellett elkezdett az apával való esti játék során elolvasni néhány szót (gondolom a szóképet ismeri fel, vagy nem tudom, de néhány szót ki tud olvasni). Alapszavakat persze, mint apa, anya, mama, nagyi, tata, cica, alma, jó, hó, tó, boci, stb. Persze a szavak listája egyre nő… Emellett a számolás, amit magyarul már elég sokáig tud hölgyike (kb harmincig megy fixen, de apró segítséggel sokkal tovább is), csupán játékból, amit ő kér, néhány dal segítségével, amit a YT-on találtunk, tízig immár angolul (oké ez már megy régóta), németül, franciául és újabban spanyolul is el tudja mondani. És nem csak úgy dalként, hanem ha megkérdezem, hogy hogy van a három franciául, akkor megmondja.
Számomra elég hihetetlen, de mivel érdekli, és élvezi a betűk-számok világát, nem akarjuk visszafogni csupán azért, mert korainak gondoljuk… Így hagyjuk, lehet, hogy neki ez lesz az erőssége felnőtt korára. Ki tudja?! 🙂
2020. Október
Ez a hónap meglehetősen eseménytelennek bizonyult, igen meglepő módon. Csak teltek a hétköznapok, jött a hűvösebb idő… Még folytatódtak a délutáni játszóterezések, ha nem esett az eső, de lassan a fagyizó is bezárt télre.
Kitartóan mentünk Jóga Mókára és TSMT-re, törzsvendégként ismer minket már lassan minden hal a Tropicariumban…
Dolli meg csak ügyesedik, egyre több nótát énekel, vagy mondókázik, amiket korábban nem ismert még.
Beszoktak már az új bölcsis társak is, és elmentek az ovit kezdők, így kicsit kicserélődött a csapat, valamint zajlanak hetente az angol foglalkozások a bölcsin belül. A gondozónk itt az a hölgy, akihez tavaly angolra jártunk, így legalább ő megérti, akármilyen nyelven karattyol neki Dolli 🙂
2020. Szeptember
Ez a hónap a nagy fejlődési lépéseké volt. Persze leírva nekünk felnőtteknek talán apróságnak tűnnek, de egy pici lány életében ezek igenis hatalmas dolgok!
Szeptember 5-én manó először mosott önállóan, egyedül kezet. Szépen, ahogy kell, fellépőt odatette magának, szappannal jól megmosta a kis kezeit, megtörölte, és visszatolta a fellépőt, anélkül, hogy megszólaltam volna. 🙂
Másnap, 6-án kitalálta, hogy ő bizony este egyedül szeretne bemászni a kádba. Először nehéz volt, mert magas volt neki, de kitalálta, hogy a fellépő itt is használható… Ügyi törpi 🙂
7-én először pisilt egyedül a wc-be! És már ráadásul ezzel a bili-wc dologgal a bölcsiben is barátkozik. Alakul a szobatisztaság.
15-én azt is kitalálta, hogy ő bizony egyedül szeretne beülni a kocsiba. Nem mondom, hogy gyorsan ment, de sikerült, így ezen felbátorodva már minden következő lehetőséget is próbált megragadni manó. Úgyhogy még hamarabb kell elindulnunk mindenhova, hogy oda is érjünk. 🙂
Hó közepén új délutáni program kezdődött, ami szintén nagy kedvenc lett. A másik volt gondozónk elindította idén is a Jóga Móka foglalkozásokat (tavaly is volt, csak akkor nem tudtunk járni, mert egybe esett az angolunkkal, ami idén már a bölcsinek a része, nem külön program). Mivel Dolli örült, hogy újra láthatja másik régi gondozóját, akit szintén nagyon szeret, így garantált volt, hogy ez a program is kedvenc lesz. Nem sokára már manó mondta, hogy merre menjek a kocsival, hogy odaérjünk a fogalalkozásra. 🙂
Hónap vége felé pedig már a TSMT-t tartó lányt is annyira megkedvelte manó, hogy bizony tőle szokatlan módon puszit kért tőle, mikor indultunk… Nos, puszit egyelőre eddig még csak apától kért, néha tőlem, és a korábbi gondozóitól, úgyhogy úgy érzem, itt is jó kezekben vagyunk 🙂
Ebben a hónapban történt még, hogy Kitti megkért minket, hogy gyakorolhassa hobbi fotós készségeit rajtunk, első sorban nyilván Dollin, így hó elején készült egy csomó csodás kép, és némelyiken az én apró kislányom már-már kisméretű hölgynek látszik. Nagyon tündéri fotók készültek, élveztük a modellkedést.
Egy másik nagy esemény pedig a nagyinál történt, ugyanis ő hazahozott egy kis vörös kölyökcicát, így új családtaggal bővültünk. Természetesen el kellett látogatni hozzá, és Dolli teljesen el volt bűvölve a kis jószágtól. Simogatta, játszott vele, hurcolászta mindenhova, a cica meg olyan nyugalommal hagyta neki mindezt, ahogy nekünk soha. Eztán folyton azt hallgattam, hogy „menjünk a Gyömbikéhez”…
2020. Augusztus
A július is mozgalmas volt, de az augusztus még ezen is túltett.
A délutáni szokásos játszóterezések-fagyizások folytatódtak.
Hó elején elkezdtünk járni TSMT-re, mivel manónak még mindig voltak gondjai az egyensúlyával, és kíváncsiak voltunk, mit mond egy szakember. Mondta is, hogy milyen reflexek meg koordinációs akármik nincsenek teljesen a helyükön, de erre már nem emlékszem, hogy őszinte legyek. A lényeg, hogy egy héten egyszer járunk hozzá, és ezt Dolli igazából úgy éli meg, mint egy neki fenttartott személyes játszóházas alkalmat. Szuperül érzi magát, és utólag visszatekintve szédületesen fejlődik minden tekintetben. Nyilván nem kizárólag emiatt, hiszen a bölcsi is rengeteget hozzátesz, illetve mi is sokat játszunk vele célzottan otthon, de ez is a része az egésznek.
Még hó elején volt, hogy egy napra én bizony „szabit” vettem ki, és Kittivel megléptem a közeli strandra. Elmondhatatlan élmény volt végre kiszabadulni egy picit otthonról, nagyon jól éreztük magunkat. Miután hazaértünk, még csatlakozott hozzánk manó és a férjem is, és együtt elmentünk egy jó kis étterembe, aztán sétáltunk egy nagyot. Ez így önmagában persze nem egy hatalmas esemény, de nekünk nagy élmény volt, így ennek is itt a helye. Jó társaságban emlékezetes marad egy egyszerű kis program is 🙂
Az augusztus hozott egy hét szünetet is a bölcsiben, így azt is kihasználtuk, ahogy csak tudtuk.
Voltunk állatkertben, ami nagyon tetszett Dollinak, alig akart hazaindulni, pedig már majdnem leragadt a szeme, annyira elfáradt. Nagyon szereti az állatokat, nagyon soknak tudja már a nevét, és jó volt, hogy most élőben is láthatta őket.
Jártunk a nagyival együtt a János-hegyen, felmentünk a libegővel, fent megkerestük a kilátóban a kőbékát és a kődenevért a lépcsők alatt, nyomtattunk pénzérmét, és elolvastuk hozzá a tudnivalókat a Brúnó Budapesten könyvből, amit Dolli nagyon szeret.
Ellátogattunk a Szemlőhegyi barlangba is, ami nekem nagyon tetszett, de manót kevésbé kötötte le. Azt hiszem kicsi még hozzá, vagy csak egyszerűen nem érdekli a föld mélye…
A strandolás Kittivel annyira jó volt, hogy úgy döntöttem, elviszem Dollit is, így egy délutánunkat ott töltöttük együtt, kettecskén. Kedvenc lett a melegvizes medence, amiben a mindenféle fújókák vannak (masszírozó sugarak), manó nagyon viccesnek tartotta, hogy ha beleveti magát a vízbe (és ugye fent marad a karúszókkal a vízen lebegve), akkor ezek a fújókák elfújják őt mindenfelé. 🙂
Jártunk még vendégségben is, ahol kamasz fiúk figyelmét élvezhette Dolli, teljesen el voltak varázsolódva (lévén két családban összesen 4 fiú van), hogy végre egy kislánynyal játszhattak 🙂
Jártunk még egyszer a Dunánál is, ami ismét varázslatosan hatott, és ezúttal sok kacsát is láttunk, ami valamiért nagyon izgalmas dolog volt manónak 🙂
2020. Július
A július egy izgalmas programmal indult. Mielőtt újra kinyitottak volna a mozik, az utolsó zárt napon lehetőségünk nyílt manóval ellátogatni a közelünkben lévőbe. Sosem voltam még üres moziban, pedig régebben dolgoztam is egyben. De mivel itt a mozivezető egy kedves, régi barátom, felkínálta a lehetőséget, hogy meglátogassuk őt a nyitás előtti napon 🙂
Mondanom sem kell, Dolli nagyon élvezte, sosem járt még moziban amúgy sem, így sorra mászta meg az összes teremben a hatalmas lépcsősorokat, mindezt akár teljes sötétségben (csak a lépcsők neonfényei világítottak, mert így sokkal izgibb 🙂 )
A következő napokban egy újabb nagy lépés történt, bár ezt mi szülők léptük meg inkább… Szétszereltük a járókát, ami igazából játéktárolóként szolgált már egy ideje, és kialakítottunk Dollinak egy saját kis sarkot a nappaliban, amit a kanapék határolnak. Igazán kuckós, egy kis asztallal, kis székkel, egy városos szőnyeggel, amin autókat lehet tologatni az úton, és ide kerültek a saját kis holmijai – ceruzák, pecsétek, színezők – minden, ami egy asztalra való.
Egy nap ellátogattunk a Duna partjára is, a Kopaszi-gátra, vittünk sátrat, hogy le tudjunk telepedni, és a szép új vizicipőnkkel begázoltunk a nagy vízbe. Persze a „csak addig mehetsz, amíg a bokádig ér a víz” érdekes módon mindig változó magasságokba helyezte Dollinak a bokáját, de sebaj, baj nem lett, csak csöppet vizes lett még a hajunk is… 😀
Pár nappal később pedig megkezdtük az új bölcsit. A beszokás szuper jól ment, pont úgy, ahogy az előző helyen. A gondozók nem is értették, hogyan lehet ilyen gyorsan beszokni, én meg azt nem értettem, hogy mit nem értenek ezen… Dolli olyan szuperül vette az akadályokat, hogy csuda, és bizony az első hét végére már ott is aludt szépen a többiekkel. Nagyon élvezte a gyönyörű udvart a sok játékkal, folyton mesélt minden nap, hogy mennyi mindent csinált.
Két hét sem telt el, és reggel már magától futott be a csoportszobába a többiekhez, azt sem mondta, hogy „szia anya”.
Délutánonként rendszeres lett, hogy a bölcsiből hazafelé megálltunk a fagyizónál, és rendszerint összefutottunk – itt vagy a közeli játszótéren – a régi bölcsis társakkal. Nagyon örültek egymásnak a manók, és mi szülők is örültünk, hogy találkozunk, főleg, hogy Kitti, a kedvenc gondozónk is rendszerint velünk tartott. Dolli megkapta az első futóbiciklijét, amit gyorsan ki is cseréltek az egyik kis barátnőjével, és együtt rótták a köröket a játszin.
Mindezek mellett még ráadásként a hónap végefelé elkezdtünk esténként fürdés előtt bilibe pisilni. Határozottan fejlődünk 🙂
2020. Június
Kicsit leült a covid-frász, úgyhogy eljött az ideje, hogy újra találkozzunk a tatáékkal. Rajtuk kívül pedig úgy döntöttünk, hogy időnként elhívjuk Kittit, hogy vigyázzon manóra. Neki is jó, hiszen mióta bezárt a bölcsi, nyilván nincs fizetése, manócskának is jó, mert láthatóan nagyon-nagyon hiányzott neki Kitti, és persze nekem is jó, részben, mert van kivel váltani pár értelmes szót, részben, mert egy kicsit akár bámulhatom is a plafont, ha épp ahhoz van kedvem.
Ezen kívül elindult a bölcsikeresés. Mivel újra megnyitották az intézményeket, ideje volt keresni egy új bölcsit, hacsak nem akartam még több, mint egy évig itthon maradni, mire manócska majdnem 4 évesen oviba mehet.
Sajnos itt kezdtük el nagyon értékelni, hogy milyen szuper helyünk volt korábban… Rá kellett jönnünk ugyanis, hogy ez sajnos ritkaságnak számított, és, hogy ennyi odafigyelést, óvó és vigyázó gondoskodást, törődést, és a szülők felé történő folyamatos kommunikációt szinte sehol nem találunk…
Végül a legszimpatikusabbnak tűnő bölcsibe adtuk be a jelentkezésünket, ahol úgy tűnik, hogy nem kell szeptemberig várnunk az indulással, már július közepén kezdhetjük a beszoktatást… Kicsit aggódva, de azért reménykedve várjuk.
De azért ez a hónap még elhozta az első látogatást a Tropicariumba is, ahol nagyon hamar rájöttünk, hogy nekünk bizony igencsak megéri az éves bérletet megvenni, manó ugyanis eddig is nagyon érdeklődött a halacskák iránt, na de most! Úgy látom, rendszeres délutáni program lesz ez…
Még hónap végén tettünk egy látogatást a tatáéknál is, ahol volt ám nagy kaland! Előkerült a zöld autó, amit tavaly már egyszer látott Dolli, de akkor még kevéssé tudott vele mit kezdeni… most már azért jobban illett bele a méretét illetően, bár még mindig nőhet egy kicsit hozzá. És elővette tata a férjem négykerekű biciklijét is, amin szintén egyensúlyozott egy kicsit manó. Nem olyan sokkal volt az nagyobb már, mint ő, jövőre talán már az is jó lesz 🙂
2020. Május
Először is készülünk anyák napjára. Kis cserepekbe tettünk pálcikás virágot, és szépen ragasztgattunk rá mindenféléket. Nagyon tetszett a nagyszülőknek. 🙂
Nem sokkal később megérkezett egy várva várt játék, az udvar immáron egy trambulinnak ad helyet. Vettünk rá egy sátrat is, így ha nem is ugrálunk épp, akkor is remekül funkciónál kuckóként. Kivisszük a párnákat, némi ropogtatnivalót, könyvet, és remekül érezzük magunkat együtt, nyugiban.
Néha már kimerészkedünk az utcára, szigorúan távol mindenkitől… Így esett, hogy eljött az ideje az első motorozásnak is, Dolli kis fehér-rózsaszín motorjával.
Elkészült manócska első karkötője is, amit együtt készítettünk szép színes fa gyöngyökből.
2020. Április
De egyelőre itthon. Senki sehova, bezárkózás, home-office. Már akinek ez lehetséges. Így a férjem egész nap fent csücsül a dolgozóban, mi meg manóval lent játszunk, és örülünk, hogy van munkánk.
Az idei terveimnek azt hiszem még egy időre búcsút mondhatok, de sebaj, majd lesz valahogy.
Az élet bizony nem áll meg a covid miatt, Manócska bizony igényli a programokat, közös tevékenykedést, és egyre jobban nyílik az értelme, egyre ügyesedik.
Április hozta a Húsvétot, amire együtt készítettünk a kiskertben Dollinak saját tálkában kiskertet, amibe kis nyuszit és viráglányt is tettünk. Persze hamar rájöttem, hogy a törékeny dolgokat még nem annyira érdemes a kezébe adni, sebaj. Majd jövőre. Talán. 🙂
Ültettünk virágokat is, hiszen végre tavasz van. Dolli nagyon élvezte a földben turkálást, és a szép virágok is nagyon vonzották.
Emellett megszülettek az első krétarajzok (vagy inkább krétafirkák) is a köves részén az udvarnak.
Új sláger a kavicsfestés is (ismét a firka szó lesz itt a megfelelőbb, úgy érzem 🙂 ), amit filctollal követ el a kisasszony, majd kint hagyjuk őket a szabadban, így az eső lemossa a filcet, és a kavicsok újrafesthetők.
Bent pedig mehet a kézzel festés, a fültisztító pálcás festékezés, ragasztgatás, süti sütés…
2020. Március
Váratlan fordulatot vett az életünk március közepén. Végre legyűrtük az influenzát, mindenki ment a bölcsibe, erre egyszercsak megjelent ez a nyamvadt koronavírus, és a feje tetejére állt minden.
Szóval most Dolli nem annyira érti, hogy miért nem megyünk bölcsibe, meg úszni, meg miért nem jön a nagyi meg a tata-mama, és miért nem megyünk el sehova itthonról… Ellenben próbálunk sokat játszani itthon, de hát nyilván nem ugyanaz, mint egy bölcsi.
Margónak eszébe jutott, hogy egy pár percre bejelentkezik online a face csoportban néhány dalocskával, így legalább látják őt a gyerekek, mert kiderült, hogy a többi gyereknek is bizony hiányoznak a társaik és a gondozók is.. 🙁
Sajnos úgy látom, hogy ezzel a megszokott társasággal már nem fogjuk tudni folytatni a bölcsit, mert mire újra nyit, már valószínűleg a csapat nagy része elmegy oviba. Apropó bölcsi.. annak meg költöznie kell. Pedig nagyon-nagyon szerettük ezt a kellemes kis családi házas környezetet, de kiraktak onnan minket sajnos, így most házkeresésben van az üzemeltető épp. Mindemellett – mivel magán bölcsi – nem kap állami támogatást, így kérdéses, hogy mire újra kinyit, meglesz-e még a két gondozónk, bár máshol sem nagyon lesz munkájuk, de addig vajon miből élnek? Akármeddig nem hiszem, hogy fizetnek a szülők nulla szolgáltatásért, de majd meglájuk. Azért tizennéhányan talán csak összedobunk nekik valamit… és reménykedünk, hogy nem tart olyan sokáig, amennyinek most látom reálisan 🙁
Annyi apróság történik, hogy inkább így egyben foglalom össze őket:
- március 5-én volt először, hogy Dolli a saját lábán ment be a bölcsibe, nem karban adtam oda a gondozóknak. Utána ez már így is maradt.
- 6-án este már Dolli szobájában alváshoz készülődve, apa valami kis nyafogást próbált normalizálni manónál, így felkapott egy kallódó nyuszis nyunyókát, amivel soha nem foglalkozott Dolli korábban, és átadta neki, hogy próbáljon azzal aludni. Dolli arcán látszott a változás. Apa adott neki valamit. Azóta azzal alszik mindig, hurcolja magával, a nyuszi onnantól szent és sérthetetlen. Még jó, hogy kettő van belőle. 🙂
- újabb csajos szokás: este a fürdés után a tükörnél fésülködik. Korábban én fésültem, csak kivette a kezemből a fésűt.
- gyöngyfűzős játékot vettem neki, nagyobb darab fa tengeri állatokat lehet egy vastag zsinórra felfűzni. Kellett 2-3 nap, mire megértette a működését Dolli, de azóta rutinból fűzi őket, és érdekes módon, mindig ugyanabban a sorrendben. Csak úgy jó, máshogy nem. 🙂
- kirakós játékok az új kedvencek. Könyve is van, amiben több kirakós van, ezek 6-9 darabosak, a Peppás kirakóst is szereti, ezek 2-3-4-5 darabosak. Most szereztem neki Bogyó és Babócás 12 és 20 darabost, a 12 darabosat 3-szor raktuk ki együtt, negyedjére már egyedül rakta! A 20 darabosat kis segítséggel rakja még, de már majdnem egyedül, azt is csak párszor raktuk ki eddig.
- meséknél már nem a lapozgatás a lényeg, kéri, hogy olvassunk. Kedvencek a Bogyó és Babócás könyvek, ebből most 4 db van itthon, úgyogy rendszerint zsinórban olvasom a 8 mesét… Plusz a zsúfolt házikót szokta még kérni.
- Bölcsibe minden nap visz valamilyen mesét, amit ott elolvasnak együtt.
- Elkezdte a mondókázást. A kedvencek így elsőre a süssünk-süssünk valamit, és a mackó-mackó ugorjál (ez utóbbit a bölcsiben el is táncolják, nagyon szereti). Szereti az angol dalokat is, amiket a tv-ben lát. Lassan kezdek rájönni, hogy igazából mindegyiket tudja már, csak még elmondani nem annyira sikerül.
- Számolni nagyon szeret. Magyarul már 20-ig, angolul 10-ig. Illetve néhány dolgot angolul (is) megnevez. Vagy éppen csak angolul, ha az könnyebb 🙂
- szava járása az „oké jó”, „Dollis” (= Dolli is).
- Mindent egyedül akar csinálni, nem kell segítség. Ha segítünk, az „nem jó”, és kijavítja. 🙂
- Esténként apa mindig berak egy táncos videót, amiben 3-7 éveseknek való alap mozdulatokkal csinálnak egy pici koreográfiát, azt próbálja tanulgatni, és nagyon szereti, főleg a zenére táncolást 🙂 Egyre ügyesebb, de persze ez még csak az 1.0-s verzió 🙂
2020. Február
Remélem, többször már nem nő vissza az ínye az utolsó fogakra! De most már tényleg! Február 13-án áttört a külső pereme a 19. fognak, a bal felső hátsó nagyőrlőnek. Ezt február 20-án követte az jobb oldali, az utolsó befutó. Lassan, de nőnek. Március közepén a bal oldalinak kint van körben a pereme, a jobb oldalinak még csak a külső széle. De akkor is, kint van!!!
Na azt persze nem, mert az még nekem tempósan is fél óra, gyerekkel nagyjából egy egész nap lenne. De reggel, mikor öltözünk, akkor Dolli közli, szép magyaros ragzással, hogy „sétálunk a bölcsibe” 🙂 Nagyon-nagyon szeret oda járni és én ettől nagyon boldog vagyok. Örülök, hogy az első szociális közösség, amibe bekerült ennyire elfogadó vele, ennyire szeretettel teli, és, hogy emiatt Dolli imádja. Esténként mondogatja, hogy „bölcsibe”, nekem meg el kell magyaráznom, hogy majd csak reggel megyünk, addig még aludj egyet. 🙂
2020. Január
„Te akkor még a csattogó szárnyú pillangót tologattad, mikor én már a suliban… ” – hallom sokszor innen-onnan, mint egyfajta megjelölését a gyerekkornak. Érdekes, nem rémlik, hogy lett volna valaha csattogó szárnyú pillangóm, mégis általában ezzel határolják be a kora gyerekkort.
Mivel Dolli is elérte már a nagyon korai gyerekkorát (bizony, immár alig van benne babás vonás), Tatájának sem kellett több, kapva kapott a lehetőségen, hogy újabb szuper játékkal lepje meg a kisunokát. A semmiből kifaragott és összerakott egy csodaszép pillangót. Diófa szárnyakkal (igen, jó hangosan csattognak 😀 ) faragott mintával, kidolgozott testtel, még Dolli nevét is beleégette az elejébe. A tolókar pont olyan hosszú, hogy Manócskának kényelmes legyen, a végén külön szilikon borítással, hogy ne kopjon, a kerekeken pedig vékony gumiréteg virít, hogy nehogy csússzon a kövön. Tata mindenre gondolt.
Dolli először félt tőle, mert tényleg hangosan tud csattogni a szárnya, de aztán megbarátkozott vele, és nagyjából fél óra múlva már húzta-vonta-tolta magával. Azóta pedig csak úgy rohan, alig győzi a pillangó a csapkodást. 🙂
Az első lépés a következő szint felé az volt, hogy Dolli egyszercsak elkezdte az egyik nyunyókájával betakargatni a babáját. Aztán meg engem is. Majd ezt másnap is és harmadnap is eljátszotta, elkezdett gondoskodni rólunk 🙂 Érdeklődését a konyha iránt is kifejezte, a széket a konyhapulthoz kell húznom, amikor a konyhában tevékenykedek, ő pedig lelkesen matat körülöttem. Vettem is neki kitömött, szövetből készült kis zöldségeket meg gyümölcsöket, hozza őket, ha a konyhában vagyunk, és egy kis tálban kevergetni is szokta őket. Persze néha hozza is amit készített, hogy kóstoljam meg. Írtó aranyos 🙂
Január elején (8 és 9) két csodaszámba menő esemény történt. Dollinak a szokásos esti bilizésekor sikerült nem csak pisit küldeni a bilibe. Ment az ujjongás apától meg tőlem, Dolli azonban kicsit értetlenül nézte ezt az egészet. Második nap rájöttem, hogy ez azért lehet, mert ő bizony még sosem találkozott a kakájával, és fogalma sincs, hogy mi az a büdi csúfság a biliben, és miért örülök én neki ennyire. Úgyhogy bemutattam őket egymásnak, hátha megérti mi ez. 😀
A helyzet az, hogy sajnos ezt a mutatványt azóta sem ismételte meg Dolli, pedig már márciust írunk. Kíváncsi vagyok a következő alkalom mikor lesz.
Néha vannak hisztik, amikor öltöztetem Dollit, hogy bizonyos darabokat nem akar felvenni. Például a kabátja rendszeresen ilyen, de néha egyik-másik nadrág vagy póló is hisztit vált ki belőle. Ma először sikerült elmondania nekem, hogy mi a hiszti oka. Miközben egy szürke nadrágot próbáltam ráoperálni, hisztizve húzta ki a lábát belőle, tolta el a kezével magától, majd közölte: „tetszik”. Kérdeztem, hogy nem tetszik? Jött a válasz: „Nem”. Majd felmutattam egy másik kis nadrágot, ami történetesen rózsaszín volt, hogy ez tetszik-e neki. Mondta „igen, roszin” (a rózsaszínt egyelőre így mondja).
Hát ennyi, elkezdődött a „nem veszem fel mert nem tetszik” időszak. Vége a gyors vásárlásoknak, amikor még minden jó volt, ami méretben passzolt.
A védőnéni novemberi látogatása után kezdtük megfogadni a tanácsát, hogy az esti fürdéshez vigyük fel a bilit a fürdőbe, előbb-utóbb lesz sikere. Akkor a második napon Dolli bele is pisilt, legnagyobb ámulatunkra és örömünkre. No ezt viszont azóta sem ismételte meg, egészen mostanáig. Az újév kezdetén, január 2-án jött a következő ünnepelni való. Megkérdeztem Dollit fürdés előtt, kell-e pisilnie, mondta, hogy igen. Levettük a ruhákat és a pelust, kérdeztem mész-e a bilire, mondta igen. És már ment is, felemelte a tetejét, csüccs, és nem ugrált fel róla, ahogy szokott, hanem szépen nyugton megvárta, amíg a pisi a biliben landol, utána meg nem értette, mitől vagyunk ennyire oda apával… 😀 Kíváncsian várom a következő időpontot, és, hogy mikor lesz ebből állandó esti szokás…
2019. December
Elképesztő, hogy mennyi mindent tud már Dolli. Persze gondolom ez csak nekem ennyire döbbenet, nyilván minden más gyerek is hasonlóan rohamosan fejlődik ilyekor, de én csak kapkodom a fejem.
Itthon mindig segít hajtogatni a ruhákat, a zoknik párosítása az ő feladata, amit lelkesen el is lát. 🙂 Aztán szorgalmasan hozza utánam az összehajtott kis ruhakupacokat, ahogy pakolom őket a szekrénybe.
Ha a vásárlást pakoljuk ki, adogatja a dolgokat, hozza utánam őket. Mosogatógépből segít kipakolni az edényeket, szépen kiszedi az alsó szintről a dolgokat, és adja, hogy rakjam el. Rendrakás a játékaival szintén jó móka, mondom, hogy mit hozzon oda, és együtt rakunk el mindent.
Már megmondja, hogy milyen mesét szeretne nézni a tv-ben, vagy, hogy melyik játékkal játsszunk.
A legújabb pedig, hogy amikor csak úgy elvan magában, azt veszem észre, hogy számol. Mormolja magának a számokat, szépen sorban. A hetest kb mindig kihagyja, mert miért ne? 😀 Szóval manócska nullától tízig számol. Na nem mindig jól, de néha teljesen. Néha vegyesen mondja a számokat angolul és magyarul, de néha sikerül csak magyart használni. Emellett a betűk is nagyon érdeklik, és némelyiket már tényleg ismeri, nem csak eltalálja. Az egyik pólómon, amin sok szöveg van, nagyon szereti mutogatni a betűket, és olyankor mondani kell, hogy melyik micsoda. Oké, hogy én is ezt csináltam kicsi koromban, de az mondjuk óvoda volt, annak is a közepe-vége, nem bölcsiben! Két éves na. Hogy lehet ez?! Csak annyit mondjuk neki ezeket a dolgokat, amennyire érdekli. Kérdezi, hogy mi micsoda, és ugyanúgy érdeklik a számok meg betűk, mint az egyéb képek állatokkal, tárgyakkal, bármivel. Ámulok meg bámulok. És persze írtóra büszke vagyok rá <3
A játék az külön fejezet. Van egy csomó fejlesztő játéka, korongos színszerint rakós, amivel a számokat is lehet tanulni, szintén fából az abc betűit kell a megfelelő helyekre tenni, halakat meg háziállatokat kell a megfelelő formájú helyre illeszteni, párokat alkotni és a megfelelő formájú helyekre berakni őket, stb. Hölgyike nagyjából szempillantás alatt rakja őket rutinból ki, így apa persze már a nehezítésen ügyködik, összekever több játékot, így már egy kicsit több ideig tart kirakni őket. 🙂
Nagy kedvencek a könyvek is persze, főleg a böngésző könyvek és a két Bogyó és Babóca, amit nem rég kapott. És már nem feltétlen csak lapozgat, hanem hagyja, hogy olvassam neki a mesét. Néha. 🙂
És persze rengeteget beszél. Nagyon megugrott a beszédfejlődése. Rengeteg szót használ, már alakulnak a szókapcsolatok is, pl. pici baba, pici pók, szia apa, szia anya. Érdekes módon nagyon megragadja, ha azt látja (mondjuk egy könyvben), hogy valaki sír. Azonnal mutatja, utánozza, és ezt sokszor is akár. Minden alkalommal, ahogy ilyet lát.
Egyébként itthon a lépcsőzés sokat fejlődött az elmúlt hónapokban, már nem annyira aggódunk érte, és felfelé már hagyjuk egyedül jönni. Lefelé még persze csak kézfogással megy a dolog, de úgy közlekedik, ahogy a felnőttek, szépen két lábon állva, nem mászunk már sehova.
Igazán mázlisták vagyunk. De tényleg. Megtalált minket az első hányós-hasmenős vírus. Mázli, hogy manó már két éves, és még csak most ismerkedtünk meg vele. Mázli, hogy a karácsonyi szünetben tört ránk, nem a rohanós-melós hétköznapokon. Így nincs stressz amiatt, hogy manó egész nap testközelben akar lenni, és semmit nem lehet tőle csinálni. Lehet egész nap a kanapén lustizni, és gyógyulgatni.
Tündérke egész jól viseli. A hányásoknál sírt csak, amúgy csak lehangolt, és nem akar semmit csinálni, de aranyosan elvan, pihenget.
Emlékeztető a következő ilyen esetekre: rehidratáló folyadékkal (valami almás hipp) kezdett helyre jönni. Fecskendővel ment könnyen az ivás. 1ml egyszerre, majd kb 10 perc múlva megint 1ml, stb. kb másfél óra múlva 1,5ml, majd már 3-4, és mivel manó elég bélpoklos, hamar éhes is volt, főtt répa-krumpli-rizs, keksz, ropi jött be neki. Sietni tilos, vizet is keveset.
Reméljük, hamar elmúlik a maradék hasmenés is!
Kíváncsian vártam, hogy mit hoznak ki belőle. A bölcsiben ugyanis volt karácsonyi ünnepség! Kb. másfél – két hónapja gyakrolnak a picikkel valamit, ami meglepi a szülőknek, nem árulják el, hogy mivel készülnek. Na persze mit lehet ekkora manókkal csinálni?! Na igen, nagyjából semmit 😀
Mondókáztak és körtáncoztak, nagyon aranyosak voltak amúgy! De ugye a csapat egy része beszélni sem tud még, nyilván nem fog mondókázni meg énekelni. Így inkább a gondozók hangja hallatszott, de a körtáncokat lelkesen járták, és a kis fát is együtt díszítettük fel velük, az általuk készített díszekkel (meg néhány alap gömbdísszel).
Megkaptuk a bölcsikezdés óta készült műveiket is, igazán megható élmény volt. Aztán szabadfoglalkozás címén Dolli megmutogatta, hogy melyik játékokat szereti, és jót játszottunk vele 🙂
Itthon persze összegyűltünk karácsonyra ahogy az már szinte szokás, eljöttek a szülők, és itt voltak két napot, így volt idejük, nyugodtan ment a csocsó, a kártya, játék a gyerekkel, fadíszítés, és persze egy kis ajándékozás… Manócskának vettünk egy gyurma készletet, amiben nyomóformák is vannak, mert a bölcsiben már csináltak velük ilyet, gondoltam megpróbálom, megy-e már itthon is. (legutóbbi próbálkozásomnál csak meg akarta enni a gyurmát, így még eltettem későbbre)
Ezen kívül szereztem neki egy kirakóst, amiben két darabból álló képek vannak, és állatokhoz kell a lakhelyüket párosítani. Pl. a pandához a bambuszt, a pókhoz a hálóját, stb. A két darab összeillesztése még kihívás Dollinak egy kicsit így egy hét távlatából, de az, hogy melyiknek melyik a párja, az már elég könnyen megy, pedig nem játszik olyan sokat vele… 🙂 Ügyi kis manó 🙂
Eljött ez is, a második szülinap! 🙂 Szinte hihetetlen. Tisztán emlékszem, hogy a gyerekágyas időszakban teljesen biztos voltam benne, hogy az 1 éves kort sem éljük meg, mert az még olyan messze van, hogy addigra kihal az egész emberiség is, nem hogy mi. Erre tessék, 2 éves!!
Amire szintén nem számítottam, az a bölcsiben lévő szokás az ilyen alkalmakra. Azt tudtam, hogy megünneplik a szülinapokat, hiszen mindig tesznek is fel képeket és videókat a face csoportba, ami egy szuper dolog. Amit nem gondoltam, hogy a szülőknek semmit nem kell vinni. Vagyis a tortát és az ajándékot (mert azt is kapnak) is az üzemeltető intézi! Vagyis a tortát ő süti. Wow.
Az pedig már a hab a tortán, amitől igazán meghatódtam, hogy néhány szülinap alatt kiderült számomra, hogy nem ám egyenajándékok vannak, hogy a fiúknak kisautó a lányoknak meg valami plüss vagy baba, hanem minden manó olyan ajándékot kap, aminek a gondozók szerint örülni fog!! Igen, odafigyelnek a gyerekekre, ismerik őket, és tudják, mit adjanak ajándékként nekik. Dolli pedig – mivel órákat el tud tölteni a bölcsiben is a könyvek lapozgatásával – két kis mesekönyvet kapott!! Megkönnyeztem, mikor megláttam a videót a kis ünnepségről <3
Itthon pedig még este egy saját kis ünnepségünk volt hármasban, egy szelet csokitortával és egy szürke puha plüsscicával, aminek Dolli nagyon örült, tetszett neki, hogy olyan kis puha és aranyos pofija van. Meg amúgy is cicás a csajszi, úgyhogy ideje volt az első plüss cicájának 🙂
Ez is eljött, meglepően simán. Mivel már tudja mondani, hogy „kérem”, így elkezdtem este lefekvésnél csak akkor adni neki cicit, ha kérte. Kérte egy pár napig, aztán már nem vette a fáradtságot. Csak simán odafekszem mellé, kap egy puszit, befordul nekem háttal, betolat a hasamhoz, és keresi a kezem, hogy magára húzza. 🙂 Így ölelésben van alvás, szopi pedig már nincs. Az utolsó nap 2019. 12. 13. volt, 4 nappal a 2. szülinapja előtt. Örülök, hogy ilyen sokáig sikerült szopizni, az elején nem gondoltam volna, hogy idáig kitart ez, amennyire nehezen indult…
Mivel alapjában véve Dolli még kicsi, és nem igazán érti a mikulás – karácsony – szülinap stb. dolgokat, ezért nem is akartuk túlragozni az egészet. A bölcsiben sem volt „igazi” mikulás, csak kaptak egy kis zacsit, benne finomságokkal, azzal az instrukcióval, hogy majd otthon anyával meg apával felbontjátok. Ez alapjában egy nagyon kedves dolog volt a bölcsi vezetőjétől. Persze egy kis csoki már itthon is előkerült, és Dolli úgy csapott le rá, mint aki minden nap ilyet eszik. Pedig nem. 😀 Édesszájú hölgyike. Vajon kitől örökölte?! 😀
2019. November
Egy hónappal korábban jött a védőnéni a két éves státuszra, hiszen a karácsony az mindig zsúfolt. Emiatt is lehetett, hogy Dolli hozta a formáját, és kb egy héttel a státusz után kezdte el azokat a dolgokat csinálni, amire rákérdezett a védőnéni, hogy csinálja-e már, és még nem tudta.
Például, hogy megnevezi-e már magát valahogy. Ha kérdeztem tőle, hogy hol a Dolli, megmutatta magát, de sosem hívta magát sehogy. Aztán egyszercsak közölte, hogy „anya – apa – kilán” (ez utóbbi a kislány kezdetleges kifejezése), miközben végigmutogatott minket a kis ujjaival. Írtó cuki volt 🙂 Pár nappal később pedig a kislány mellett megjelent a Dolli is, végre kimondta a saját nevét! 🙂
Egyébként általában minden rendben volt, kérdezte a védőnéni, hogy egymásra tesz-e már 2-3 dolgot (pl építőkocka), mondtam, hogy kb huszat szokott 😀 Kérdezte, hogy csoportosítja-e már valahogy a dolgokat, pl színek szerint. Azt meg már régóta csinálja. Aztán Dolli odavitte a fa számait a védőnéninek, és mondta, hogy „for” meg „fájf” (4 és 5 angolul babanyelven 😉 ), meg a színes ceruzái közül is megnevezte a kéket – zöldet – pirosat, amitől védőnénink kellően elámult, és mondta, hogy még ezt ilyenkor nem szokták tudni. Ügyitörp 🙂
Egy dolgot még nem igazán tud, mondjuk nem is igazán gyakoroltunk ilyet. Kérdés volt, hogy csavaró mozdulatot csinál-e. Mondjuk egy kupakot rácsavarni valamire. Hát azt még nem. De ami késik, nem múlik.
Meglátogattuk a nagyszülőket vidéken, már rég volt rá példa. Mostanában inkább ők jöttek hozzánk. Volt nagy játszás tatával meg mamával, én meg már azon aggódtam, hogy hol fog aludni manó, ugyanis a férjem kiságyát, amiben eddig aludt, igencsak kezdi kinőni. Az ágy amibe meg anno a férjem átkerült, az ugye a normál felnőtt ágy, most ott alszunk mi. Egyelőre ez a kérdés még nincs megoldva, ha legközelebb arra járunk, még kérdés, hogyan lesz ez.
Dolli mindig elvarázsolja a tatáékat, nagyon oda vannak érte. Érthető, hiszen nagyon aranyos kislány, tényleg egy jó lélek. Írtó nagy szerencsénk van vele, hogy minket választott szüleinek.
2019. Október
Apa egyre jobban szeret játszani Dollyval, így, hogy már tényleg játéknak mondható a dolog, hogy mindketten aktív résztvevők tudnak lenni. És néha egész jó dolgokat talál ki 🙂
Új kedvenc a keresős játék, apa eldugja az egyik plüsst, Dolly megkeresi, miközben apa eldugja a másikat, és így tovább… 🙂
De egyre ügyesebb Dolly az építőkockában is, sőt, a korongos játékban minden színt a megfelelő helyre rak, a több tüskére forma felrakós játékot rutinból rakja ki, és mivel mostanában két egyforma bébikirakóst is kaptunk barátainktól, így új játék lett a párkeresés, amiben Dolly azonnal profi lett. Kb. 1 perc alatt megértette, hogy mi a dolog lényege, és szédületes tempóban rakja össze a párokat. Csak úgy leskelődök, hogy mi mindenre képes már. 🙂
A lépcsőt is új módon használja, úgy megy, ahogy a felnőttek, felfelé még a falnak támaszkodva (ha szólok, hogy támaszkodjon, egyébként még nem stabil), és ugyanígy megy neki lefelé is, bár itt még azért inkább fogom a kezét… Hihetetlen. Még nincs két éves.
Vidéken jártunk barátainknál, és nagyon jól éreztük magunkat. Dolly élvezte a nagy udvart, ami igazából egy mező is lehetett volna, olyan nagy volt. Szerette az óriási labdát, a trambulint, és a rengeteg felfedeznivalót. Sőt, még élőben is találkoztunk más cicákkal, kutyussal, és tyúkokkal meg malacokkal is. Ez aztán nem mindennapi dolog egy városi leánynak, érdeklődve figyelte az állatokat, és mondogatta, hogy „pi-pi” meg „vau-vau” 🙂
Vicces jeleneteket szült egy héliumos lufi, amit az esküvőről hoztunk haza Dollynak. Nem látott még olyan lufit, ami felrepül, ha elengedi, így ez most izgalmas játék volt. A férjem persze egyből nehezített a dolgon, és felkötötte a hosszú madzagját olyan magasságba, hogy Dollynak 1-2cm-t nyújtózni kelljen, ha el akarja érni, és mivel ez a fajta felfelé néző koordináció még nem volt eddig használva, Dolly igencsak szédelgősre vette a figurát. Nagyon vicces volt, ahogy néha egy méterrel arrébb akarta elérni, és magyarázott felfelé mutogatva, mielőtt fenékre huppant, aztán kezdte elölről… 😀 De viszonylag hamar belejött a dologba, és azt is hamar megtanulta, hogy bizony két kéz kell ahhoz, hogy le is hozza a lufit a plafonról teljesen, különben visszarepül, mire egy kézzel újra fogná a madzagot… 🙂 Nem gondoltam volna, hogy egy lufi ennyit fejleszthet a gyereken 🙂
A férjem egyik kollégája nősült meg, oda voltunk hivatalosak. Dolly elbűvölő volt csini csajos szerelésében, és egész jól viselte az egészet. Este indultunk el hazafelé, na itt kezdődtek a gondok. Dolly már elég fáradt volt, késő volt egy kicsit, meg valamiért mostanában meggyőződése, hogy ha én kocsiba teszem, akkor abból bölcsi lesz és otthagyás, úgyhogy persze amikor beraktam a kocsiba, indult a sírás.
Viszont nem haza mentünk, hanem először anyukámért, ez volt ugyanis az első este, hogy nem maradtam otthon, miután bébi elaludt. Anyura bíztuk a felvigyázást, én csak addig voltam, míg fürdés után bevágta Dolly a szunyát, majd mentem vissza az esküvőre, férjem ott várt.
Az út viszont borzalmas volt. Dolly végig üvöltött, teli torokból. Alig tudtam az útra figyelni, szerintem közveszélyes voltam időnként. Viszont azóta azt vettem észre, hogy immunis lettem az autóban sírásra. Annyira kiütött ez az eset, hogy azóta nem hat meg, ha ilyesmit művel Manócska. Jó, ilyet nem művelt azóta, csak sírás volt, nem ez a fulldoklásig üvöltés…
Az este hátralévő része meg nekem volt borzalmas. Az első alkalom volt, hogy így éjszakára otthon hagytuk Manót, én pedig képtelen voltam felengedni, ellazulni és bulizni… Pedig elég jó buli volt az esküvőn. Folyton az órát lestem, és alig bírtam magammal, haza akartam menni. Vajon mikor kapom vissza önmagam?! 😀
Alakulunk. Jönnek a bacik, betegek vagyunk, aztán megint megyünk, és mivel szuper dadusaink vannak (ja, ezt már mondtam?! 😀 ), szuper programokat találnak ki, Dolly pedig kezdi élvezni. Reggel már nincs sírás, bár persze még nem megy be magától, és nem örül neki, hogy otthagyom, de hamar belerázódik az ottani szokásokba. A trükk, hogy reggeli előtt kell odaérni, és akkor a nyami egyből eltereli a figyelmét… 🙂
Én meg imádom nézni a képeket, amiket nap közben kapok, aztán délután a falon lévő kész műveket, amiket csinálnak. Például dugóval szőlőszemeket festenek egy szőlő rajzra, kivágott gyümölcsöket ragasztanak, amiből gyümölcskosár lesz, udvaron szedett avart ragasztanak egy fa rajzára lombként meg avarként, sünit festenek ecsettel, falevelet nyomdáznak papírra, rajzolnak, sóhomokoznak… Én meg csak ámulok, hogy mi mindent lehet csinálni egy ilyen pici manóval…
Aztán persze rendszeresen megyünk a sószobába, pusztítjuk a bacikat, és reménykedünk, hogy minél kevesebb betegséghullám jön ki rajtunk a télen…
2019. Szeptember
Dolly egyre ügyesebben veszi birtokba a játszótereken a mászókákat, csúszdákat, már ülve csúszik, ahogy kell, nem hason háttal… 🙂 Láthatóan hétről-hétre ügyesebb, magabiztosabb a magasban, nekem meg persze feláll a szőr a hátamon némelyik mutatványától.
Az usziban is megtalálta a kis csúszdát a medence szélén, és óra után indul a buli, bizony ő csúszdázik. Először még óvatoskodtunk, feltettük, elkaptuk, nem hagytuk, hogy elmerüljön, aztán úgy hagytuk, hogy vízbe essen, hogy mondtuk a vezényszót, amit úszáson is merülés előtt… De Dolly köszönte, ő ebből nem annyira kért, úgyhogy most már egyedül mászik fel, egyedül csúszik le, mi meg csak kihalásszuk a medence aljáról. Aztán mikor fülig érő vigyorral előkerül a víz alól, már dől is újra a part felé, hogy indulhat a következő kör… 😀
Itt jártak mamáék, és csodák csodájára rá lehetett venni őket, hogy a kicsi uncsit elkísérjék a játszóházba. Papa belevetette magát a játékokba velünk együtt, mama csak módjával figyelt minket, de persze őt féltettem is volna, nem olyan a fizikai állapota, hogy csak úgy nekiiramodjon egy ilyen helyen…
Úgy félidőben a mama megjegyezte, hogy talán nem is a gyerek miatt vagyunk ott, hanem mi akarunk játszani… Visszakérdeztem, hogy hát szerinte a gyerek kérte-e, hogy jöjjünk?! 😀 (még nem beszél Manó, pici még hozzá) Ezen nagyot nevetett, mi meg játszottunk tovább.
Papával betámadtuk a nagy csúszdát is, és felmásztunk mindenhova, ahova csak lehetett. Ugráltunk nagyokat, és még az egyensúlyozó kötélen is végigmentünk. Ez eléggé mozgott a papa lába alatt, amin persze mind nagyot nevettünk, otthon meg már ment a sztori, hogy ő azt persze direkt csinálta… 😀
Szuper jó volt, remélem elmegyünk még máskor is 🙂
Vettem Dollynak egy böngészőkönyvet, óvodás témával. Rég sikerült ennyire népszerű „játékot” találni neki, szinte le sem teszi, folyton nézegetjük, és mutogatjuk benne a dolgokat, mi hol van, mi micsoda. Tanulja a szavakat, keresi a tárgyakat a képeken, de néha csak lapozgatja, szereti nézegetni. Nagy sláger, és ennek nagyon örülök. 🙂
Elkezdtük a bölcsit szeptember közepén. Az első beszokós hét elég hosszú volt, Dolly nagyon elfáradt. Pénteken, mire eljutottunk oda, hogy megpróbáljuk az ottalvást, úgy ájult el alvásidőben, hogy nem volt kérdés, ott alszik-e. Szerdán kezdte kapizsgálni, hogy ha kimegyek az ajtón, akkor lehet, hogy nem jövök vissza azonnal, de még el lehetett terelni a figyelmét. Csütörtökön már volt némi sírás, már tudta, hogy ez így neki nincs rendben, pénteken pedig már itthonról indulva kezdőtött a visítás… 🙁 Hát, aznap azt hiszem én sírtam többet, borzalmas volt otthagyni őt úgy, hogy patakokban folyt a könnye… 🙁
Szerencsére áldott jó dadusaink vannak, folyamatosan küldték a képeket egész héten, hogy mit csinál Manócska, hogy érzi magát, enélkül nem is tudom mit csináltam volna. Percenként lestem a telefont, hogy küldtek-e valamit.
Következő héten már csak 3 napot voltunk, ahogy terv szerint menni fogunk, a végére már jött is a láz, csak úgy magában, semmi takony vagy bármi más… Úgy gondolom inkább lelki eredetű betegség volt ez, minden esetre az látszik, hogy a 3 nap a maximum amit Dolly egyelőre elvisel.
Reméljük, hogy mielőbb túljutunk a nehezén…
2019. Augusztus
Nagylányként immár elkezdtünk a babaúszáson 3. csoportba járni. Ide 18-20 hós korukban kerülnek át a gyerekek, és 3 éves korig itt is maradnak. Van is mit megtanulni, fel kell ám kötni az úszópelust.
Az első két csoportot egyetlen sírás nélkül simán vettük, na erre ez az új csoport első feladata teljesen kiakasztotta Dollyt. Ment a hiszti, és alig volt olyan feladat, amit óra végéig megcsinált volna.
Aztán elgondolkodtunk apával, hogy vajon miért lehet ez. És rájöttünk, hogy igazából itthon is ugyanez van. Mostanában Dolly ugyanis elég nehezen viseli, ha valami nem sikerül neki. Nem csak bosszankodik rajta, hanem eldobja az adott dolgot, ami a kudarcot okozta, és heves hisztiben tör ki. És bizony az usziban most először fordult elő, hogy egy feladatot neki kellett volna megcsinálni, nem csak „elszenvedője” volt annak, amit mi csináltunk vele. Eddig nem volt ilyen, minden feladatot igazából nekünk kellett csinálni, ő az eszköze volt az egésznek. Most viszont meg is kellene érteni a feladatokat, és meg is kellene tudni csinálni őket. Persze oké, hogy van rá majdnem másfél évünk, de Dollynak ott helyben egy kudarc élmény, hogy nem érti, mit várunk el tőle, és mit kellene csinálnia, hiába próbáljuk elmagyarázni neki.
Kíváncsi vagyok, mikorra esik le a tantusz, és mikorra fog belejönni az új feladatokba. Addig pedig próbáljuk megértetni vele, hogy nem baj, ha nem sikerül valami elsőre vagy másodikra, vagy huszadjára, csak próbálgassa.
Ez is eljött, megtört a világba vetett ősbizalom. A játszótéren egy majdnem 3 éves forma kisfiú odaszaladt Dollyhoz, majd izomból fellökte. Dollynak koppant a feje a betonon, pedig már elég szépen szokta védeni magát hasizomból, de annyira meglepődött, és annyira nem értette, hogy miért lett bántva, hogy hosszú percekig reszketve sírt a karomban. Pedig ott voltunk a férjemmel 2 méteren belül, de olyan hirtelen történt, és annyira nem feltételeztünk ilyesmit, hogy nem tudtunk időben reagálni.
Egyrészt rettenetes érzés. Látni, ahogy a gyermekedben először dől össze a világ. Megkapja az első – és ez nem is olyan nagy – pofont az élettől, rájön, hogy nem mindenki barátságos, és nem mindenki mosolyog. Ettől mindenki élete végéig szeretné óvni a gyermekét. Másrészt nyilván ez csak idő kérdése, hogy megtörténjen, így, és még ígyebbül is, és végül is örültünk, hogy az elsőnél ott lehettünk mindketten. Meg tudtuk vígasztalni. Nem a bölcsiben vagy oviban kapta az elsőt, nem a nagyszülők őrzése mellett, ahol nem lettünk volna vígaszai.
Elgondolkodtató volt egyébként, és egyben elborzasztó is, ahogy figyeltük a kisfiút utána. Az anyján – aki ránézésre, és ahogy egy pár szót váltottunk vele, egy tök normális nőnek tűnt – látszott, hogy már rég nem uralja a helyzetet a gyerekkel kapcsolatban, abszolút vesztő helyzetben van. Illik vagy nem ilyesmit mondani, de ez a kisfiú nem az eleven kategóriába tartozott, hanem rémesen rosszba. A tipikus „vásott kölyök” jelző tökéletesen illett rá. El sem tudom gondolni, hogy szülőként hogyan álltam volna hozzá a „megjavításához”. És ez tényleg elgondolkodtató volt.
Eljött az első alkalom, hogy Dolly a tudomásomra hozta, hogy ő nem azt a szandált szeretné felvenni a sétához, amit én rá akartam adni. Hanem a másikat (még jó, hogy csak kettő van 😀 ). Hihetetlen volt, ahogy mutogat, adja a kezembe a szandált, és emelgeti a kis lábacskáját, amin már egyébként rajta volt a szandál amit én akartam ráadni… Aztán a másik lábacskáját is emelgette, és végig magyarázott a maga kis nyafi nyelvén, hogy mit is szeretne. Nyújtotta nekem a szandált, aztán emelte a lábát, és hozzáérintette a szandált a megemelt lábacskához. Hát mi ez, ha nem tökéletes magyarázat szavak nélkül?! 😀
Mostanában jöttek el az időpontjaink a szemészeti és az ortopédiai kontrollra, amikre még tavasszal kaptunk időpontot. Hála az égnek, mindkét helyen azt mondták, hogy hagyjam csak fejlődni, és egy év múlva vigyem vissza. Így nem kellett gyógycipő sem a befelé dőlő bokákra, sem szemüveg a dioptriákra. Majd kinövi, legalábbis ezt mondták most. Meglátjuk, jövőre megyünk vissza. (és fél évvel előbb foglalunk időpontot… :/ )
2019. Július
Eddig még nem mentünk el nyaralni sehova bébikével, valahogy kívül esett a komfortzónánkon. Most azonban meghívást kaptunk a férjem egyik barátjától, akiknek van ott egy nyaralójuk, hogy menjünk le és töltsünk ott pár napot amíg ők is lent vannak. (Férj + feleség + egy Dollynál pont 2 évvel idősebb kislány volt a vendéglátó)
Be kell vallanom, alapvetően nagyon jól éreztük magunkat. Oké, relatív sokat kellett futni a gyerek után, és az éjszakák sajnos nem sikerültek jól, így a végére eléggé elfáradtunk, de a nappali programok kedvünkre valók voltak. Voltunk a fonyódi strandon, a gömbkilátónál Bogláron, mutattak egy szuper cukrászdát is, és persze a part is nagyon közel volt, így oda gyakran jártunk le. Volt szalonna sütés is nyárson, ami nagyon finomra sikerült.
Egyetlen rossz élmény fészkelte be magát, amikor Dolly majdnem leesett a strandon a partról a vízbe, mert ugye félelemérzete az még nincs hölgyikének… Szerencsére nem lett baj, de tényleg nem sokon múlt.
Minden esetre jó volt látni Dolly első találkozását a Balatonnal. Elbűvölte a nagy víz, és gondolkodás nélkül rohant bele. Aztán a hepe-hupás talajon pottyant nagyokat, de ez egy kicsit sem zavarta. Akkor állt meg, mikor az egyik ilyen esésnél elmerült teljesen a vízben, olyan arcot vágott, mintha csak akkor venné észre, hogy hol is van 😀
Mellesleg elbűvölő volt az első kis fürdőbugyijában, amire még egy pici fodor is volt varrva, mintha pici szoknyácska lenne… Csuda édes volt 🙂
A július meghozta az első fesztiválozást is, egy palacsintafesztivál formájában, amit a férjem szüleinek falujában tartottak. A férjem pedig ezeken a napokon hivatalos volt egy osztálytalálkozóra is ugyanitt. Így amíg ő a régi emlékek felidézésével töltötte az estét, addig mi a papával és a mamával kilátogattunk a nagy eseményre. 🙂
No hát palacsintából épp nem volt sok, de legalább voltak árusok, meg ugrálóvár (ami ráadásul ingyenes volt, sosem éltem még ilyet!), és egy csomó pad egy sátor alatt, meg egy nagy placc a színpad előtt, hogy hangulat is legyen. Bébike bele is vetette magát a tömegbe, élvezte a zenét, próbált baba módon táncizni rá, sőt, egy épp járni tanuló kisfiúval is megismerkedett 🙂
A papa akciója egyelőre nem járt sikerrel, de biztosan nem lesz ez már így sokáig… Aranyos volt, hogy nem feltűnően, csak úgy mellékesen, ahogy karban tartotta Dollyt, véletlen úgy állt meg a színes lufis standnál, hogy bébike lássa a portékát… Hátha rámutat valamire, amit papa már meg is vehet neki… 🙂 De Dollyt annyira lekötötte a minden más, hogy észre sem vette a lufikat, vagy legalábbis nem érdeklődött irántuk. Úgyhogy idén még minden vacak nélkül távoztunk a fesztiválról, szerencsére. 🙂
Jó volt, hogy végre együtt tölthettük az időt a papáékkal, ténylegesen. És nem csak futólag láttuk őket amíg megteszik az utat a konyhától a télikonyháig.
2019. Június
Dolly nagyon szereti a jó nagy tereket, ahol akadály nélkül lehet menni. Ilyenek például a bevásárlóközpontok is, el szoktam engedni a folyosókon, és jó hosszú sétára van így lehetősége. Egyik vasárnap este lementünk a hozzánk legközelebb esőbe, vacsiztunk egyet, majd gondoltuk a férjemmel, hogy sétáljunk még egyet, legalább mozog még alvás előtt egyet bébike. Mivel késő volt már, a boltok épp zártak, ami olyan – nem jellemző – helyzeteket teremt, mint például egy bezárt üvegajtó, ami mögött még ég a villany, és felmos a dolgozó… Hát Dolly erre annyira kíváncsi volt, hogy szokásához híven elindult be a boltba, és lendületből nekiment az üvegajtónak, majd erről visszapattanva kecsesen fenékre ült. A boltban kinézett valaki a belső helyiségből, hogy ez mi volt, én meg úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult, annyira mókás volt a helyzet. Szegény Dollykám meg csak sírt, elfelejtett nevetni… Úgy látszik ő nem élvezte annyira. Szerencsére inkább az álmosság bírta sírásra, nem a fájdalom, ahogy hozzám bújt meg is nyugodott gyorsan. Kár, hogy így búcsúztunk a nagy sétától, de hát lesznek még ilyenek…
Apróságok, amiken észrevehető, hogy telik az idő….
Például az építőkockákból egyre magasabb tornyokat tud építeni bébike. Egyre pontosabban rakja egymásra a kockákat, és már fel is áll, ha a felsőt már nem éri el egyszerűen…
Egyre többször idegesíti fel magát, ha valami nem sikerül. Türelmetlen, és otthagyja a kudarcot okozó játékot. Sőt, már toporzékolásra is volt példa. Nem is értem, sosem látott ilyet. Na jó, lehet, hogy a játszón láthatott, csak én nem vettem észre.
Már kiszedi a hajából a csatot-gumit. Nem szereti, ha összefogom copfba, és kész. Ideje lenne megértenem ezt. 😀
Megvan a harmadik szó, amit kicsit furán mond, de azért mondja. Kapott egy halacskás babakirakóst. Egy fa táblán van egy akvárium rajzolva, és abba kell a halakat a különböző alakú helyekre belerakni. Tehát a harmadik szó a „hal” lett. Csak nem értem, hogy az „a” betűt miért torokhangon mondja vajon?! 😀 Viccesen hangzik nagyon, de remélem hamar túljut ezen a fázison…
Bébikének még mindig eléggé befelé dől a bokája sajnos, ezért igyekszem minél gyakrabban masszírozgatni a külső talpélét, ahogy a csontkovács mondta, és sokat hagyom mezítláb. A kertben is. Mostanában pedig magától elkezdett lábujjhegyen is járni, és gyakran látom, hogy ezt csinálja, legalább erősödik a talpa. Remélem, mire ismét jön az ősz, és cipőbe kényszerülnek a kis lábacskái, addigra talán látható lesz a javulás. Minden esetre még júliusra van egy időpontunk az ortopédiára…
Olyan jó időket hozott a június, hogy már bébike is törzsvendégnek mondható a fagyizóban 😀 Nem tudtam még olyan ízt találni, ami ne tetszett volna neki, csak nyeli, mint kacsa a nokedlit, óriásira tátva a száját, és nyöszörgéssel meg asztal csapkodással jelezve, hogy lassan adom a falatokat…
És mivel már nagylányok vagyunk, hát rászoktunk, hogy nem babakocsival megyünk a kocsitól a fagyizóig meg vissza, hanem bizony sétálunk. Ezt nagyon szereti Dolly, élvezi a szabadságát, és igyekszik nem fogni a kezemet…
Egyik ilyen alkalommal ahogy a főút mellé értünk, bizony elindult az út felé, én meg csak kapkodtam utána. Nem értettem miért megy arra, hiszen nem arra van a fagyizó, és még sosem csinált ilyet. Visszahoztam, irányba állítottam, erre megint arra indult. Már harmadszor jelezte, hogy az út felé szeretne menni, mikor odanéztem, hogy vajon miért akarja ezt annyira… Erre látom, hogy a férjem a túloldalon áll a bringájával, próbál átjönni, és közben minket figyel nevete… Épp hazafelé jött a munkából, és gondolta megnézi, erre vagyunk-e… Jól meglepett, és mi tagadás, a gyerek igen hamar észrevette… én meg hallgathattam, hogy milyen Vakegér vagyok… 😀
2019. Május
Mostanában úgy alakult, hogy gyakran (az eddigihez képest gyakrabban) kell itthon hagynom bébikét apával, mert sajnos anyukám kórházban van, és sokszor járok be hozzá. Oda pedig bébike nem való. Így sokkal több alkalom adódik, hogy apával jót lehessen játszani, és jobban össze lehessen kovácsolódni. Apa mondta is, hogy már sokkal kevésbé fél a kakás pelustól 😀 és egész jól elvannak együtt. Jobban, mint korábban. Dollyn is látszik, hogy jobban keresi az apja társaságát, én pedig nagyon örülök nekik, és remélem, még sok közös nagy kacagás vár rájuk kettesben. Bár nekem is ilyen apukám lett volna…
Járunk még mindig usziba minden szombaton. Szuper családi program, és bébi nagyon szereti még mindig. Már magától megy a medencébe, ha nem figyelünk, bizony baj lenne, mert gondolkodás nélkül ugrik bele. Csak feljönni még nem tud stabilan ugye… Lassan készülődünk a hármas csoportba, amibe másfél éves kor környékén szoktak átkerülni a gyerekek. Bizony, már ilyen nagyok vagyunk!
A víz iránti érdeklődését Dolly mostanában azzal is kifejezi, hogy a fürdőkádban elkezdte „nyalogatni” a vizet. Vagy valami olyasmi. Odahajol, és nyújtja a nyelvét. Aztán persze, mivel a nyelve csak úgy ér bele, hogy az orra is vele együtt vizes lesz, nagyokat prüszköl meg köhög. Aztán újra csinálja. Nem mondom, hogy értem az okát, minden esetre nevetni szokott rajta… 😀
Persze, babanyelven már karattyol egy ideje, és szótagokat ismételget, viszont sem az apa sem az anya nem volt még annyira tisztán hallható – mert ezeket próbálja mondani egy ideje, de még nem az igazi -, mint a baba. Van egy elnyűtt kis rózsaszín babája, azt hozza-viszi, és édes kis hangon mondogatja, hogy baba. Meg néha azt is, hogy bababababa. 😀 De ez utóbbit inkább a karattyoló hangján, és nagyon érdekes, hogy mennyire különbözik a két hang. Tisztán meg lehet különböztetni a „beszédhangját” a „babahangtól”. Pár napja pedig elkezdte a „kvák-kvák-kvák” hangutánzó szót is. Ezt a kedvenc dalocskáinak egyikében hallja sokat, angoul így beszélnek a kacsák ugye. Ez annyira tetszik bébikének, hogy az első szavak között kapott méltó helyet 🙂
Sokat beszélünk Dollyhoz, de persze nyilván minden megragad akkor is, ha épp nem hozzá szólunk. Különböző tárgyakat eddig is megmutatott, például az ajtót, lámpát, hűtőt, ilyesmit. De a saját testrészeit csak nem rég kezde el mutogatni. A pocak a kedvenc, azt már nagyon tudja, két kis mutató ujjával bökdösi, ha megkérdezem, hol van. 🙂 A füle is megvan már, most az orrát tanuljuk. Annyira cuki, mikor mutogat 😀
Elkezdődött ugye a nyafi sírás, ezt már írtam korábban. Ez azóta csak fokozódik, egyre több dolog miatt előkerül. Engem meg egyre jobban idegesít. Feláll a szőr a hátamon ettől a frekvenciától. Borzasztó. És még csak az elején vagyunk, ebben biztos vagyok.
Persze van vicces oldala is a dolognak. Amikor amiatt megy a hiszti, ha valami nem sikerül. Például beletenni az óriási játékot a kicsi vödörbe. Vagy megcsinálni a formabedobós vagy korong felpakolós játékot. És, amikor a sikítás és nyafi ellenére sem sikerül, na akkor jön a színészkedés. Bébike hirtelen aaaaaannnnyira fáradt lesz, hogy csak csuda. Dörgöli a szemét, elfekszik a földön, szopizza az ujját, és hát így ő kééééptelen befejezni a játékot, mert aaannnnyira nagyon fáradt. 😀 😀
Dolly napról napra ügyesebben használja a játékait.
A kis óráján, amiben pici mágneses, különféle formájú számokat kell belerakni, már felismeri a formákat, és a helyükre rakja és forgatja őket.
A formabedobós labdánál már elkezdte forgatni a labdát, hogy keresse a formához megfelelő lukat. Persze ettől még a többibe is belepróbálja a formát, de többször volt már, hogy teljesen egyedül sikerült az összes formát belevarázsolni a labdába.
Előkerültek az építőkockák is, amiket már megpróbál egymásra pakolászni. A kis lego duplókat még csak szétszedni tudja, de azt nagyon. 😀
És persze mindent pakol. Ki-be, szét és össze. Persze a nap végére mindig minden a szét állapotban van, úgyhogy van mit pakolni utána… 😀
Nagy ajándékokat hozott a május! A papa kétszer is járt erre, hogy segítsen egy kicsit a férjemnek, és persze az ilyen látogatásoknak része a „játszótér a kisunokával” fejezet is. Láttuk a férjemmel, hogy a papa nagyon nézegeti a hintát, nem csak Dollyt löki benne, de jó alaposan felmérte, hogyan is van ez megcsinálva… Aztán egyszercsak hívtak, hogy jönnének hétvégén, hoznák a hintát… 🙂 Úgyhogy sebtiben – ahogy szoktak – jöttek meg mentek, és hagytak maguk után egy szuper jó kis hintaállványt, amire két hinta is felszerelhető. Persze plusz bónusznak hozták a férjem gyerekkori beülős kishintáját is… 🙂
Volt nagy öröm és izgatottság, ment a hintázás fülig érő vigyorral! Sajnos alapvetően elég esős a májusunk, így kevés alkalom nyílt a használatára, de sebaj, lesz még napsütés!
A másik nagyon szuper játék, amit Dolly kapott, az a mamatófal. Ügyesen összehoztuk egy kerületi anyukával, kitaláltuk, mi legyen rajta, milyen elrendezésben, még egy plusz játékot is beszereztem hozzá, amit rászerelt az anyuka. A végeredmény egy nagyon szép, tematikus matató állvány lett, amiről jó sok mindent meg fog tudni tanulni bébike. 🙂 Nagyon tetszik neki, de még nagyon sok mindenhez kicsi. Majd pár év alatt belejön mindenbe 🙂
Bár nem majálisra indultunk, de valami olyasmi lett belőle. Csak elmentünk kajálni május 1-én, és a bevásárlóközpont parkolójában egy kisebb majálisba botlottunk. Koncerttel, vattacukorral, meg mindenféle körhintával. Felültünk Dollyval a kicsi vasútra, de igazából nem kellett volna. Neki sem jött be, meg nekem sem. A kis pályához képest elég gyorsan ment, és így rángatott és szédített. Sebaj, túléltük. 🙂 A koncertet viszont élvezte manócska, ment a tánci a babakocsiban, vidáman intetetett a kis kezeivel. Tündéri volt 🙂
2019. Április
Nem is annyira apróságok, de azért mégis itt vannak. Például a 13. fog. Meg a 14. Temérdek nyállal, és néha némi kis nyűglődéssel, bújással. Meg ismét pépes kajával. Eszméletlen tempóban jönnek ezek a kis fogacskák. Persze a fogmosást meg egyre kevésbé szeretné megtanulni a kis csibész. Ejj.
Persze a fagyival már más a helyzet. Az jöhet. Akármikor, akármennyi. 😀 Érdekes élmény volt életében először elmenni Dollyval fagyizni. Olyan anya-lánya program lett, ami mostanában kezd kicsit „értelmet nyerni”. Már nem az van, hogy cipelek magammal egy tehetetlen porontyot, hanem egy aktív résztvevő van már mellettem. Fura, de nem rossz dolog ez. Még. Mert még vissza tudom tartani 😀 Azóta még kétszer voltunk fagyizni, minden bejött neki. Még a tölcsér is. 😀
A játszótérre is gyakran járunk, és egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Dolly nagyon nézi az ottani többi gyereket, akik vadul száguldoztak a nyuszimotorokon. Aztán aznap délután életében először magától ült fel az otthoni kis négykerekűre, amire eddig nem volt hajlandó. Tanul, tanul 🙂
A kis játékaiban is egyre ügyesedik. Az építős tornyot már egyedül is fel tudja építeni anélkül, hogy az ledőlne. A számos lapkás játékban szépen irányba forgatja a számokat, és úgy teszi be őket a helyükre. A formabedobóval is egyre határozottabb, bár persze még mi forgatjuk oda hozzá, hogy hova is kellene beraknia a formát 🙂 Ja, és persze egyre kevesebb erőfeszítésébe telik szétrámolni az összes játékát 😀
Eljött a nyafi – sírás ideje is. Most már nem csak akkor van sírás, ha valami baj van, hanem akkor is, ha valami nem úgy van, ahol akarja, vagy valami nem sikerül. Érdekes, ez egy új hang, nem hasonlít az eddigiekhez. Tényleg olyan „nyafis” 🙂
Mivel Dolly egyre több mozgást igényel, szinte minden nap megyünk valahova. Legalább a kertbe, de a pékség, a játszótér, és távolabbi pontok is részei lettek a mindennapjainknak. Elég nagy változás ez nekem is, lévén korábban jellemzően otthon ülős típus voltam.
Viszont így rájöttem, hogy nem fog ártani, ha kicsit gyerekbarátabbá tesszük a kertet nyárra, úgyhogy gyorsan be is szereztem egy kis felfújhatós medencét, amit tavaly láttunk barátnőmnél, jó lesz majd pancsizni benne, elég magas ahhoz, hogy Dolly ne tudjon könnyen kiesni, és még mi is elférünk épp a féjemmel benne.
Illetve lesz még egy labdás-sátoros játék, és tervben van egy csúszda is, talán egy homokozóval. Ez utóbbi nem aratott nagy sikert a férjemnél, így előbb tesztelem majd, hogy Dolly mennyire szereti a homokozást a játszótéren, és csak akkor szerzek be egyet, ha nagyon bejön neki. Meglátjuk. Ezen kívül a papa valószínűleg készít majd egy hintát a kisunokának, nagyon várjuk 🙂
Még márciusban meglátogattunk egy harmadik bölcsit is, a Ficserkét. A ház gyönyörű volt, a környezet tényleg szuper, de fel nem foghatom, hogy lehet, hogy Dollyt nem tudtam szabadon engedni. Akármerre ment, mindig volt valami, amit magára boríthatott, lenyelhetett. Tele volt miniatűr játékalkatrészekkel az egész hely, alig győztem futni utána, hogy mit csinál. Borzalom. Úgyhogy végül jelentkezünk a Huncutka bölcsibe, ahol legelőször voltunk, az volt összességében a legszimpatikusabb. Még nem tudjuk, mikor kell mennünk a beszoktatásra, de még előttünk az egész nyár… 🙂
Az első lépések óta eltelt egy hónap, és Dolly már alig mászik. Persze rengeteget esik-zuttyan egész nap, de csak feláll, és megy tovább. Napról napra stabilabban járkál, reggelente meg már ő diktálja az ébredés tempóját. Mindig áthozzuk reggel hozzánk az ágyba, együtt még ébredezünk egy kicsit, de, ha manócska megunja, akkor szépen lemászik az ágyról, és elindul le a nappaliba. Mi meg persze rohanunk utána, mert azért akármilyen ügyesen is mászik le a lépcsőn, azért az mégis csak egy nagy lépcső, na. Egy pillanat alatt ott terem, mi meg csak pillázunk, és futunk…
2019. Március
Lássuk csak, hogy is volt. Pénteken 3 lépés. Szombaton 7-8. Vasárnap sok próbálkozás, és párszor néhány lépés.
Hétfőn pedig már Dolly nagyjából az egész napját arra szánta, hogy a járással próbálkozzon. Akármelyik órát venném alapul, mindegyikre igaz lenne, hogy többet ment önállóan, mint az előző három napban összesen. Szédületes a tempó amit diktál picurkánk, mi meg csak pislogunk.
Slussz poénként még most hétfőn csinálta először, hogy reggel önállóan mászott LE a lépcsőn az emeletről. Saját magától találta ki, hogy onnan is úgy lehet lejönni, mint a kanapéról, vagy bármi másról, és szépen lassan, hátrafelé lépdelve lejött az emeletről, teljesen egyedül.
Kíváncsi vagyok, holnap mivel lep meg 🙂
Nőnap hétvégéjén meglátogattuk a nagyszülőket vidéken. Itt több fontos dolog is történt. Először is, Dolly bemutatta új tudományát, és nagyjából 1 méteren belül megtett 7-8 kis lépést!
Másodszor a papa megajándékozta Dollyt élete első nőnapi virágjával, egy cserepes rózsaszín rózsával, amit majd kiültetünk a kertbe. 🙂
Harmadszor pedig egy újabb ajándék papától: felújította a férjem gyerekkori kis biciklijét, és – bár még korai, de – megmutatta Dollynak, hogy milyen szuper kis járgánya lesz, ha kicsit nagyobbacska lesz. Férjem 3 éves kora körül kapta, szóval nem mai darab már a járgány, de olyan, mintha új lenne, a papa ismét zseniálisat alkotott, mint anno a kiskocsival… Hihetetlen, és szívet melengető.
Igen, ez is eljött, március 8-án, nőnapon, Dolly megtette az első, ténylegesen önálló lépéseit. Nem csak átfogott két szék között, hanem a szőnyegtől elment a tv-ig, amihez három lépésre volt szüksége! Ennek a mutatványnak ráadásul a nagyi is szemtanúja volt, aki magán kívül volt az örömtől, hogy épp láthatta. 🙂 Fordulóponthoz érkeztünk, hamarosan futhatunk utána… 🙂
Ismét ellátogattunk egy bölcsibe, ezúttal a Bagolyvárba. Dolly nagyjából ugyanúgy reagált, mint az első alkalommal, bevetette magát a játékok és a gyerekek közé, és boldogan eljátszott. Viszont mi meg szerettük volna nézni a párommal a felső szintet is, ahol a másik csoport volt, ezért hagytuk manócskát játszani, meghagytuk a dadusnak, hogy ha hiányol, hozza utánunk.
Meglepetésemre több, mint negyed óra is eltelt, mire Dolly észrevette, hogy nem vagyunk ott. Persze ekkor kitört a sírás, és néhány könnycsepp kíséretében megkaptuk hölgyikét, de sokkal tovább tartott, mire észbe kapott, mint amire számítottam.
Minden esetre szeptemberig még sok idő van, alakul még majd ez a dolog, meglátjuk, akkor hogyan megy a beszokás…
Eddig Dolly egy kicsi cumisüvegből itta a vizet, de úgy döntöttünk, hogy eljött az ideje, hogy megpróbáljuk a poharat. Persze erre én még nem készültem fel igazán, és egyáltalán nem akartam naponta 15x cserélni a ruháját, mert leitta magát…
Úgyhogy gyorsan beszereztem egy tanuló poharat, amiből nem csöpög ki a víz, és csak akkor lehet inni belőle, ha Dolly a peremét kicsit megszívja. Kb. mint a cumiját. De azért már mégiscsak pohár. Eddig elég jól haladunk, a ruhái általában megússzák az ivást, bár még úgy látom, hogy picurka túl sok levegőt nyel ezzel a módszerrel, mert utána rendszeresen nagyokat büfizik, néha bukik.
Amit még tanulni kell, hogy ha nincs benne elég víz, akkor kicsit megemelje a pohár alját, hogy tudjon inni. Na ez a működés még rejtély manócska számára, de majd ebbe is belejövünk. 🙂
Erre is rászántam magam, be szerettem volna menni egy boltba az Astoriánál, de ahhoz azért még túl gyáva sofőr vagyok, hogy odáig kocsival elmenjek, és még parkolóhelyet is találjak anélkül, hogy ennek nyoma lenne a kocsin… Szóval leraktam félúton az autót, és irány a busz!
Persze egy dugó közepébe kerültünk, szóval vizsgáztam is abból, hogyan lehet lekötni Picurkánkat anélkül, hogy az egész busz őt hallgatná… 😀 Na visszafelé ezért már nem erre jöttünk, hanem kipróbáltunk két metrót is, és a maradék kis távra ismét buszra pattantunk.
Nem mondom, hogy egyszerű. Minden elismerésem azoknak a szülőknek, akik eleve a belvárosban laknak, vagy gyakran járnak be bkv-val! A frász kerülgetett, mikor lefelé indultam azon a magas lépcsőn babakocsival, csupán azért, mert a felszínen nincs gyalogos átkelő… Aztán a mozgólépcsők a metróhoz. Nem egy életbiztosítás gyerekkel. Node sebaj, túléltük, ahogy már előttünk annyian.
Minden esetre vicces volt, ahogy a buszon a nagy csitítgatások után beültünk a kocsiba, és Dolly végre kiengedte a gőzt, és sikítósat játszottunk. Mert végre lehetett. Tündér volt, egy szavam nem lehet.
De a legjobb mégis az volt, amikor felszállt a buszra még odafelé egy másik anyuka, hasonló korú kisfiával, és a két picur nyomban elkezdett integetni egymásnak, majd babanyelven jól megbeszéltek mindent. Mi meg csak mosolyogtunk rajtuk, egyszerűen csuda aranyosak voltak. 🙂
2019. Február
Egy újabb kis lista apró dolgokból, amik persze nem is olyan aprók. Ezek ám az igazán nagy dolgok 🙂
- a kanapét immár segítő párnák nélkül is megmásszuk, akár többször is egymás után
- a 4 kisőrlő fogacska peremei kint vannak, még a közepeik váratnak magukra egy kicsit (reméljük tényleg csak kicsit)
- „ada” – hangzott el vagy ötvenszer, mire leesett, hogy ez a labdát jelenti! Az első szó babanyelven! Megzabálom 🙂
- új haver a kávézóban: a hat héttel fiatalabb Domival mostanában gyakrabban sikerül összetalálkozni, ekkor Dolly jól lerohanja, hogy majd megbökdösi meg megnyomkodja, Domi meg persze menekül. Egyelőre. Jól elvannak 😀
Mivel egyre gyakrabban látom azt, hogy Dollykám hiányolja a szociális közeget, úgy döntöttünk, hogy szeptembertől heti 2-3 napra beszoktatjuk egy bölcsibe. Elkezdtünk keresgélni, hogy mik vannak a környéken, és a Huncutka nevűbe el is mentünk látogatóba.
Nosza, Dolly egy pillanat alatt bent termett a többiek között, összenyálazta az összes elérhető játékot, majd odamászott a három legnagyobb fiúhoz (ők szeptembertől már ovisok lesznek, annyira nagyok), és célja egyértelműen az volt, hogy akkor most azzal a játékkal majd ő játszik. 🙂 Persze a három fiú hirtelen nagyon széles vállúvá vált, és picurkánk nem sokára a földre huppant ismét, de legalább megpróbálta 🙂
Szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát, úgyhogy megerősített minket abban, hogy jól döntöttünk ezzel a bölcsi dologgal kapcsolatban. Persze el sem tudnám képzelni egyelőre, hogy egész héten távol legyen tőlem, és még ez a pár nap is most annyira soknak tűnik… De tudom, hogy jobb lesz neki is, és egy idő után nekem is. Megpróbáljuk.
Február 11-én figyeltem fel rá igazán, hogy Dolly határozottan tudja, hogyan kell ügyesen lejönni a kanapéról. Magától megfordul, ha le szeretne jönni, lecsúszik és a talpára érkezik. Mindezt úgy adja elő, mintha teljesen természetes lenne, és soha nem is lett volna kérdés, hogy ezt így kell csinálni. 🙂 Már csak akkor kell figyelni, ha nem direkt indul el lefelé, hanem mellé lép a nagy mászásban… De majd az is meglesz.
Hihetetlen mennyire jól viseli angyalkánk a fogzást. Február elején vettem észre, hogy már nem csak a felső kisőrlők törekszenek kifelé, hanem az alsók is. A felsőknek az élei már kint vannak, az alsók meg most kezdenek karcolni. Én szerintem dagadt arccal fetrengenék fájdalmamban, ha nekem kéne 4 fogat növeszteni hirtelen, de Dolly csak néha nyöszörög, néha ébred éjjel, és nap közben többször jut eszébe, hogy a cicizés segíthet a problémán, így mostanában kicsit többször szopizunk. Adja az ég, hogy hamar túl legyünk rajta!
2019. Január
Jó ideje már, hogy érdeklődik Dolly a lépcső iránt, de még csak mostanában jutottunk el odáig, hogy hagyjuk is neki, hogy felügyelettel meg is mássza. Úgyhogy ez a legújabb esti program, hogy amikor eljön a fürdés ideje, akkor már nem én viszem fel a fürdőbe a nagylányt, hanem ő szépen elindul, és viharos tempóban már fent is terem az emeleten. Látványosan élvezi, hogy valami újat csinálhat, amit ráadásul nem is kell nagyon tanulni, mert azonnal meg tudta mászni az összes lépcsőt. Úgyhogy közben megy az önfeledt magyarázás, és csillogó szemmel, izgatottan csapkodó kezecskékkel esténként „bevesszük a várat” 🙂
Tündér babánk egyre csak ügyesedik. Sok kis apróság változik, amik önmagukban nem olyan látványosak, mint egy önállóan állás mondjuk, de mégis jelen vannak, és jelzik a haladást. A teljesség igénye nélkül igyekszem összeszedni néhányat, amire felfigyeltem.
- Egyre kíváncsibb, érdeklődőbb, nem csak itthon, de ha sétálunk, akkor is jobban megnézi a dolgokat az utcán. Nagyon szereti figyelni azt is, ahogy a cicánk kísér minket, vagy vár amikor megérkezünk. 🙂
- Egyre ügyesebben labdázik. Van egy kis sárga, mosolygós labdája Dollynak, és egyre tudatosabban és ügyesebben tudja gurítani nekünk. Próbálja utánozni, ahogyan kapja. Ha szépen, lassan, óvatosan gurítjuk felé, ő is így próbálja. Ha lendületesebben kapja, akkor leginkább felemlei, és kiejti a kezéből, így „gurítja” vissza. Persze nagyon élvezi a játékot, nagyokat vigyorog hozzá 🙂
- Már könnyedén megy a „tapsi”, a „pacsi” a „bucc” és a „pisze” is. A vicces hangokon, amiket kiadok, meg nagyokat kacag, határozottan van humorérzéke.
- A kanapéról elérhető a függöny. A játék pedig, hogy ő megpróbálja elérni (ehhez fel kell állnia a támlánál és át kell nyúlni fölötte), én meg ezt nem hagyom, és bökdöséssel, csikivel, kibillentéssel és hasonló kis trükkökkel próbálom megakadályozni a függönyszerzési kísérletet. Dolly persze már azelőtt figyeli, hogy honnan „támadok”, hogy nyúlna a függönyért, és nagy vigyorogva várja, hogy mikor csikizem meg. 🙂
- Ha fekszem a földön, gyakran előfordul, hogy rám ül, úgy, mint ahogy egy lóra ülünk fel. Átveti az egyik lábát a derekamon, stabilan lecsücsül, és néz, hogy most mi legyen. 🙂
- A darabos ételeket ő akarja enni. Ha a szájába adom, az nem jó. Kivéve, ha nagyon éhes, vagy, ha megy a tv, és azt akarja nézni 😀 Egyébként majd ő megeszi. A kanalazós ételeket még elfogadja, ha én adom. A minap viszont nekiállt egyedül egy egész zsemlének, és a nagy részét elmajszolta. Nem, nem tépkedtem neki, ő fogta két kézzel. Nagyobb volt a zsemle, mint a gyerek arca, de úgy tűnt, élvezi a kihívást. 🙂
- Fogynak a szopik. Már csak a reggel és az este a tuti, nap közben csak elvétve van cicizés, illetve persze mostanában, hogy jönnek a fogak, éjjel is sokszor ébredünk, és akkor a szokásos cicin altatás játszódik, de határozottan kisebb rá az igény táplálkozás szempontjából nap közben.
Haladunk, haladunk. 🙂
A pakolászás határozottan új irányt vett. Új kedvenc játék, hogy a formabedobós kockából nem csak kirámolja Dolly a formákat, hanem egyesével szépen vissza is teszi őket, és még a kocka kivett oldalát is rárakja, amikor végzett. Jó, ezt nem mindig, de láthatóan tudja, hogy az a „teteje”, a rendrakás végső eleme. 🙂 Persze aztán lehet megint kipakolni, meg megint be, majd egy mozdulattal kiborítani, majd a háta mögé dobálni, és újra összeszedni. Zseniális időtöltés, és főleg nagyon aranyos, amikor magyaráz is hozzá, még mindig azon az édes babahangon és babanyelven 🙂 Egyszerűen tündér 🙂
Új mutatvány, amitől első alkalommal kicsit azért megállt bennem a szusz. Szokásunk, hogy a nappaliban a szőnyegen fekszünk, és párnákat támasztunk a kanapéhoz, annak dőlünk (ugye miért is feküdnénk a kanapén?! – na mindegy). Történt egyszer, hogy a párnákat ott hagytuk felügyelet nélkül, és már csak azt vettük észre, hogy Dolly szélsebesen kihasználta az adódó alkalmat, és ezeken keresztül feltornázta magát a kanapéra! Persze, a távirányító volt a cél. 🙂 Párnák nélkül ez a mutatvány még nem megy, ahhoz magasan van a kanapé és ráadásul bőr, ami csúszik, így nehezített a pálya egy kicsit, de ha párnákat lát picurkánk, már mászik is fel, az elmúlt pár napban háromszor is birtokba vette új helyét.
Most kezdem csak kapizsgálni, hogy mit érzett anyum és mamám, mikor én másztam folyton a szekrény tetejére meg könyvespolcokra plafon magasságban… Őrület. 🙂
Sajnos az új évet is egy kis náthával kezdtük, illetve igazából folytattuk a decemberi bacikkal való küzdést. Már a harmadik féle bajnál járunk, de január közepe felé talán lassan abból is kimászunk már. A védő néni azt mondta, hogy lehet, hogy azért gyengébb Dolly immunrendszere, mert jön két új foga, és ezért kap el könnyebben mindent. Ugyanis bizony, január 4-én vettem észre, hogy karcol megint a kis íny, egyszerre két helyen is, a felső kis őrlők törekszenek kifelé. Egyelőre jól viseli a kis angyalkánk, de azért néha látom, hogy nyűgös miattuk. Meg persze nyálgombócokat köpköd, és csuklóig matat a szájában. 🙂 Drukkolok, hogy gyorsan kijöjjenek, de egyelőre azért nem sietnek annyira…
2018. December
Újabb dolgokat fedezett fel Dolly. Rájött, hogyan tudja eldobni a kezében lévő dolgokat, első sorban a háta mögé. Ennek következtében egyrészt néha a fejére esnek az eldobott tárgyak, másrészt nagyon résen kell lenni, ha a manócska háta mögött vagyunk épp, mert bármikor szembe repülhet valami. 🙂
A másik újdonság, hogy már nem csak a semmibe pakolja a dolgokat, hanem bele valamibe. Például a wc-ben a hajgumikat bele a szemetesbe. Vagy az építőkockákat bele a dobozba. Aztán persze ki is kell szedni, és szét is kell dobálni, az a tuti. De kezdi érteni a pakolás-építés lényegét. Legalábbis kapizsgálja.
Igaz, hogy már vagy két hónapja az álldogálással próbálkozik Dolly, de most kezdett el csak úgy a szoba közepén minden támasztéktól távol próbálkozni a dologgal. Persze, amikor a tv előtt áll, akkor nem veszi észre, hogy simán elvan kapaszkodás nélkül. De azért amikor arra figyel, hogy állni szeretne, akkor még nehezebben megy a dolog. Nagyon megfontoltan halad hölgyike a mozgásfejlődéssel már, elmúlt a száguldó fejlődés időszaka. Az elindulás még nagyon messze van, úgy látom, egyelőre a stabilan állás is még időbe telik.
Igaz, hogy ez a második karácsonya már Dollynak, de az első olyan, amikor már fel is tudja fedezni a karácsonyfát. Aggódtunk, hogy hogyan fog reagálni rá, mennyire kapja darabokra, de eddig úgy tűnik, hogy megelégedett azzal az élménnyel, hogy picit szúrnak a tűlevelek, így nem érdemes annyira piszkálni őket 🙂 Biztos ami tuti azért beleraktuk az egészet a járókájába, és az elérhető szinten nincs feldíszítve, így talán kihúzza egy kis ideig.
Újabb tapasztalat azonban, hogy az ajándékok közül a csomagolópapír a legérdekesebb, és a legszebb játékok kapják a legkevesebb figyelmet 🙂 Viszont kapott a nagyszülőktől Dolly egy kis labdát, ami színes, sípol és még villog is benne a fény, ha megrázza. Szerintem egyébként kutyajáték, de ennek van a legnagyobb sikere, szuper ötlet egy ekkora gyereknek 😀
Bizony, ez is eljött, máris 1 éves lett a kis Manócskánk! Hihetetlen, hogy már egy éve, hogy kibújt a pocakomból! Mintha csak most lett volna… Eme szuper alkalomból még a nagyszülők is meglátogattak minket, együtt ünnepelte a család a nagylányt 🙂 Kapott is finomságot, persze az igazi tortából még nem evett, de a külön neki készült mangós-banános túrókrémből, amit annyira szeret, annál többet falatozott 🙂 Természetesen az ajándékait jól megrágta, úgyhogy el is kellett tennem őket, mert elkezdett lejönni a festék róluk (egy kis tologatós kocsit kapott tele építőkockákkal)… majd később lesz jó neki, úgy látszik. Sebaj, játékból úgysincs hiány 🙂
Idén még nem úgy járt nálunk a Télapó, ahogy majd később fog, még csak némi gyümölcs formájában tette tiszteletét, de nem sokára itt a karácsony is, és Dolly szülinapja is közeleg, így lesz program bőven decemberben. Készülnek az ajándékok a nagyszülőknek is, nagyon kíváncsian várom, hogy reagál majd manócska a fenyőfára 😀
Sajnos a december nálunk egy igazi náthával köszöntött be. Örülök, hogy eddig váratott magára, nagyon féltem, hogy még azelőtt talál meg minket, mielőtt Dolly megtanulná a száján venni a levegőt, de szerencsére már nagyok vagyunk, majdnem 1 évesek! Így ezen is majdnem túl vagyunk már, bár még némi orrfolyás akad, de a nehezén túljutottunk.
Szerencsések vagyunk azért is, mert a közelben van egy szuper sószoba, ide minden nap elmentünk, így talán sikerült kicsit lerövidíteni a gyógyulás folyamatát (bár persze ki tudja?). Azért rendesen folyt az orrunk, mire kijöttünk minden nap, úgy gondolom, hogy megtette a hatását. Dollynak ráadásul csak a negyedik napon jutott eszébe, hogy felfedezze a sóhomokozókat, addig csak rámborult, és szuszókált csendben. Igazán lélekmelengető élmény volt, még, ha közben fulladoztunk is a náthától. 🙂
2018. November
A papa tartogatott még egy meglepit nekünk, ahogy lent voltunk náluk a hétvégén (nov. 24-25). Előszedte a férjem gyerekkori kis autóját, ami egy lábbal hajtós, tiszta retró kis kocsi, egy az egyben úgy néz ki, mint az akkori autók, élethű másolat. Persze ez gyerek méretű, és egy jó kis ülés van benne, lehet irányítani a kormánnyal, és még a lámpája is működik. No de a papa nem csak, hogy előszedte, hanem teljesen fel is újította! ’77-es gyártmány a járgány, tehát nagyon eljárt felette az idő már, most mégis úgy néz ki, mintha új lenne. Még a műszerfalon lekopott jelzéseket is átrajzolta filccel a papa, el lehet képzelni a többi részen mennyire precíz munkát végzett. Anyósom azt mondta, hogy egy hétig dolgozott vele. El is hiszem, talán még több is volt az. Ezt a kincset még a férjem is megkönnyezte egy picit, ami nem jellemző rá amúgy.
Dolly birtokba is vette, tetszett neki az új közlekedési eszköz, lesznek nagy gurulások vele a nyáron a kertben, az már biztos. 🙂 Remélem, ha nagyobb lesz, méltón tudja majd értékelni, hogy mit is kapott.
Régen jártunk már nála, most másodjára látta a dédit Dolly. Dédi mama dec. elején tölti be a 90. életévét, ami nagyon szép kor, örülök, hogy még találkozhatnak picurkánkkal. Természetesen dédi nagyon örült neki, dicsérte, hogy milyen jó súlyban van, hogy nem sírós, és szép baba. Dolly pedig jól megnézte a dédi sálját, és a szemüvegét. 🙂
Új kedves játék, amikor valamit elkérünk Dollytól, megköszönjük, majd visszaadjuk a bűvös kérem-köszönöm-tessék szavak kíséretében. Persze jár a dicséret is, amikor odaadja ami nála van, sőt, oda is hozza a kicsit távolabb lévő dolgot, amit kértünk. Ilyenkor nagyon boldog, és nagyon szereti adogatni a nála névő dolgokat. 🙂 Persze a papát már egyszer kijátszotta, mire a papa nyúlt a játékért, addigra már vissza is vette Dolly, és betömte a szájába, biztos ami biztos. Aranyos volt, jót mulattunk rajta 🙂
A 8. fog is úgy döntött, hogy útjára indul, nov. 20-án kezdődtek a nyűglődések miatta. Egy héttel később (fura, mert amikor kicsit áttör a fog, meg szokott könnyebbülni, de ez olyan, mintha most rosszabb lenne) még mindig megviseli Dollykámat, de hősiesen tűri. Mindent megrág, nyálzik veszettül, és nyugtalanok az éjszakák is, de előbb-utóbb túl leszünk ezen is.
Dolly lelkesen próbálgatja a felállás dolgot, és nagyon tetszik neki, ha sikerül úgy 10-15 másodpercre a nagy mutatvány. 🙂 Persze ezzel együtt elkezdődött az akarat fejlődése is. Egyre rosszabbul viseli, ha valami nem sikerül, ha valamit nem ér el, ha nem tudja leszedni a boltban a polcról amit épp meglát, ha nem kapja meg, ha nem szabad, stb. Szerencsére egyelőre működik a figyelemelterelés módszere, de gondolom már nem sokáig. Mi lesz még ebből?! 😀
Nov. 13-án nálunk volt anyukám és egy barátnője, nagyon jól éreztük magunkat. Picurkánk pedig természetesen mindenkit elbűvölt, és ráadásképp kitalált egy új mutatványt, ami a hab volt a tortán. A délután nagy részében ugyanis azzal próbálkozott, hogy támaszkodás nélkül felálljon. Persze igyekezett ezt úgy tenni, hogy ott feküdjek mellette a nappaliban a földön, és rám tudjon zuhanni pár másodperc után, de estére már egészen jól ment a mutatvány, kb. 10 másodpercig is sikerült megállni a két kis lábán önállóan! Azt találgatjuk, hogy vajon elindul-e az első szülinapjáig 🙂 Izgalmas időszak ez, kíváncsian várjuk a folytatást 🙂
Mostanában többször is előfordult, hogy vendégeket hívtunk, aminek ugye az az egyenes következménye, hogy megszaporodnak a gyerekjátékok, mert mindenki szükségét érzi, hogy a gyereknek hozzon valamit. Ezzel mondjuk nincs is baj, mert egyébként értelmes játékok jönnek be az ajtón. Egészen érdekes megfigyelni, hogy Dolly hogyan reagál ezekre, melyikkel hogyan próbál játszani, melyikhez elég érett már, melyikhez nem még.
Például, ahol kis golyókat kell áttolni a műanyag pályájának a másik végére, abban már nagyon ügyes, szépen fejleszti a finommotorikáját. A forma bedobós az még nagyon korai. Ami nyomogatható, gombos és zenél, azért odavan, és egyre ügyesebben nyomkodja a gombokat, már mutató ujjal is. A címkék, madzagok valamiért nagyon izgalmasak még mindig, és már egészen jóban van a labdával is. A legkisebbeket kiharapja, a kicsit nagyobbat már gurítgatja. A műanyag pohárba belebeszél 🙂 Persze minden, ami papírból van és nyállal feláztatható, majd a darabkái szétszedhetők a fogaival, a legkedvesebbek. Alig győzöm elszedni tőle… A játszótéren már nem csak a hinta, de a csúszda is nagy kedvenc…. 🙂
Tegnap Dolly elkezdte keresni az apját. Legalábbis én így értelmeztem. Apa gyakran fekszik a kanapén, és sokszor ott játszik manócskával. Tegnap pedig csak azt láttam, hogy Dolly a kanapé felé mászik, és közben mondogatja, hogy „aba-apa” – ahogy sikerül. Jól megnézte a kanapét, amikor látta, hogy nincs ott senki, arrébb lépdelt, de még úgysem volt ott senki. Ezek után abba hagyta ezt a beszédet és mást kezdett el csinálni.
Ezek után ma reggel (nov. 6), arra ébredtem, hogy picurka magyaráz az ágyában. Majd mikor átmentem, kaptam három „aja”-t, egymástól jól elkülönülten, nagyjából felkiáltás hangsúllyal. Hát én ezt már magamra vettem, és úgy könyveltem el, hogy Dolly engem hívott. 🙂 Cuki törpi 🙂
Dolly az eddigi legtündéribb korszakát éli. Mutogat a semmibe, bár néha határozottan a lámpákat mutogatja, nagyon tetszik neki a fényük. Újra és újra felfedezi a kezecskéit, az egész lakást, a játékait, és közben megállás nélkül magyaráz. Nagyon cuki hangon, édes babanyelvén mindenhez megvan a mondanivalója. Mivel a mozgásfejlődés is száguld, így egyre gyakrabban előfordul olyasmi, hogy odajön hozzám, és ahogy sikerül, rám borul, és megpihen. Egész jól elvan ezekben a néha igen nyakatekert pózokban. Aztán hirtelen újra felpattan, és mászik tovább. Mindenen felkapaszkodik, a mászás az már csak a „közlekedési eszköz”, ha megérkezett valahova, akkor ott fel kell állni, és meg kell nézni, mi van fent. Rendszeresen lehúzza a nadrágomat, ahogy felhúzza magát rajta, de a legviccesebb, amikor apa lábán a szőrbe kapaszkodik… 😀
Óraállítás ide vagy oda, Dolly köszöni, ebből nem kér. Akkor szeretne feküdni, ahogy eddig is tette, és akkor kelne, ahogy eddig is. Szóval este 8 körül fekvés, ami persze nekünk jó, na de azért a hajnali 6-os kelés már kevésbé… 🙂 Szerencsére azért ez utóbbi kicsit talán tolódik későbbre, mert egyre sötétebb van reggelente, így újra 10-11 órákat szuszókál éjjel hölgyike. Tudom, hogy egyszer ez is elmúlik, de most írtóra örülünk neki 🙂
A november a megemlékezéssel kezdődik. Persze sokszor eszembe jut nagymamám, aki már sajnos nem lehet közöttünk, de idén először Dollyt is elvittük a temetőbe, és elmondtam neki, hogy kihez is jöttünk. Szerencsére még van egy élő dédije, nagy kincs az ilyesmi. Szerencsére nagyszülőből még három is van neki, reméljük, hogy ez még sokáig így is marad, és lesz ideje a szívébe zárni őket egy életre.
2018. Október
Ma, okt. 25-én este apa bevetett egy trükköt Dollyval, és be is jött neki. 🙂 Arra lett figyelmes, hogy manócska az egyik székbe kapaszkodva álldogál, majd átfog a másik székre, és átfordult oda. Nosza, több sem kellett apának, odavitte Dollyt a kanapéhoz, ahol gyakran álldogálnak, és kb. egy méterrel arrébb letette a kanapéra a mobilját, ami – mint tudjuk – picurkánknak ellenállhatatlan kincsként csillogott a szemeiben. Több sem kellett, apróság egyből kitalálta, hogy hogyan is lehet a lábacskáit úgy pakolni, hogy azzal a telefon felé vegye az irányt, és pár perc múlva boldogan meg is kaparintotta! 1 hét sem telt el azóta, hogy lábra állt…
Ez is eljött, úgy tűnik. Még csak nem rég (pár hete) álltunk be stabilan a napi két alvásra, és hipp-hopp, máris egy lett belőle. Immáron egy hete, hogy Dolly csupán egyszer alszik nap közben, ettől persze estére rettenetesen fáradt, de úgy tűnik, hogy ragaszkodik ehhez a felálláshoz, és még az álmosító rossz idő, vagy akár a szombati úszás sem tudja eltántorítani ettől az új trendtől. Persze én nem bírom annyira jól még, mint ő, és estére lóg a nyelvem, hozzászoktam, hogy ha röviden is, de vannak pihenős idők nap közben. Úgyhogy újabb szintet kell lépnem edzettségben, ha tartani akarom a lépést hölgyikével…
Most (október 19.) már sokkal stabilabban, mint az első majdnem-álláskor, Dolly ismét felkapaszkodott a kiságy rácsán, és már alig imbolyogva, szépen egyenesen álldogált egy kicsit. Mint az összes eddigi nagyobb mutatványát, ezt is természetesnek vette, és nem értette, hogy mit vagyok én ezen úgy oda. 😀 Azóta is bőszen próbálkozik, amin csak lehet, kezdi felhúzni magát, és egyszer már egy pár másodpercre megállt támaszték nélkül is! Elképesztő, mennyire gyorsan fejlődik… 🙂
Még alig bújt ki október 1-én a felső két 2-es fogacska, okt. 17-én (igen, 10 hós lett a picurkánk 🙂 ) máris követte az egyik alsó 2-es. Gondolom, nem sokára jön a párja is, de annak egyelőre nincs nyoma. Szegény angyalkám, hát nem túl jók az éjszakáink mostanában. Az utóbbi hónapban bőven többet volt ébredős éjszakánk, mint átaludt. 🙁 Remélem, nem tart már sokáig ez az állapot, és megint nyugodt éjjeleket köszönthetünk.
Ez is eljött, próbaképp Dolly elé tettem pár falatkát, hogy megnézzük, vajon mit is kezd vele. Úgy tűnik, hogy nem azért tömte a szájába – első sorban a köles golyókat, azt jól meg tudta fogni -, mert amúgy is mindent a szájába töm, hanem látszott, hogy tudja, hogy azt enni kell. Persze mi is ettünk apával, így könnyebb volt megértenie, hogy mit is kellene csinálni, és persze evés után nagyjából a falatkák felét az etetőszékből szedtem össze, de evés közben bizony nagy volt a boldogság és kurjongatás, nagyon tetszett neki az önállóság. 🙂 Azt hiszem, be kell szereznem egy hatalmas partedlit…
Rengetegszer próbálkozik Dolly az állással. Amire csak rá tud támaszkodni, arra már dől is rá, és nyújtja a lábacskáit, égnek tolva a pelust, és nagyokat rugózik. Most azonban másképp próbálkozott, a kiságy rácsát fogta meg, és felhúzta magát állásba. Picikét még előre dőlve, és rettenetesen imbolyogva, de nagyon kapaszkodott, és elég sokáig próbálkozott. Egy részről vicces volt, tisztára, mintha táncolt volna, úgy járt a pelus, hogy egyensúlyozzon. Másfelől meg a frász kerülgetett, hogy elkapjam, ha borul. Október 13. van, még mindig nincs 10 hónapos sem a nagylány.
Új fejezet kezdődött, miután Dolly jól megnézte a kezecskéjét, elkezdett tapsikolni. Próba már volt korábban, de akkor még épp csak összeérintette a félig ökölben lévő kezecskéit. Na, most egyszercsak azt vettem észre, hogy ül a lábamnál, és úgy tapsikol, hogy annak már hangja is volt, és szépen a tenyereit ütögette össze, ahogy azt kell. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy ez valami új dolog, Dolly persze kitartóan tapsizott, és nézte, hogy mikor fogom fel már végre, hogy most ő egy új találmányt mutogat nekem. Aztán, amikor látta, hogy leesett végre a tantusz, és nagyon meg lett dicsérve, akkor szélesen elmosolyodott, visongott egy kicsit izgatottságában, és boldogan tapsizott tovább. Azóta is gyakorolja, főleg, ha zenét hall, próbál táncizni (ülve emelgeti magát) és tapsizni. Tündéri 🙂 És még nincs 10 hónapos sem, október 11-e van.
Új módon kezdi Dolly felfedezni a kezecskéjét. Nézegeti, forgatja, majd a mutató ujjával mutogat a semmibe. Jellemzően a plafon felé, és nézi a kezét. Aztán elkezdtük azt játszani, hogy én is tartom a mutató ujjam, és próbáljuk össze érinteni őket. Ez tetszik neki, tiszta E.T. 🙂
Na ettől valamiért nagyon tartottunk Apával, hiszen Dolly nem képes egy pillanatra sem nyugton maradni. Állandóan mozog, és egy forgolódó fejecskéről nagyon nehéz hajat vágni. De muszáj volt, mert a fufruja már túlnőtt a szemén, és a fülén is sátorban lógott a kis haja. Ennél többet nem is akartunk vágni, de még ez is elég nagy kihívás volt. A fülénél elég jól sikerült, van benne némi ív, de a fufruja az vicces. Kicsit csálé, kicsit fiús lett most így, de legalább lát 🙂 Sebaj, majd megnő megint, és lesz némi rutinunk nekünk is.
Október 1-én volt hangos az éjszaka, ugyanis újabb fogacska riasztott mindenkit hajnalok hajnalán. Ráadásul kapásból kettő bújt kifelé, legalábbis már erősen érezni a recés szélüket a felső első fogacskák két szélén. Sosem tudom eldönteni, hogy ilyenkor már áttörték-e az ínyt vagy sem, de mi már inkább teljes értékű fogacskáknak tekintjük őket, úgyhogy innentől 6 fogasak vagyunk 🙂 Dolly egyébként nagyon aranyosan kezeli az újdonságot, a kis ujjával piszkálja őket, bele-beleakasztja a meglévőkbe már, próbál rájönni, hogy mik ezek a szájában. Aztán beledugja a kis kezét az én számba is, vakarja a fogaimat és vigyorog. Tündéri 🙂
2018. Szeptember
Na ez azért még nem olyan igazi egyedül evés, de szeptember végén volt először, hogy Dolly egy babakekszet szépen lassan elrágcsált egyedül. Csak odaadtam a kis kezébe, ő pedig mivel azonnal a szájába vette – mint mindent – gyorsan rájött, hogy ez finom, és már csócsálta is. Persze kb. a fele még nem jutott el a szájához, inkább az arcán, kezén, ruháján és a körülötte lévő dolgokon landolt, de akkor is, ez már nagy lépés az önállóság felé 🙂
Rács felszerelve a lépcsőre, gyerekzárak a fiókokon és a konnektorokban. Itt tartunk most. Dolly immár abbahagyta a kúszást, csak kb 1-2 hétig kúszott még a mászás kezdése után. Már akkor sem dobja hasra magát, ha a szék alatt akar átmászni, inkább lehúzza a fejecskéjét, és hunyorít, mert tudja, hogy ott koppanni szokott a buci 🙂 És megy. Mindenhova. Megállás nélkül. Már felmászik az első lépcsőfokra, kapaszkodik a rácsba, és magyaráz. Aztán kecsesen visszahuppan a földre. Minden kis résbe beszuszakolja magát, mert ott biztosan van valami érdekes. Úgyhogy minden sarok ki van pucolva, én meg újra és újra meglepődöm, hogy mennyi mindent lehet találni a lakásban csupán boka magasságban 😀
Pár napja töltöttük be a 9 hót, nem rég kezdtünk el mászni, és Dolly egyre aktívabban mozog egész álló nap. Folyamatosan tornázik, ha épp nem megy sehova, akkor próbál térdelni, terpeszben fejre állni, guggolni. Újabban még a lépcsőt is megtalálta magának, az első fokon nagyon jól lehet támaszkodni, és már rá is jött, hogyan használhatja arra, hogy lábra álljon térdelésből. Ügyes, csak még elég ingatag, és borítékolható az esés, ami a kövön nem igazán szerencsés.
Igazán akkor lepődtem meg a mozgásfejlődésének a sebességén, amikor a minap lementünk a helyi barkács áruházba. Elfáradtam már a cipelésében, Dolly meg nem akart már a babakocsiban maradni, hát letettem a földre magam mellé, úgyis az alsó polcokon volt, amit épp kerestem. Másodperceken belül történt, hogy hölgyike gondolkodás nélkül felmászott az alsó polcra, ami kb. 15-20cm magasságban volt a talajtól, és elkezdte leszedni (és természetesen a szájába tömni) a felakasztott dolgokat, amiket elért. Nagyjából olyan természetességgel, mintha már milliószor csinált volna ilyet. Én meg csak lestem, és hiába próbáltam visszaemlékezni, hogyan is jutottunk el idáig, nem sikerült. Azt hiszem, muszáj most már felszerelni a rácsot a lépcsőhöz itthon…
Igen, ez is eljött, Dolly betöltötte a 9 hónapos kort. Tényleg veszettül gyorsan telik az idő! És persze ez a hóforduló sem múlhatott el csak úgy, hölgyike úgy döntött, hogy 17-étől már nem alussza át a délelőttöt, hanem csak kicsit megnyújtja az éjjeli alvást egy hajnali szopit követően. Persze, nekem nagyon kényelmes, amikor egy szép nagyot alszik délelőtt, viszont így, hogy inkább később kel, lehetőségünk nyílik eljutni a korabelieknek szervezett programokra. Ugyanis ezek valamiért mindig délelőtt vannak. Így kezdésként el is mentünk a héten egy Manó Zene nevű éneklős-táncolós-mondókázós alkalomra.
Kedves kis összejövés volt, sok picurral, de így elsőre Dolly nem tudta hova tenni ezt az egészet. A végefelé kezdett felengedni, addig csak nézelődött, próbált rájönni, mi is történik. A végén, amikor már majdnem mindenki elindult haza, akkor kezdett felélénkülni, volt végre hely a teremben, mászhatott szabadon, nem volt sok láb, amelyiknek az útjába kerüljön. 🙂 Remélem, hogy ha már ismerős lesz neki a helyzet, akkor örömét leli az ilyen foglalkozásokban.
Megvan az új célpont, ha lehetősége nyílik rá, Dolly azonnal elindul a cica után 🙂 Mivel egyre ügyesebben mászik, ezért a cicának igencsak résen kell lenni, de mivel nagyon szelíd lélek a cicc, szerencsére nem kell féltenem tőle picurkánkat. Még akkor is hagyja, hogy odamenjen hozzá, ha pár perccel korábban épp jól meghúzta a bajszát 🙂 Így Dollynak nincs már olyan akadály, hogy küszöb, egy pillanat alatt kint terem a teraszon, így bővült a tér, ahol futhatok utána. 🙂
Ez is eljött, és remélem, hogy tényleg nem lesz többet szükség rá. De a dévény tornás ma (szept. 11.) azt mondta, hogy minden rendben Dollyval, és rá itt már nincs szükség. De persze szóljak, ha van valami, ha kérdeznék, stb. Úgyhogy ez egy boldog nap, kár, hogy Dolly ezt még nem érti, biztosan örülne neki 🙂
Sőt, egy plusz jó hír volt a mai napon, ugyanis délután elmentünk kontrollra a csontkovácshoz is, aki megerősítette, hogy minden oké, és nem lát kezelendő problémát. A megmaradt reflexek elmúltak, a C betű sincs már meg egyáltalán Dolly gerincében. Majd akkor hozzuk vissza, ha már stabilan jár a manócska, akkor megnézi a csípőjét, hogy minden rendben van-e.
Öröm és boldogság! Azért mégiscsak fél évet járt hozzánk a dévényes… azért az nem kevés.
Egyik reggel ülök az asztalnál, és arra figyeltem fel, hogy nagy a csend. Megfordultam, hát Dolly az összecsukott utazós ágyán támaszkodott két kézzel, és két lábon állva próbálta átküzdeni magát az ágyon, hogy elérje a virágcserépben lévő földet… Mi mást?! 😀
Öröm, meglepődés és szívroham. Na ez így egyszerre tört rám. Az öröm nyilvánvaló, mindenki örül, ha ilyet lát a lánykájától. Meglepődés, mert még nem töltöttük be a 9 hónapot sem, és csak 10 napja kezdett mászni Dolly (ma szept. 10 van). Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan eljutunk egy újabb nagy lépéshez. És szívroham, mert láthatóan imbolygóan állt a kövön, így gyorsan mögé telepedtem, hogy elkapjam, ha elesik. Nem is kellett sok hozzá, egy hatalmas borulás, és csak pár centire kaptam el a fejecskéjét a kőtől. Ettől annyira megijedt, hogy elsírta magát, úgyhogy lehet, hogy egy ideig nem fog újra próbálkozni. De ezt annyira nem bánom, megspórolok pár szívrohamot, ha majd akkor próbálkozik, ha már kevésbé lesz instabil a mozgása úgy általában. Ügyitörpi 🙂
Apával a hétvégén kimentünk a Kopaszi gátra, gondoltuk megmutatjuk Dollynak a Dunát. Ilyen nagy vizet még nem látott úgysem. Igen ám, de az nem járja, hogy ő végig a babakocsiban legyen, úgyhogy vagy hallgatjuk a sírását, vagy cipeljük. Ami egy idő után nem annyira könnyű, valljuk be. Úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve, felültettem picurkát a nyakamba, kipróbáltam, megy-e már ez nekünk. És megy. Még tetszik is neki 🙂 Hiszen lehet hajba kapaszkodni, ami külön öröm. És magasról szemlélni mindent csuda izgalmas. Úgyhogy apa is átvette ezt a cipelési módot, ami felettébb tetszett Dollynak, még a fülébe is belekapaszkodott apának. Jól éreztük magunkat. 🙂
Bizony, Dolly rákapcsolt, és egyre ügyesebben mászik. Mindenért. Mindenhova. Szerencsére szabályosan, bár még a terpesze kicsit nagy, de ügyesen erősíti saját magát. Napról napra egyre kevesebbet kúszik, és egyre többet mászik, és persze egyre magasabban lévő célpontokat választ megvizsgálásra. Ebből kifolyólag a térdelés is gyönyörűen megy, már rájött, hogy térdelve, a két kis kezével felfelé törekedve egyre több dolgot tud megszerezni. Például magasabban lévő hűtőmágneseket, székről lelógó érdekességeket, konyharuhát, stb. És persze egyre gyorsabban ér utól, ahogy eltűnnék szem elől, már jön is utánam rakéta üzemmódban… 😀
Mivel van olyan szerencsénk, hogy a közelünkben van egy nem régen felújított kis játszótér a fák árnyékában, ami ráadásul útba esik a kis közértbe jövet-menet, gyakran előfordul, hogy meglessük, hogyan is játszanak a nagyobb gyerkőcök. Mivel itt még mindenhez picik vagyunk, ezért nem a játszásról szól a dolog, Dolly inkább csak kapkodja a kis fejét, nem is tudja, melyik gyereket figyelje, ahogy másznak, csúsznak, homokoznak.
Azonban egy játék mégis akad, ami már nekünk is való egy kicsit, ez pedig a hinta. Mivel az egyik egy beleülős bébiknek való verzió, ezért a már szépen csücsülő maócskát bele is ültettem, és picikéket mozogva kipróbáltuk milyen is ez. Volt kapaszkodás rendesen, és Dolly nagy érdeklődéssel figyelte, hogy mi történik. Bár bevallom, egy kis idő után az volt az arcára írva, hogy nem érti, ezt most miért kell, és miért jó. 🙂 Úgyhogy ehhez is még növünk egy kicsit…
Most, hogy már megy az ülés, másképp fest a világ. Így kicsit magasabbról mindjárt sok izgalmas dolog akad, amit meg kell vizsgálni. Első körben lekerült a hűtőről néhány hűtőmágnes, majd a szárító alsó szintjéről „potyogtak le” a száradó ruhák, újabban pedig a virágcserépből ugrálnak ki a földlabdák, csak úgy maguktól. Legalábbis Dolly ártatlan boci szemei mindig ezt mondják. Aztán persze mindig csibészesen elvigyorodik, én pedig képtelen vagyok megállni, hogy visszavigyorogjak. Ettől persze a földpakolás még jobb móka lesz, én pedig érzem, ahogy kicsúszik az irányítás a kezemből. De hát hogy a csudába tud bárki is komoly maradni, amikor a felfedező útját járó vidám kis porontya így néz rá?! Képtelenség. Ha ettől marad meg a teli szájú vigyor, a csillogó szem, és az önfeledt magyarázás a maga kis babanyelvén, hát felőlem kipakolhatja az egész cserepet. Csak csiripeljen még sokáig így.
Természetesen egy túró rudi papírjáért. 😀 Ez is eljött, szeptember 1-én Dolly is elkezdte a „tanévet”. Eddig is térdelt már, és próbálkozott a mászással, de maximum 1-1 „lépés” sikerült a kis térdeivel. Ma azonban megtaláltuk a megfelelő motivációt a rudi papír formájában, amiért első nekifutásra picurkánk keresztben átmászott a szőnyegen, ami azért kb. 1 méter távolság volt. Legnagyobb örömünkre ezt a mutatványt – bár még imbolyogva kicsit, és határozatlanul, de – szabályosan sikerült előadni 🙂 Gyönyörű váltott kéz-láb mozdulatok, és egy boldogan zsákmányt szerző baba 🙂 A papírral a kezében pedig gyönyörűen felült, és két kézzel tömte a szájába, biztos ami biztos.
Az ülés is egyre ügyesebben megy, bár egy kis imbolygás még mindig van, és néha bizony el is borul a kisasszony, de többnyire szép egyenes háttal, nagyon ügyesen csücsül, és két kézzel játszik.
Persze, ha gyorsan kell valahova eljutni, akkor még azonnal hasra vágja magát, és a már berögzült módon kúszva éri el a célt, de egyre többet próbálkozik a mászással is, így most már bizony fel kell kötnöm a nyúlcipőt, és futás indul a baby után… 🙂
2018. Augusztus
Mostanában azon aggódunk apával, hogy picurkánk nem épp szabályosan kúszik. Bár mindenhol azt olvassuk, hogy gyakoriak a mindenféle variációk, és, hogy ne törődjünk vele, mert majd a mászás lesz a lényeg, de azért akkor sem jó ez így. Még mindig jár a dévény tornás hozzánk, és ugye eddig 3-szor voltunk csontkovácsnál, mégis a kúszás valahogy felemásan indult be. Dolly két kézzel húzza, és csak a bal lábával tolja magát. A váltott kéz-láb mozgás teljesen hiányzik. Dolgozunk még rajta, gyakorolgatjuk a helyes mozdulatot, de egyelőre nincs eredménye. Reméljük, hogy a mászással nem lesz baj…
Így pár nappal az első bibi után – amit úgy tűnik, hogy szerencsésen megúsztunk -, eljutottunk odáig (aug. 21.), hogy Dolly néha támaszkodás nélkül csücsül és két kézzel játszik. Egészen úgy tűnik, hogy ő ezt annyira nem is realizálja, legalábbis nem látom, hogy boldogan újságolná az új mutatványt, egyszerűen csak az élet részének tekinti. 🙂 Viszont az egyensúly még hiányzik, így néha előfordul, hogy a szép egyenes háttal ülésből egyszercsak hátraesés van, és akkor nagyot koppan a kobak. Ezt elkerülendő, egész nap megyek az apróság után, és vagy pakolom vissza a szőnyegre, hogy legalább puhára essen, vagy állok mögötte, hogy megfogjam, ha borulna. Így mondjuk nem egyszerűek a mindennapok, de még mindig jobb, mintha szélsebesen mászna mindeközben… Így legalább csak lassancskán kell utána menni egyelőre.
Várhatott volna még, de úgy gondolom, hogy nagyjából csak idő kérdése, hogy megszerezzük az első bibit. Persze ennek a módja nem volt épp a legsimább, Dolly ugyanis a pillanat törtrésze alatt termett az ágy szélén, és pottyant le, mielőtt bármit reagálhattunk volna. Pedig ketten is voltunk mellette, de csak megoldotta valahogy. Így lett egy kis horzsolás a bal oldalon a buksiján, picikét eleredt az orra vére, és persze volt nagy sírás meg ijedtség. De pár perc múlva már meg is nyugodtott egy kis szopival, és el is aludt, hiszen az volt az eredeti terv, és hát az alvás azért mégis csak kihagyhatatlan…
Persze én halálra rémültem, és azt sem tudtam mi tévő legyek hirtelen, de mivel láttam, hogy nagy baj nincs, úgy döntöttem, hogy elég, ha a következő rendelésnél felhívom a gyerekorvost, hogy mire figyeljek, ami esetleg komolyabb baj jele lehet. Ez lesz holnap reggel, reméljük, hogy addigra egy nagy alvással Dolly meg is gyógyul teljesen. 🙂
Pár napja már nagyon látszik, és dudorodik a negyedik fogacska, de csak ma, aug. 16-án éreztem, hogy karcolja az ujjamat. Nem volt különösebb jajveszékelés szerencsére, úgy tűnik, az előző fog tényleg a láz miatt jött ki, és nem a láz volt a fog miatt. Remélem, hogy a többi fogacska is relatív könnyen előbújik, örülnék, ha nem kellene küzdeni velük sokat. Dolly lelkesen használja is a meglévőeket, nagyon szeret kiharapni darabokat az ételekből, amiket persze pép formában rutinosan kiköp. Úgy látszik, jobban szeret úgy és azt enni, mint anya és apa… 🙂
Hála az égnek, Dolly újra mosolyog, a láznak nyoma sincs, és a piros foltok is elmúltak. Bár ezek sajnos lehet, hogy nem a melegtől voltak, hanem a lázcsillapítóra adott allergiás reakció volt, de reméljük, hogy soká lesz a legközelebb, amikor ilyesmivel kísérletezhetünk.
Azóta minden a legnagyobb rendben van, picurkánk úgy kúszik, mint a rakéta, az alsó fiókok már nincsenek biztonságban, és most már figyelni kell, nehogy rálépjek véletlenül, mert bárhol felbukkanhat egy kósza kezecske – lábacska.
A bal lábán már alig van „ökölbe szorítás”, szépen lazulnak az ujjai, úgy látszik nagyon sokat használt neki a csontkovács, és lassan tényleg teljesen helyre jön a tartása. Úgy látom, hogy a kúszás technikáján még van mit javítani, de jövő héten ismét jön a Dévény tornás, és ő majd megmondja, hogy hogyan is kellene ennek jól kinézni. Egyelőre a lábait alig-alig használja, talán a bal lábát egy picikét, és jellemzően páros kézzel húzza magát előre, tehát a váltott kéz-láb mozgás még nincs meg. Viszont nagyon gyorsan fejlődik a mozgása, úgyhogy szerintem nem sokára minden rendben lesz.
A héten a csontkovácsnál is jártunk, mert ugye mi kell még a láz mellé, mint egy kis mászkálás a forró belvárosban… 🙁 De hát egy hónapja kaptunk időpontot, nem akartam újabb heteket várni egy másik alkalomra. Nem is bántam meg, hogy elmentünk, a doki azt mondta, hogy Dolly gerincének a C formája már nem látszik, egy pici jele van még annak, hogy volt valami gond, a bal lábánál még mindig „ökölbe” szorítva tartja sokszor az ujjait. Ennek állítólag születésekor el kellett volna múlnia, de neki a többi deformációból adódóan még megmaradt. Így még néhány pattintás az eszközzel, és 6 hét múlva vár minket újra a doki, akkor már csak kontrollra, elvileg addigra mindennek helyre kell állnia. Kíváncsian várom, hogy tényleg így lesz-e.
Sajnos ez is eljött, bár persze nem árt az immun erősítés, de azért elég megrázó élmény az első betegség, akármekkora legyen is a baj. Dolly, úgy tűnik, valamilyen vírust szedett össze, melynek az eredetét illetően persze teljesen tanácstalanok vagyunk. Két napig rettentően forró volt az egész kis teste, négyszer is adtunk neki lázcsillapítót. A torka is piros volt kicsit, de szerencsére a labor eredmények negatívak. Egyébként a szirupot természetesen utálja, és nagyon kivan attól, hogy ezt nem lehet úgy elkerülni, mint mondjuk a cukkinit, mert valamiért itt anya hajthatatlan…. 😛
Mindennek a tetejébe persze a nagy láz kellős közepén kibújt az egyik felső kis fogacska is, augusztus 2. napján. Mint utóbb megtudtuk a dokitól, beteg időkben könnyebben jönnek ki a fogacskák, valószínűleg ez indította meg a folyamatot Dollynál is. Kérdeztem, hogy nem a fogzás miatt volt-e a láz, de a doki mondta, hogy ha van is, nem ennyire erős, ez sok volt ahhoz, hogy a fogzás legyen az oka. Ez egy kis reményt adott, hogy a többi foggal talán nem szenvedünk ennyit.
Ma reggel pedig még tetézve a problémákat, piros foltok jelentek meg Dolly testén. Elvileg a melegtől vannak, reméljük, hogy tényleg semmi komolyabb. Nagyon nehéz ezeken a meleg napokon hűteni a kis picurkánkat. Még szerencse, hogy van klíma a lakásban…
Immár egy hete, hogy éjjelente többször is felkelünk, nagyon félek, hogy megborul az eddigi rend, és nem lesznek már olyan nyugisak az éjszakák, mint eddig voltak. Persze a remény hal meg utoljára… Úgyhogy reméljük a legjobbakat. 🙂
2018. Július
Bizony, ennek is eljött az ideje! A kis sellőnkkel teljesítettük az első csoport követelményeit a babaúszáson, úgyhogy következő alkalommal immár a második csoportban csobbanunk a többiekkel 🙂 Valószínűleg nehéz lesz, hiszen ami itt a vizsga volt, az ott a bemelegítés lesz… de amennyire élvezi Dolly az úszás órákat, úgy gondolom, hogy csak egy kis idő kell, hogy ebbe a szintbe is belejöjjön. Egyelőre sikongat örömében némelyik feladatnál, és kifejezetten szomorúvá válik, amikor kijövünk a vízből. Remélem ez később is így marad majd. 🙂
A hetedik hónaphoz valamiért nem tartozik védőnői látogatás, így csak a saját mérlegünk mutatójában bízva elkönyveltük, hogy immáron 6640gr-ot nyom Dolly. Bevallom, nekem minden emelésnél sokkal többnek tűnik 😀
Emellett picurkánk igencsak élvezi az új ételek kóstolgatását, persze szigorúan csak az első falat után. Azt valamiért mindig kétkedve fogadja, grimaszokat vág, majd miután eldöntötte, hogy ez nem is olyan rossz, mint amire számított, készséggel megeszi a többit is. 🙂 Oké, ennyire azért nem fekete-fehér a helyzet, mert már most is vannak preferált és nem szeretett ételek. Az édes gyümölcsök és az édesburgonya például bármikor lecsúsznak, a krumpli és a répa a középmezőnyt gyarapítják, míg a cukkini az eddigi abszolút vesztes, neki csak egy köpés járt. Pedig amennyire nem bírtam ránézni sem az édességekre a várandósságom alatt, le mertem volna fogadni, hogy Dolly bizony nem lesz édes szájú, de lehet, hogy rám cáfol. 🙂
Július vége (20-21) pedig tartogatott még egy nagy újdonságot, kis angyalkánk ugyanis sok-sok hét hátrafelé tolatás után megtette az első pár centit előre! Na persze ezzel nem ért véget a hátra menet, az rendületlenül a legjobban bevált közlekedési módok között van számon tartva, de néha már látom jeleit, hogy hamarosan az előre irány is nagyobb részt követel majd magának ezen a piacon. 🙂 Izgatottan várjuk a folytatást!
Mostanában azt vettem észre, hogy gyakrabban jön a postás, mint szokott. Aztán lépten-nyomon a lakásban mindenféle trükkös dolgokkal találkozom. Apa ugyanis nagyon beizzította a gyerekvédelmi rakétákat, és rá kellett ébrednem, hogy hiába Dolly még nem tud sehova menni, attól még a konnektor már nem úgy működik, ahogy eddig, a fiókokon fura szerkezetek vannak (bár még kikapcsolva), a szekrényeken is megjelentek plusz zárak, sőt, még egy polcos szekrényt is összerakott a férjem, ami részben praktikus, részben pedig eltakarja a gyerek elől a veszélyes helyeket. Minden elismerésem apáé, tényleg nagyon odafigyel erre a témára. Aztán persze kíváncsian várom, vajon mennyi ideig tudják ezek a trükkös szerkezetek távol tartani a kíváncsi kis kezeket 🙂
Másodjára is ellátogattunk a csontkovácshoz, ezúttal 3 pattintás volt a kezelés, és egy hónap múlva kellene visszamennünk kontrollra. Mivel Dolly most már amúgy is elég hosszú időt tölt hason, ezért számomra nem igazán látványos a változás, bár lehet, hogy van, csak én látom kevésbé. A buksiját még mindig nem teszi le igazán hason fekve, nem pihen ebben a pozícióban egyáltalán.
Kicsit várom már, hogy elkezdjen kúszni, mert akkor majd kimozgatja már magának a nyakacskáját, és kicsit pihentethetjük a dévény tornát is. De persze úgyis azt kívánom majd, hogy bár még ne tudna mozogni, mert kezdődhet a futkosás a baba után 😀
Miközben Dolly minden szempontból rohamosan fejlődik, természetesen nem maradhat el a mozgásfejlődés sem. Szinte észrevétlen az egyik napról a másikra történő változás, de amikor azzal szembesülök, hogy lazán kiveszi a kezemből a magasan (kb. 15-20 cm) tartott játékot hason fekve, ráadásul akár keresztbe nyúlva érte, hogy úgy fekszik és nézelődik hason, hogy egyik kezével az alkarján támaszkodik, másikkal a tenyerén, és lazán néz, hogy egyre gyorsabban és ügyesebben tolja magát hátrafelé, hogy feltolja magát négykézlábra, hogy majdnem oldalt fekvésbe tolja magát a kis lábaival, miközben lazán könyököl, akkor azért érzékelem, hogy valami mégis csak változik, és telik az idő.
Tény, hogy a dévény tornász még mindig jár hozzánk, és holnap megyünk másodjára a csontkovácshoz, amihez igen nagy reményeket fűzök. Meglátjuk mi lesz. De ezektől függetlenül is igaz, hogy Dolly gyönyörűen fejlődik, ahogy az egy hat hós nagylányhoz illik 🙂
2018. Június
Teljes gőzzel belevetettük magunkat a kóstolgatásba, de már vissza is léptünk egyet. Úgy látom, hogy másképpen kell megközelíteni ezt az evés dolgot. Kezdtük az almával, majd jött a barack, a dinnye, majd egy alma-répa kombó. Mindegyiknél nagy köpködések, talán a dinnye volt a legnyerőbb ezek közül, de a répánál már el is sírta magát a picur, mondván vigyem innen ezt a vackot.
Gondoltam rendben, akkor állj, várunk még. Hiszen nem sietünk sehova.
Aztán rájöttem a dolog nyitjára. Az elsődleges probléma igazából az volt, hogy ezeknek az első próbálkozásoknak Dolly csupán az „elszenvedője” volt, ahogy azt szokás, „partedli, kiskanál, és együnk” szemszögből közelítettük meg a helyzetet. Aztán az első napon, amikor nem akartam adni neki semmi szilárd ételt, délután épp ment az „anyataxi”, nézelődtünk a lakásban, én pedig megkívántam egy kis cseresznyét. Mostam is pár szemet, közben picur a karomon ülve nézte mit ügyködök. Egyszercsak azt vettem észre, hogy az egyik szemet lenyúlta, és már bele is akasztotta a frissen kibújt fogacskáját. Kiserkent a cseri leve, picur pedig cuppogva nyalogatta a száját. No több sem kellett, lassacskán kibeleztünk egy szem cserit, és hát az én ujjamról lenyalva, kézből apránként elmajszolva már mindjárt érdekesebb volt a dolog, bébi csak tátogott, hogy adjam már a következő darabkát, el is fogyott két szem 🙂 Azóta apránként, kézben, miközben mi is eszünk, megy a kóstolgatás, mondanom sem kell, most már nagyobb a sikere a dolognak. 🙂 Így már fogy a répa is, és azóta a krumplit is kipróbáltuk, eddig minden rendben.
Nem tudom biztosan, hogy melyik napon is tört át az első fogacska végül, talán június 25 vagy 26. A lényeg, hogy már javában kint van, és ma, június 30-án ahogy csekkoltam az állapotot egy nyűgösebb éjszaka után, csodálkozva láttam, hogy bizony a második fogacska is nekilódult, és immáron együtt csócsálják a gyanútlanul arra tévedő ujjakat. Kis lépés az emberiségnek, de óriási ugrás ez a mi kis picurkánknak! 🙂
Lassan egy hete próbálkozunk a hozzátáplálással, vagyis már nem csak almát, de barackot is adtam Dollynak. Az tény, hogy még csak június van, így a baracknak nem a fő szezonjában járunk, de némelyiknek tényleg jó illata volt már a piacon. Ellenben Dolly úgy gondolta, hogy ezek még elég savanyúak, így nem igazán volt elragadtatva ettől az ötletemtől.
A másik fura dolog a víz volt. Elsőre olyan kis fintort vágott picurkánk, hogy muszáj volt nevetnem rajta. Azonban ahogy napról napra gyakorolja, hogyan használja az ivós cumisüveget, azóta egyre többet sikerül magától innia. Na meg persze egyre több megy a ruhájára is, annak ellenére, hogy a cumi cseppmentes. De ő azért megoldja valahogy. 🙂
Szereztem még egy mikróba tehető pároló edényt is, mert a nagy nyári hőségben bármit megtennék, hogy minél kevesebbszer kelljen bekapcsolni a tűzhelyet. Úgyhogy ebben fognak készülni majd a zöldségek, nem is olyan sokára. Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog tetszeni neki…
A héten letelt a 6 hét, amit ki kellett várnunk, mielőtt kicseréljük Dolly fülbevalóját az orvosiról arra, amit a nagyszülőktől kapott karácsonyra. Ma (06. 21.) úgy döntöttem, hogy eleget vártunk, hát belevágtunk a cserébe. Voltak nagy sírások, mert Dolly nem szereti, ha marcerálom, és az egyik fülecskéjén egy kis seb is lett valamiért amikor kivettem a régi fülbevalót, így az talán egy kicsit fájt is neki, amikor betettem az újat. De nem lehetett nagy gond, mert ahogy abbamaradt a macerálás, ő is megbékélt. 🙂 Úgyhogy most már a szép, pillangós fülbevalók vannak a helyükön, az eddigieket pedig eltesszük emlékbe…
Két napja (06. 19.) nem értettük, hogy miért ébredt fel éjjel Dolly sírva 1 óra körül. Nem szokott ilyet. Szopizott egy kicsit, attól megnyugodott, és szerencsére hamar visszaaludt. Aztán még kétszer sírt fel aznap éjjel. Gondoltuk rossz éjszakája volt, hiszen tény, hogy nagyon meleg volt a szobájában, biztosan az zavarja.
Aztán másnap délután, amikor épp elkapta az ujjamat, hogy azt is szopizhassa egy kicsit, arra lettem figyelmes, hogy valami, mintha egy picit megkarcolta volna az ujjamat. De annyira pici valami volt, hogy nem vettem biztosra. Úgyhogy ma megint csekkoltam, és igen, már egy picit erősebb, nagyobb valamit éreztem, de hiába nézegetem, semmit nem látok. Délután még egy picit nagyobb felületen karcolta az ujjamat, úgyhogy biztosan most már pár napon belül látni is fogjuk a kis fogacskát, ami próbálkozik, hogy kibújjon, egyelőre még nem fedte fel magát. Minden esetre a tegnap éjjel nyugis volt, remélem a mai is az lesz, és ez nem fog változni. Bár minden fogacska csak egy rosszabb éjszakát jelentene! Úgy örülnék! 🙂
Ma lettünk pontosan fél évesek! Vasárnap van, pont, ahogy születtünk, és úgy döntöttünk apával, hogy ezen a nyugis, napsütéses napon, megpróbálkozunk a hozzátáplálás első lépésével. Mivel a két napja vásárolt barack megadta magát az enyészetnek, hát maradtunk a szép piros almánál, amit apa választott ki nagy gonddal legutóbbi vásárlásunkkor. Nagy nap ez a mai, ráadásul apák napja is van, mi kellhet még?! 🙂
Dolly először furcsán nézett ránk, hogy mit akarunk mi ezzel az egésszel, és miért nem lehet megfogni a kanalat, de végül sikerült egy kis adag alma pépet eljuttatni a szájához. Fura kis fintort vágott, nézett ránk nagy szemekkel, hogy ez most mi, aztán nyammogott rajta egy kicsit, és úgy döntött, hogy jöhet még több is. 🙂 Apa lelkesen próbálta eljuttatni a következő kis adagokat a célba, bár állandóan résen kellett lennie a két kis kíváncsi kéz miatt, amik folyton ki akarták vadászni a kezéből a kanalat 🙂
Úgy gondolom, az első próbálkozás sikeresnek mondható, így bizakodva várom a holnapot, hogy egy kicsit több alma is eljusson Dolly szájához. Most már azonban jobban fel fogok készülni, és egy partedli – bár lehet, hogy inkább két textil pelus – segítségét fogom kérni, mert biztos, hogy picurkánk kezében több trutyi fog kikötni, mint a szájában 😀
Június közepe van, és eljött az ideje a gőgicsélés kezdetének. Elindultak a ni-ni-nik, a ná-ná-nák, a nya-nya-nyák, és egyre több az írtó cuki, utánozhatatlan, magyarázós babahang, amitől az az érzésem támad, hogy menten megzabálom a kis apróságomat 🙂 Magyaráz mindennek, a játékoknak, magának, csak úgy, és néha kedvesen, néha harcosan, de állandóan hallatja a hangját.
A kedvenc játékok közé tartozik, amikor anya végig puszilgatja, azon nagyon kacag, és ugyanígy mindig vigyort csal az arcára, ha apa súlyzósat játszik vele, és picikéket dobálgatja. Már látom magam előtt, hogy egy év múlva már mekkorákat fog repülni az ilyen játékoknál 🙂
Többször mondta már a dévény tornás hölgy, aki jár hozzánk még mindig, hogy segítene Dolly helyzetén, ha elmennék vele kiropraktorhoz. Én meg még a gondolattól is rosszul voltam, mert nem akartam, hogy össze-vissza ropogtassák az én kis picurkámat. Aztán hétről-hétre láttam, hogy nem úgy javul az állapota a dévény tornák hatására, ahogy kellene, és azt is megtudtam, hogy babáknál ez nem olyan, mint a felnőtteknél, nincsenek ropogtatások meg rántások, csak finom nyomkodások meg esetleg pattintgatások valami fura eszközzel.
Hát rendben, ha segít, akkor menjünk. Rászántam magam. Viszont meggyőzve még mindig nem vagyok. Az rendben van, hogy kiderült, hogy hol-melyik csontja nincs a helyén Dollynak, ellenben a kezelés nem állt másból, mint 4-5 pattintásból azzal a fura eszközzel, és még csak hatása sem nagyon van. Rögtön a vizsgálat után másnap ismét jött a dévény tornás hölgy, és ő is mondta, hogy nem erre számított, sokkal látványosabbnak kellene lennie a változásnak, de talán második körben sikeresebb lesz a dolog. Úgyhogy most itt tartunk, hogy bízunk a második körben, ami 3 hét múlva esedékes.
Június elején jött el az ideje, hogy a nagyszülők is elkísérjenek minket az egyik szombati babaúszásra. Feljöttek vidékről a férjem szülei, így én is szóltam anyukámnak, hogy csatlakozzon, ha van kedve. Naná, hogy volt. Úgyhogy megszálltuk az uszodát, és Dolly mintababaként viselkedett, csak, hogy megmutassa, hogy így kell ezt csinálni. 🙂 Nagyapának majd kiugrott a melle a büszkeségtől, hogy milyen ügyes az ő kis unokája, amikor látta, hogy a körülöttünk lévő babák némelyike már keservesen sír, Dolly pedig teljes nyugalommal (és kicsit álmosan) veszi az akadályokat. Persze a nagymamák is nagyon büszkék voltak, és nagy-nagy dicséretet kapott picurkánk, amikor kijöttünk a vízből. Ilyen az, ha a babát mindenki szereti 🙂
Mivel nap, mint nap látom, ezért nem annyira tűnik fel a változás. De, ha visszapörgetem a képeket, akkor bizony határozottan látszik a különbség. Dolly bizony rohamtempóban fejlődik. Már sokkal határozottabban nyúl dolgokért, nem bizonytalankodik a megfogásuknál, sokkal gyorsabban változtat helyet (bár kúszni még nem hajlandó, csak forog össze-vissza), erősebb a hangja, a rúgása, a harapása… Ja, és persze egyre rutinosabban áztat el mindkettőnket apával a fürdések alkalmával… 😀
Sőt, hízik is szépen, legutóbb az 5 hós vizsgálaton már 6kg-ot nyomott, és 61cm volt. Kb. másfél hete elkezdtünk egyel nagyobb pelust is hordani, a kettesekbe már csak ő fért bele szépen, minden más kijött… 🙂 Így természetesen néhány ruhácska sem megy már rá, újabb darabokkal kellett bővíteni a ruhatárat. Hihetetlen mennyit jelent egy ruha méretében egy pelus…
Érdekes tapasztalatokat gyűjtünk mostanában. Akárhova is megyek Dollyval, az utcán, a bevásárlás során, séták alkalmával, alig fordul elő, hogy ne szólítana meg valaki minket, és ne mondaná el a véleményét.
- „Milyen szép baba!”
- „Mennyi idős?”
- „Bizosan szereti, hogy énekel neki…”
- „Szopik még?”
- „Hogy hívják?”
Ezek az általános kérdések, de volt már, hogy konkrét okítást kaptunk, miszerint az illető hölgy már két hetesen (!) főzeléket meg húslevest adott a babájának, és „sosem volt semmi baja!”. Szegény gyerek.
Úgy látom, hogy beléptünk a „gyerekesek klubjába”. Itt mindenki ért a gyerekneveléshez, az is, akinek sosem volt. Mindenki pontosan tudja, mi baja a picinek, akkor is, ha én sem tudom. És mindenki elmondja a véleményét, akkor is, ha nem kérdeztem. Remélem, hogy én nem ilyen leszek, de sajnos úgy tűnik, ez a génekbe van kódolva…
Mindemellett persze hízik a májam minden egyes „de szép baba!” felkiáltásnál, és azért apa is büszkén tologatja a picit a babakocsiban, mert olyankor mindenhol mosolyok teremnek körülötte. Na meg amúgy is büszkén tologatja 🙂
2018. Május
Ma reggel (május 21.) Dolly annyira jó kedvűen ébredt, hogy kb. negyed órán át nagy lelkesedéssel szórakoztatta az apját. Sikongatott, beszélgetett a maga kis babanyelvén, tapogatta apa arcát, mindenféle hangocskákat képzett, amiket csak ismer. Szokott ilyesmit csinálni, de ilyen hosszan, ennyire lelkesen még sosem láttunk tőle ilyesmit. Nagyon aranyos volt, és természetesen apa teljesen elolvadt tőle. Bár minden reggel így indulna! 🙂
Azt hiszem létrejött Dolly fejében a Dilibogyó Sziget (Agymanók c. mesefilm alapján). Elkezdett bohóckodni, és kacarászik rajta 🙂 Az egyik vicces játék, amikor háton fekve két kezében fogja a csörgőjét vagy labdáját, és úgy rázza, hogy a feje fölé emeli, majd a pocakjához üti, és ezt sokszor ismétli. Közben magyaráz, és nagyokat sikongat. A másik vicces játék, amikor teljesen oldalra fordítja a fejét, majd teljesen a másikra fordítja, majd vissza, és ezt sokszor és gyorsan egymás után. Én tutira elszédülnék. Ő meg kacag (már amennyire tud), és roppantul élvezi a bohóckodást. 🙂
Megtettük az első pár centit! Hatalmas küzdések árán, de eljött az ideje (május 19-én), hogy Dolly már ügyesen, a lábával lökve magát, elérte a hőn áhított játékot (popsitörlő kendős zacsit 🙂 )! Ezek után egy rövid időre felhagyott a próbálkozással, mert így hirtelen egy másik módszert is talált a közlekedésre. Mégpedig a forgás kezdetleges változatát, vagyis a szokásoshoz képest igen nagy gyakorisággal ismételte egymás után a hasra-hátra fordulást, és mire elkészült a reggelim, már jó másfél méterrel arrébb találtam rá kis sprinterre, mint ahol hagytam. Azt hiszem már csak a rácsos ágyában van biztonságban… 🙂
Úgy érzem, közeledünk egy újabb fejlődési ugráshoz. Dolly ugyanis ismét kicsit többet alszik (na jó, ez még lehet az időjárás miatt is), és többet eszik. Van, hogy egy óra sem telik el az előző etetéstől, és már nyafog, hogy éhes. Emellett pedig a hason levés egyre jobban bosszantja. Szó szerint, szinte látom rajta, hogy bosszús. Hiszen, ha hason van, akkor oda szeretne menni a játékaihoz, amiket lát, viszont akárhogy próbálkozik, emelgeti a kis popsiját, rúgja el magát a lábaival, sehogy sem mozdul előre semmit sem. Ettől aztán megindul a nyűglődés és a méltatlankodás. Sajnálom is szegényemet, mert tényleg nem lehet jó érzés a tehetetlenség, de néha kicsit muris is amit produkál. Tündérke, nem sokára menni fog ez 🙂
Ha már karácsonyra fülbevalót kapott Dolly a nagyszülőktől, nem maradt más hátra, mint hogy kiszúrjuk a fülecskéjét. Ennek is eljött a napja, május 8-án a védőnéni megríkatta picurkánkat. Dolly hozta a formáját, vagyis csak addig sírt, amíg tényleg fájt neki, aztán mire elindultunk, addigra már egy mosolyt is dobott a védőnéninek 🙂 Így ezen is túl vagyunk, bár még pár napig kenegetni kell a fülecskéjét gyulladáscsökkentő krémmel, hogy biztosan ne pirosodjon be, de eddig úgy tűnik, hogy nagyjából fel sem tűnik neki, hogy van valami a fülecskéjében. 6 hét múlva cserélhetjük ki a saját kis pillangós fülbevalónkra, de már most is nagyon kislányosan néz ki picurkánk 🙂
Dolly már 4,5 hónapos is elmúlt. Ennyi idő kellett, hogy összegyűjtsük a bátorságunkat, és elmenjünk vele úszni. Így ma, május 5-én, először csobbantunk a kismedencében a babaúszáson. Jól jött ki, hogy amikor mentünk, épp csak egy másik baba volt még velünk, így nagyjából olyan volt, mintha privát órán lettünk volna. Úgy éreztem, hogy nagyon sok hasznos dolgot mondott az edző arra vonatkozóan, hogy hogyan vigyázzunk manócskánkra a vízben, hogy ne kapjunk frászt, ha olyan, mintha nem kapna levegőt merülés után, viszont figyeljünk ha köhög, főleg, ha ezt rendszeresen teszi, és ismerjük fel a nagy buborékot, ha már kimerült a pici.
Nem is kellett sokat várni a kimerülésre, mert mire a bemelegítő tornával és az első elméleti oktatással végeztünk, manócska majdnem el is aludt a karomban. Így aztán nem tudom, hogy csak a fáradtság miatt volt-e, vagy ennyire szuper csajszink van (bár persze én a másodikra fogadnék 😀 ), de Dolly egy nyikkanás nélkül csinálta végig az egész órát. Néha még el is mosolyodott! Pedig aztán volt arcon locsolás is, meg merülés is, és lebegtünk is a vízen, de szó nélkül csinált mindent, ahogy a nagy könyvben írva van. Kíváncsian várjuk a következő alkalmakat, reméljük, minden ilyen simán megy majd ezentúl is…
2018. Április
Szerencsére ez a szál is halad azért, ha lassan is. Van ugyanis egy tündéri kedves cicánk, aki eddig igen messze kerülte Dollyt. Nem bántotta sosem, annál szelídebb teremtés, de nem akart a közelembe jönni, ha a karomon volt a pici. Azonban ez a fal is eltűnik lassan, bár nem szeretném elkiabálni. Már meghúztuk a bajszát, a farkát, a fülét, belenyúltunk a szemébe, és belemarkoltunk a bundájába, mégis odajön hozzánk, és kedvesen hízeleg. Dollyt nagyon leköti, ha látja a cicát, árgus szemekkel figyeli, biztos, hogy nagy késztetés lesz a mozgásfejlődésében, hogy oda tudjon menni hozzá. Remélem lesz még ebből barátság is… 🙂
Bevallom, nem vagyok egy divatguru, és nem is igazán fordítok nagy energiát az öltözködésemre. Így jellemzően Dolly is sima body-rugi párosokban vészelte át az első hónapokat. Láttam itt-ott a pici babákat csuda kis ruhakölteményekben, de valahogy el sem tudtam képzelni, hogy én öltöztetős babásat játsszak, és persze ennek megfelelően nem is igazán voltak ilyen kislányos ruháink picurkánk számára. Aztán eljött a nap, amikor a szomszédék szóltak, hogy nézzem át azt a nagy halom gyerekruhát, amit az ő lányuk már kinőtt, és vigyem amit akarok. Ez épp jól jött úgyis, mert itt a meleg idő, és bevallom, semmi nyári holmink nem volt. Eddig. Most viszont nem tudom már hova pakolni őket, annyi lett hirtelen. És, ha már ennyi édes babaruhát kaptunk, vétek lenne nem használni őket, ezt én is tudom. Úgyhogy elkezdtem lassanként öltöztetni Dollyt, és be kell valljam, nagyon csini tud lenni némelyik szerelésben! A legmenőbb pedig a pici baseball sapija, hát zabálnivalóan jól áll neki 🙂 Persze nem könnyíti meg a dolgom, ugyanis egyelőre utál öltözni, mindig sírás a vége egy-egy ilyen próbálkozásomnak. De kitartok, mert ugye mégsem járhat felnőtt koráig rugiban… 😀
Igen mozgalmas hetünk volt, ami azt illeti. Pici kacajok, lábujj fogás, átfordulás, csípő emelgetés, és még csak szombat van… Mi lesz még itt?! 🙂 Ma estére (április 14.) is kijutott az újdonságból, Dolly ugyanis rájött, hogy kézzel-lábbal egyszerre is lehet csapkodni a fürdővízben. Aztán mivel ezen apával mindketten jót nevettünk, picurka rögvest megismételte, kicsit már határozottabban. Ezen persze mi még jobban nevettünk, úgyhogy innen már nem volt megállás, addig csapkodott minden kis csápjával, amíg mindketten csurom vizesek lettünk, és apa a helyzet megoldására ki nem kapta a vízből a kis sellőnket. 😀 Azt hiszem búcsút mondhatunk a nyugis fürdéseknek…
Egyik ámulatból a másikba esünk apával, nem győzzük követni Dolly újabb és újabb fejlődési fázisait. Még csak 1 napja csodálkoztunk rá, hogy sikerült megfognia a lábacskáit, ma pedig (április 13.) már szinte egész nap ezt gyakorolta, gombócban pihent szinte folyton.
Ezen kívül pedig a mai nap meghozta az első önálló teljes átfordulást is, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az már csak apró kiegészítésnek tűnik, hogy hason fekve elkezdte emelgetni a csípőjét… Nagyon alakul ez a kúszás dolog, legalább is picurkánk nagyon-nagyon igyekszik! És még mindig nincs 4 hónapos sem… hihetetlen!
Ma egy újabb „első”-vel lepett meg minket Dolly. Ma (április 12.) először fogta meg a kis lábacskáit! Fogdosta már egy ideje a combjait, térdét és lábszárát is, de a lábujjait ma sikerült először elkapnia. Aztán persze már csak a rugit ráncigálta, de azt piszok nagy lelkesedéssel 🙂 Külön örültünk, hogy ezzel a mutatvánnyal is megvárta, amíg apa hazaér, így mindketten tanúi lehettünk ennek az apró, mégis hatalmas lépésnek is. Egy picit pislogunk, és lassan itt az érettségi 🙂
Nem sokára 4 hónaposak leszünk (április 10-e van), és ma este jött el a perc, hogy az egyik lábhajtogatós játék következtében kaptunk apával néhány apró kis kacajkezdeményt Dollytól. Nagyon aranyos volt, néhány pici ha-ha, csillogó szemekkel, és huncutul szájbatömött kezecskékkel 🙂
Pár napja ismét nagy fejlődést látok picurkán, eljött az ideje, hogy már nem lehet csak úgy letenni, hogy ellegyen magában, mert az már uncsi. Nézelődni akar, felfedezni a világot, de ehhez persze egyelőre anyataxira (illetve esténként apataxira 🙂 ) van szükség. Ilyenkor óriási szemekkel kémleli a világot, forgatja a kis buksiját, babanyelven magyaráz, és roppantul élvezi a kilátást.
A hasra fordulás már úgy megy, mint a karikacsapás, és egyre ügyesebben, egyre hosszabb ideig tud hason nézelődni. Látszik a kis nyakán is a nagy mutatvány eredménye, határozottan hosszabb lett már neki, szerintem jó pár centit nőtt emiatt ebben a hónapban. De majd a státuszon meglátjuk a pontos számokat. A hason maradás viszont még nem annyira megy, mert nem tud pihenni hason fekve még, úgyhogy ha elfárad, akkor jön a visítás, hogy fordítsuk megint a hátára. Aztán ahogy megérkezik hátra, már gurul is újra hasra. Ki érti ezt?! 😀
Az első Húsvétunk igen mozgalmasra sikerült. Meglátogattuk ugyanis a nagyszülőket vidéken, és még a dédimamához is eljutottunk! Kicsit féltünk, hogy hogyan bírja majd Dolly a hosszú utat a kocsiban, de a kis tündérkénk végigaludta az egészet. Így aztán életében először találkozott az egyetlen dédszülőjével, és természetesen el is bűvölte őt semmi perc alatt 🙂
Ezen kívül meglátogattak minket a nagyszülők testvérei is, így újabb családtagokkal történt meg az első találkozás. Dolly osztatlan sikert aratott, de persze mi mást is tudna egy 3,5 hós angyalka?!
Mamáék még a szobánkat is átrendezték mire mentünk, hogy elférjen a pici utazós ágya, és egy tonna kajával is készültek, mintha egy hadsereget vittünk volna hozzájuk. Ha majd nagyobbacska lesz Dolly, biztos, hogy a mamáéknál túlságosan is jó dolga lesz 🙂
Ami pedig a plusz poén a dologban, hogy Dolly az indulás napjára időzítette élete első hasra fordulását, csak, hogy legyen mit újságolni a sok családtagnak 🙂 Igazán ügyesen csinálta, meg kell hagyni, és persze nagyon aranyos, ahogy rövid időn belül segítségért kiabál, mert visszafordulni még ugye nem tud, ellenben hason lenni még mindig nem szeret. 🙂
2018. Március
Legutóbb, mikor itt járt a Dévény tornás hölgy, már nagyon boldogan fogadtam. Hiszen azért kezdett hozzánk járni, mert Dolly nem forgatta a fejét balra, és azóta ez a gond megszűnt. Még aludni is balra fordulva szeret, mondtam is neki, hogy meggyógyult a gyerek. 🙂 Aztán mire eltelt az újabb 1 óra, kiderült, hogy még igen sok tennivaló van sajnos. Picikém ugyanis elkezdett felülni, előrefelé, ahogy mi felnőttek szoktunk. Aminek én addig örültem, de aztán kiderült, hogy ezt azért csinálja, mert az izmai kötöttsége gátolja abban, hogy az oldalt-előre mozgásokat, amiket kellene alapból, azt meg tudja csinálni. Helyette elindult „felfelé”, és ezt még neki nagyon nem kellene.
Az is látszott a torna során, hogy babácskám balra tartja magát, arra ferdül kis teste, és nem támaszkodik mindkét kezén, ha hason fekszik, hanem balra dől. És persze küzd, a hason levés neki nagyon megterhelő, és nem képes lazítani, simán hasra feküdni. Ami elég alapvető babapóz ugye. Szóval a torna folytatódik, van még mit oldani a picurban…
Úgy tűnik, ebben a hónapban nem volt ideje a védőnéninek, hogy ellátogasson hozzánk, így az állapotfelmérést gyorsan megejtettük, amikor oltásra vittük Dollyt. Ismét olyan kérdéseket kaptunk, amiket babácskánk már nagyon régóta csinál, például, hogy összefűzi-e az ujjait, gőgicsél-e, alakul-e a napirendje, ülésbe húzásnál megtartja-e a fejét, támaszkodik-e az alkarján hasra fektetésénél… Úgyhogy ismét nagy lendülettel vágunk bele a negyedik hónapba, és izgatottan várjuk majd az akkori kérdéseket 🙂
A szurikat most is megkaptuk, és bevallom, nagyon büszke voltam. Körülöttünk minden baba már attól is sírva fakadt, hogy egyáltalán az orvosnál voltak, és méricskélték őket, Dolly viszont csak egy picikét sikoltott, amikor az oltást kapta, ez is csak a nemtetszése jele volt, sírás nem volt. Tündéri kis angyal ez a lány 🙂
Érdekes módon nőni nem nagyon akar, akárhogy is egyre nagyobb ruhákat adok rá, mindössze fél centit nőtt a mérőszalag szerint, ellenben súlyban átléptük az 5kg-t, 5100-at mutatott a mérleg. Szuper 🙂
Szerencsére Dolly mindig is szerette a fürdést, sosem volt küzdés a vízzel. Pláne, hogy ilyenkor anya és apa is csak vele foglalkozik, ez csak jó dolog lehet. 🙂 Most pedig, 1 nappal azután, hogy betöltöttük a három hónapot, megvolt az első önálló „pacskolás”, kezd rájönni, hogy a víz csapkodása milyen jó buli. Így első körben anyát árasztotta el egy jól irányzott láblendítéssel. Szerintem nincs már messze, hogy a „fürdőszoba” szó szerinti jelentést hordozzon 😀
Ma három hónaposak lettünk! Ennek örömére meglátogattak a nagyszülők, és ismét rácsodálkoztak, hogy milyen nagyot változott Dolly 🙂 Apa és Nagyapa összeszerelték a járókát is, amit a szomszédtól kaptunk kölcsön, és láss csodát, pici babánk fel is avatta, életében először az oldalára fordult benne! 🙂 Azért ezek az apró lépések igazából hatalmasak…
Eszeveszett tempóban telik az idő! Már 12 hete, hogy megszületett Dolly, és ebből az alkalomból életében először 12 órát aludt éjszaka! Mi is jól kipihentük magunkat apával, és csak ámuldoztunk, hogy milyen szerencsénk van a mi kis angyalunkkal 🙂
Közben a változást napról napra látom. Az éjjeli nagy alvások megteszik hatásukat, és Dolly minden nap egy picit erősebb, egy picit határozottabb, ügyesebben fogja meg a játékait, koncentráltabban néz, és egyre egyértelműbbé válik az egyénisége.
Például egyre egyértelműbben adja tudtunkra, hogy utál hason feküdni. És abban sem tűr ellentmondást, hogy mennyit szopizzon, ha elég volt, akkor elég volt és kész. Hiába gondolom, hogy 3-5 perc alatt nem képes mindent kiszívni, ha mégis képes rá. 🙂
Egyre jobban ficánkol a hátán fekve, szerintem ebből hamar lesz helyváltoztatás. Persze nem tudom, hogyan hozza majd össze, ha hason lenni meg nem akar … 😀 És persze egyre többet beszél. Most már nem csak nekünk, hanem a játékainak is. Illetve nekem, amikor nézi, ahogyan tevékenykedek. Nagyon szereti, ha magammal viszem, csak hát már 5kg, és folyton ficánkol, plusz nem szereti, ha magamra kötözöm. Így azért nem annyira egyszerű… nagy rejtvény ez a csaj 🙂
Jó ideje már, hogy mindig felírom egy alkalmazásba, hogy Dolly mikor eszik és alszik. Épp ezért világosan látom a statisztikából, hogy a napjaiban mennyire van illetve nincs rendszeresség. Úgy gondoltam, hogy ez lehet az oka annak, hogy minden délután elkezdődik a nyűgös időszak, és mire ágyba kerül, addigra már teljesen ki van merülve, és nap közben is gondjai voltak az elalvással, pedig ő alapvetően nagyon jó alvó baba. Mindemellett azon is aggódni kezdtem, hogy ha már most ennyire káoszos minden napunk, akkor mi lesz később, amikor már nagyobb akarata van és még kevesebbet alszik.
Így elhatároztam, hogy kialakítok egyfajta napirendet. Utánaolvastam a témának, és nagyjából egybehangzóan azt írják mindenhol, hogy a teendők sorrendje alvás – evés – játék legyen, hiszen az életben is nagyjából így működünk.
No ez nálunk eddig természetesen nem így volt, leginkább evésből lett alvás, aztán alvás után is ettünk, és mindent össze-vissza csináltunk. Ezért volt az is, hogy Dolly két és fél hónaposan még mindig 1-1,5 óránként evett. Én meg örültem, ha sikerült eljutnom zuhanyozni, mikor apa hazajött.
Döntöttem, ez így nem mehet tovább.
Egyik reggel nekikezdtem, és az új sorrend szerint ébredés után ettünk, majd mire mi befejeztük a reggelinket apával, a pici már aludt is. Magától, nyűglődés nélkül. Annyira megörültem ennek, hogy ebben a sorrendben folytattam a napot. Persze az első napok nem voltak zökkenőmentesek, a délutáni nyűgösködés azért még megvolt, de nagyjából egy hét alatt rájöttem, hogy azért van nyűglődés, mert a kis picur már el akarja hagyni a délutáni utolsó alvást. Nosza hát akkor hagyjuk, délután kicsit gyakrabban szopiztunk, így tudott pihenni kicsit közben, és láss csodát, két heti napirendes működés után Dolly 2,5-3 óránként eszik, 45-50 perceket alszik kiszámíthatóan, sokkal többet vigyorog, kevesebbet sír, és a délutáni utolsó alvást el is hagytuk. Persze fürdésnél már álmos piszokul, de legalább alszik éjjel, mint a bunda, 9-10 órát egyhuzamban.
Eddig úgy tűnik, hogy a módszer működik, fő a rendszeresség! 🙂
A minap járt nálunk egy kedves hölgy, aki Dévény tornával segíti a piciket, hogy a kisebb rendellenességek megszűnjenek, vagy csökkenjenek. Sajnos, úgy tűnik, hogy szükségünk van ilyesmire, mert Dolly annyira szereti jobbra forgatni a kis fejét, hogy már látható az eltérés a kis buksijának a formáján a két oldal között. És ez végigfut az egész kis testén, már a boka redők is más távolságban vannak egymástól. Most még nem tragikus a különbség, de ha nem figyelünk rá, akkor sok gond lehet belőle később. Ezért akármilyen rossz is, hogy szegénykém sír amíg nyomogatva van, úgy döntöttünk, hogy inkább most kezeljük a kisebb problémát, mint később a nagyobbat. Remélem gyors javulást fog hozni a módszer.
Egyik csodálkozásból a másikba esem. Dolly szinte minden nap meglep valami újdonsággal, látványos fejlődési ütemet diktál. 2 hete még hiába próbáltuk apával a kezébe adni a kis csörgőjét, tegnap pedig már vígan rázta, és vigyorgott, ahogy csörgött. Fogdossa a számára érdekes dolgokat, amiket elér, és úgy koncentrál, hogy néhány felnőtt is tanulhatna tőle.
Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy piszkálja a combom. Odanéztem, és láttam, hogy a nadrágomon lévő két élénk pink csíkot próbálta megfogni. Ugyanígy érdeklődik a puha plüss csillag alakú párnájának az anyaga és a „szeme” iránt is. Sőt, a minap a laptopom monitorját fogta meg, és arrébb húzta az egész gépet egy pár centit.
Én meg csak ámulok és csodálkozom ezen a vigyorgó, beszélgető kis csodán. Bizony, a beszélgetés is egyre jobban megy már. Nem a „szókincse” fejlődik, hanem inkább az, hogy egyre többet és hosszabb ideig gőgicsél. Tündéri manóhangja van egyébként, kíváncsi vagyok, hogy a felnőtt hangja mennyiben fog különbözni ettől.
Egyre jobban nyálzik, úgyhogy biztosan készülődnek már a fogacskák. Vajon mikor bukkannak elő?
2018. Február
Hihetetlen, de a pici csöppség tovatűnt, immár egy 10 hetes, minden ruháját gomba mód kinövő hölgyikénk van, aki néha úgy néz rám, mintha a világ minden titkát tudná.
Tündéri manó hangon kommunikál már, jobb kedvében nagyon is sokat „beszél” a maga kis babanyelvén, és folyton utánozni próbál, ahogy beszélek, ahogy eszem, nagyon figyel, és próbálkozik. Hason feküdni nagyon nem szeret. Ellenben ügyesen tartja a fejét, ha repülőset játszunk, vagy ha néha mégis hasra teszem. Már amikor felemelem, akkor sem kell annyira figyelni a fejecskéjére, egyre ügyesebben tartja.
És ami még látványosabb fejlődés, hogy elkezdett határozottan nyúlni a fölé lógó játékok után, és a tükörben lévő kislány is nagyon érdekli 🙂
A héten a védőnéni 4,7kg-ot és 57cm-t mért. Nekem meg elkezdett izmosodni a karom. Vajon miért?! 😀
Izgalmas nap volt a mai, és egyben kicsit nyúzott is. Először mentünk ugyanis a gyerekorvoshoz kötelező oltásért. És egyben ez volt az első alkalom is, amikor egyedül kellett mennünk, mert Apának be kellett menni korán dolgozni. Úgyhogy most először ültem kocsiba úgy, hogy Dolly is velem volt. Nagyon izgultam, féltettem a picit. Főleg, mivel az időjárás úgy gondolta, hogy a tegnapi napsütést kemény hóesésre cseréli, így én, a tanulóvezető, igencsak hátrányos helyzetből indulva, végigparáztam az utat. Szerencsére annyira nem kell messzire menni, és épségben sikerült hazaérnünk.
Aztán jött az egész napos aggódás, hogy vajon a pici hogy viseli az oltást. Ott a dokinál nagyon ügyes volt, mert csak akkor sírt, mikor tényleg fájt neki a szuri. Utána, ahogy már nem érezte, abbahagyta, hiába voltunk még mindig bent, nem sírt csak szimplán az élmény miatt. Ahogy öltöztünk fel, pedig már egy mosolyt is megejtett, nagyon aranyos volt 🙂
Egész nap próbáltam arra fókuszálni, hogy ne fogjak mindent az oltására, és ne viselkedjek úgy vele, mintha valami baj lenne. Nem volt könnyű. De azért megoldottuk, és a lázat is megúsztuk. Estére volt egy kis hőemelkedése, de szerencsére a nem túl meleg fürdő, és a sok szopizás megoldotta, és elalvásra már minden rendben volt. Aludt is szépen, csak egyszer ébredt éjszaka. Bár minden oltás így sikerülne…
Ma, február 17-én két hónaposak lettünk. Hihetetlen gyorsan telik az idő. Ma meglátogattak minket a nagyszülők is, ők is rácsodálkoztak, hogy milyen sokat változott Dolly, mióta utoljára látták, és milyen ügyesen tartja már a fejecskéjét, ha hasra fordítjuk.
Mindemellett azért is izgalmas ez a nap, mert éjjel megdőlt egy új rekord. Dolly ugyanis átlépte alvásban a 10 órás határt, az új rekord 10 óra 6 perc (úgy nagyjából 😀 )! Ügyitörpi 🙂
No természetesen ezek még nem igazán szavak, de az első hangocskák, amikkel kommunikálni próbál Dolly, nagyon aranyosak. Úgy döntöttem elkezdem felírni ezeket, ne vesszenek el 🙂
Először volt a „huj”, majd az „áj”, aztán jött az „eee”, majd az „agjuu”. Tegnap óta pedig már „üg-üg” is van, és ma még lett „gí” és „hu” is 🙂 Nagyon aranyos, amikor ezekkel próbál válaszolni arra, amit én mondok neki.
És tegnap (feb. 16.) történt még egy meglepő dolog. Most először nézett rám a kis pirinyó olyan igazán huncutul, hogy csak leskelődtem. Egy sanda tekintet és egy csintalan vigyor. Hihetetlen. Mekkora csibész lesz ez a gyerek! 😀
Igaz, még van két nap ahhoz, hogy két hónaposak legyünk, de tegnap már itt járt a védő néni, és megcsinálta a második havi állapotfelmérést.
Szerintem Dolly majdnem egy fejjel nagyobb, mint ahogy született, és alig jók már rá a 62-es rugik. Ehhez képest a védőnéni 56cm-t mért. Úgyhogy én megegyeztem magammal, hogy már nem is próbálom megérteni ezt a méretezés dolgot, sosem fog stimmelni. 😀 Az tuti, hogy 4630 grammot mértünk, vagyis több, mint két kilót híztunk két hónap alatt. Ez azért szép, úgyhogy nincs miért aggódni.
Emellett a legtöbb kérdés, amit feltett a védőnéni, olyan volt, amit Dolly már régóta csinál, úgyhogy teljesen megnyugodtam. Például, hogy kezd -e már gőgicsélni, válaszol-e ilyen módon, ha beszélek hozzá, figyeli-e a játékokat, követi-e őket a szemével és a fejével, hang felé fordul-e, hosszan alszik-e éjszaka. Ilyeneket kellene már tudnia most, és ezeket már régóta tudja is, úgyhogy rendben is volnánk. Jöhet a harmadik hónap 🙂
Aktuálissá vált az a bizonyos ortopédiai vizsgálat, amit a babáknak még ilyenkor (a 8. hétben járunk) érdemes megcsináltatni, jó esetben egy koponya-has-csípő ultrahanggal együtt. Egyelőre csak az ortopédián vagyunk túl, nem volt szerencsénk, hogy egy helyen és egy időben túl legyünk ezeken, de sebaj, nagyobb gondunk sose legyen… 🙂 Az ortopéd orvos azt mondta, hogy egy pici kattogást érez, így majd az UH eredményeket meg kell mutatnunk neki. Lehet, hogy kell majd hordanunk egy kicsit terpesznadrágot, de az is lehet, hogy nem. Majd meglátjuk.
Közben nekem is esedékessé vált a szülés utáni 6. héten aktuális nőgyógyászati ellenőrző vizsgálat (így a 8. héten), és szerencsére minden rendben, mintha csak új lennék 😀 Természetesen Dolly is velem tartott az orvoshoz, és mivel épp ott volt a szülésznő is, így mindenki el tudott ájulni tőle, hogy milyen aranyos-szép-okosan néző (egyébként tényleg, nagyon értelmesen tud nézni!) kis babám van, és, hogy milyen nagy már! És tényleg, óriási ahhoz képest, amekkorának született, már-már nehezen veszem fel… 🙂
A héten pedig kinőtte az összes kis ruháját, természetesen egyszerre az összeset, mivel egyforma nagyokat kaptunk kb. 😀 Úgyhogy apa rohant venni, de nem tudta mekkorát, mert azt már tudjuk, hogy a méret számozás semmit nem jelent. Úgyhogy csak 2 darabot vett, nehogy kicsi legyen, ebből persze az egyiket sikerült azonnal a dokihoz indulás előtt nyakig összekakilni 😀 Úgyhogy drukkoltunk, hogy a másik bírja ki hazáig, nagy verseny volt, mert persze Dolly út közben kétszer is megtöltötte a pelust, de nyertünk, a ruha ép maradt hazáig! Nagy kalandok ezek, meg kell hagyni… 😀
Szinte hihetetlen, de napról napra látom a változást. Dolly egyre fókuszáltabban néz dolgokra, főleg a fölé lógatott mindenféle kis játékra. Az imént pedig szopi előtt úgy a szemembe nézett, olyan arckifejezéssel és hosszan, célzottan, hogy szinte elmondta mit akar. Hihetetlen élmény volt. Emellett pedig egyre csak gyarapszanak a mosolyok, és bár még kacagni nem tud, úgy gondolom nem áll messze tőle 🙂 Néha pedig már egy „huj” és „áj” is elhagyja a száját, úgy érzem, lassacskán beindul a gőgicsélés időszaka. És még nem vagyunk 7 hetesek sem…
2018. Január
Ma lettünk 6 hetesek, így véget ért a hivatalos gyermekágyas időszak. Na, nem mintha most olyan nagy lenne a változás, de azért mégiscsak nagy szó, egy mérföldkő. Eljutottunk idáig.
Dolly már egészen ügyesen tartja a fejecskéjét, néha én is meglepődöm, mennyi erő van benne! Persze még összecsuklik egy idő után, de azért már nem kell annyira óvatoskodni vele. Egészen jó húsban van, kezd tényleg kisbaba kinézete lenni 🙂
Egyik alkalommal úgy sikerült mellre tenni véletlenül, amikor a kanapén háton fekve próbáltam szopiztatni, hogy maga alá húzta a kis kezeit, és ebből lett egy szabályos alkartámasz, és szépen megtartott buksi! Alig hittem a szememnek. Oké, hogy nem magától csinálta, de megtartotta magát. Ügyitörp 🙂
Még egy változást vettem észre a héten. Mégpedig, hogy kezd fókuszáltan nézni. Például rám, amikor beszélek hozzá, meg apára, amikor játszik vele. Sőt, ha vidáman, vigyorogva beszélek, akkor bizony próbál visszavigyorogni! Az első ilyen kis fogatlan mosolytól majd’ elolvadtam 🙂
Persze, most jól kiemeltem a pozitívumokat… Azért azt sem árt tudni, hogy a maradék szabad idejében Dolly nagyon szeret sírni, és ha realizálja, hogy kezdünk immunissá válni, akkor rá is erősít, és néha már azon aggódom, hogy fájni fog a torka… Imád nézelődni, ellenben nem szereti, ha csak úgy le van téve valahova. Vagyis csend csak akkor van, ha vállra téve mászkálunk vele. Őrület.
Ja, és azt még nem is mondtam, hogy nappal nem szeret annyira aludni. Persze éjjel is csak két órát bír egyben, de nappal rendszeresen fent van egész délelőtt és egész délután. Nem egyszer délután 3 körül ébred, és utána csak az esti fürdés után, vagyis kb. 9-kor hajlandó elaludni. Persze az álmosságtól átsírja a késő délutánt és az estét, de akkor sem hajlandó egy picit sem aludni. Érthetetlen számomra, mikor mi meg az apjával bármit megadnánk egy kis nyugalomért…. 😀
Kíváncsian vártam, hogy megtudjam, mit is jelent ez, miért hívnak így egy sima vizsgálatot. Hát, nem tudtam meg, igazából az állapotfelmérés szerintem érthetőbb.
A lényeg, hogy jön a védőnéni, és jól kifaggat mindenfélékről, hogy csinálja-e már a baba. Például, hogy emelgeti-e a fejét, összerezzen-e hirtelen nagy zajokra, hadonászik-e mind a négy csápjával (végtagok 🙂 ), van-e rendesen kaka a pelusban, és persze előkerül a mérőszalag és a mérleg is.
Szerencsére Dolly baba még mindig nagyon ügyes kis manó, így minden rendben volt vele, és ráadásul a kórházból való távozási súlyunkhoz képest több, mint egy kg-ot híztunk! Azta! (2,6-tal jöttünk el, most 3,7 kg-osak vagyunk).
Ami vicces, hogy eddig nem értettem, miért olyan rettentő nagyok rá az 56-os ruhácskák, mikor 55cm-el született… Nos, védőnéni felvilágosított, hogy „a kórházban máshogy mérik”, és a pici most csupán 53-at mutatott a szalagon… Rejtély megoldva, hát ezért nagyok még mindig az 56-os rucik. Már csak azt nem értem, hogy lehet „máshogy mérni” egy gyereket?!
Ma lettünk 4 hetesek. Három nap és jön a védőnéni az egy hónapos vizsgálatra. Szinte hihetetlen, mert nem rég még nem voltam biztos benne, hogy megérjük ezt a napot. Az első hetek annyira kilátástalanok voltak és mélyre taszítottak, hogy teljesen eltűnt a fény az alagút végén.
Most azonban, mikor már nem csak hetekben, de hónapban mérhető lassan a kicsi kora, most, hogy már érzem a súlyát, látom, hogy fejlődik, néha már megtartja a fejecskéjét 5-10 másodpercre, ha apa mellkasán fekszik, és akár jó sokáig is, ha a vállunkon van, kicsit talán kevésbé csuklik össze a nyaka, már kezdek reménykedni, hogy talán az első mélyponton túljutottunk.
Bevallom ez nem az erősségem. Úgy értem a saját életemben sem. Ezért, hogy egyáltalán esélyem legyen észrevenni bármiféle rendszert a pici napjaiban, kénytelen voltam elkezdeni jegyzetelni. Természetesen egy sima füzet is jó erre a célra, én azonban egy alkalmazást használok, ami a Baby Manager (Androidra) névre hallgat.
Pár nap után egészen jól kirajzolódott a diagramokon, hogy mikor vannak ébren maradós szakaszok, milyen gyakran eszik éjjel és nappal, mennyit alszik… Így, amikor meglepődök, hogy miért akar megint enni, akkor csak ránézek a telefonomra, és rájövök, hogy azért mert megint eltelt két óra amit nem vettem észre… 😛
Szerencsére, úgy tűnik, hogy mostanra rájött Dolly, hogy mikor van éjjel és nappal (nagyjából 3 hetes volt ekkor), mert láthatóan nagyon eltér a ritmusa a két időszakban. Mi, naiv szülők, pedig már reménykedünk, hogy talán nincs is olyan messze, mikor már átalussza majd az éjszakát… 🙂
Ma megejtettük a második sétát, szép napsütésben tettünk egy kis kört. Lehet, hogy még korai ilyen picit kivinni, de én úgy láttam, hogy nagyon is jót aludt az úton. Nem mellesleg nagyon jól esett nekem is, hogy kicsit kimozdultunk a négy fal közül, és hát ugye egy babának kell, hogy anya is rendben legyen, így próbálok néha magamra is odafigyelni. Szerintem ez tényleg fontos a picinek is. Amikor fáradt vagyok, akkor a pici is nyűgösebb, ezt már megfigyeltem. Úgyhogy igyekszem „rendben lenni”. Ha ehhez fél óra séta kell a napsütésben, akkor nincs kérdés, csak indulás 🙂
Elkezdődött az új év, apa visszament dolgozni, így az olyan apró dolgok válnak a nap fénypontjává, mint hogy apa hazajön, és lesz negyed órám lezuhanyozni. Mennyei érzés.
Hétvégén kimentem a közértbe, egyedül. Picire vigyázott apa. Hihetetlen, mekkora felüdülést tud adni egy nyamvadt kis bevásárlás a sarki közértben, ha az ember lakásban maradásra van ítélve az első időkben… (pedig egyébként elég otthon ülős típus vagyok, és mégis… Nem is tudom, mit érezhetnek azok, akik amúgy sem tudnak nyugton ülni?!)
Észrevettem, hogy elkezdtem online vásárolgatni. Mindenféléket, de leginkább ruhákat. Pedig amúgy kb. évente kétszer megyek vásárolgatni ilyen céllal, online pedig sosem vállalok be ilyesmit, de most, hogy végre nem kell a pocakos ruhákat hordanom, ellenben egész nap szoptatós cuccokban vagyok és úgy érzem magam, mint egy fejős tehén, ellenállhatatlan vágy tört rám, hogy valami normális, nőcis ruhát szerezzek be. Pedig amúgy inkább sportosan öltözködöm, nem igazán nőcisen. De most valahogy… nem is értem mi ütött belém?!
2017. December
Pontban két hetesen vártuk az első szilvesztert 🙂 Féltem, hogy zavarni fogják a petárda robbanások, de szerencsére egyelőre nagyon jó az alvókája, így velem együtt átaludta az egészet 🙂 Remélem ez a következő években is ilyen simán fog menni! 🙂
Dolly pontban 1 hetesen várta az első karácsonyát. Itt voltak nálunk a nagyszülők, akiknek jó kislány módjára be is mutatkozott, sokat aludt, ébren pedig velük szocializálódott. Bezzeg, ahogy kitették a lábukat, egyből megszólalt a sziréna 😀
Az első sétánkat is megejtettük karácsony másnapján, mivel gyönyörűen sütött a nap, és nagyon jó idő volt. A közeli kresz parkhoz mentünk, csak egy rövid sétára, úgy láttam tetszik neki, de azért siettünk haza, nehogy megfázzon…
Minden új. Mindent ki kell tapasztalni. Mire van szükség? Mit hova tegyünk, hogy kéznél legyen, ha kell? Nagy az 1-es pelus? Adjunk cumit vagy ne? Miért nem alszik? Most miért sír? Apa menj, hozz ezt, hozz azt, kifogyott ez, kell még az. Őrület.
Az első két hét kb. idegösszeomlás. De igazából leginkább akkor az, ha nem alszik az ember. Én, aki csak csendben, sötétben, zavartalan körülmények között vagyok képes elaludni, hamar megtanultam, hogy bármikor, bármilyen helyzetben aludjak. Egyszerűen ez a túlélés kulcsa.
Aranyszabály: ha a gyerek alszik, aludni kell! Minden megvár, a lakás sem szalad el, kaját lehet rendelni, de az alvást senki nem csinálja meg az ember helyett!!
Most, a harmadik héten apa sajnos visszament dolgozni, egyedül maradtunk itthon. Ijesztő. De tényleg. Ellenben most már talán nem fuldoklom a folyóban, hanem inkább gázolok benne. Talán lesz ez még jobb is…
A Róbert kórházban töltöttük az első 3 napot, ahol nagyon jó dolgunk volt.
A baba végig velem volt, csak fürdetni vitték el, de oda is mehettem vele, legalább megtanultam hogyan kell ezt csinálni (elég zöldfülű vagyok, na). Tetszett, hogy a beleegyezésem nélkül nem adnak semmit a babának (ha náluk lett volna megőrzésen, akkor sem kezdik el etetni vagy itatni, hogy ne sírjon…). Játszócumit sem adhatnak neki, ellenben van sok szoptatási tanácsadó, teljesen a természetes irányt próbálják segíteni.
A körülmények nagyon jók, a dolgozók mosolygósak és nagyon segítőkészek! Az ellátásra sem lehet panasz, én minden nap hazaküldtem a reggelim és vacsorám felét, mert nem tudok olyan sokat enni. Ebédre mindig kétféle ételből lehetett választani, és minden nap volt gyümölcssaláta, meg zöldségek, ami nagyon jól esett.
Persze nagyon vártam már, hogy hazamehessünk, de a kórházra tényleg egy rossz szavam nem lehet. Pedig nem is a külön fizetős egyágyas vagy családi szobákban voltam, csak a sima kétágyasok egyikében, de minden nagyon szuper volt.
2017. december 17-én, reggel 6:25-kor látta meg a napvilágot (vagyis a szülőszoba fényeit) Dolly, 55cm-el és 2840gr-al. Rengeteg hajjal született, és az első napot át is aludta.