Nem mondhatnám, hogy járatos vagyok a mindenféle lehetőségeket illetően, hogy milyen szülésfelkészítő programok léteznek. Bizonyára vannak olyanok is, amiket a filmekben látni, hogy a párok körben ülnek, és légzőgyakorlatokat tanulnak, vannak több alkalmasak, mint egyfajta tanfolyam, és vannak ennél rövidebbek is.

Mi azt választottuk, amit a saját nőgyógyászom tartott, ez egyetlen szombati napot jelentett, azt viszont teljes egészében. Ebből a napból szeretnék most néhány olyan gondolatot kiemelni, amit én kifejezetten hasznosnak találtam, és úgy érzem, nagy segítség lesz a közeljövőben.

1. „Egy nő vagy fél, vagy szül. A kettő együtt nem megy.”

Ezt a kis megjegyzést, amit az orvosom tett, azt hiszem egy életre az agyamba véstem. (A dolog érdekessége, hogy bár ennek fiziológiáját nem fejtette ki részletesen, pár napra rá mindettől függetlenül kaptam egy könyvet egy barátnőmtől, amiben teljesen pontos választ kaptam a jelenség miértjére. A könyvről még később írok majd egy cikket, ha befejeztem az olvasását. Úgyhogy még mindig töretlenül hiszem, hogy nincsenek véletlenek 🙂 )

Orvosom saját tapasztalata alapján azt mondta, hogy a legtöbb anyukánál, akik nagyon nehezen vagy beavatkozással tudják csak végigcsinálni a szülést, az hibádzik, hogy a szüléshez szükséges érzelmek nincsenek meg bennük. Ezek pedig a

  • HIT, hogy képesek rá, meg tudják csinálni. Akármilyen furán hangzik, sok nő nem hiszi el magáról, hogy képes kihordani a babáját. Pedig ez ugye az élet legtermészetesebb dolga, és, ha nem lenne tele a fejünk a modern kor mindenféle zavaró tényezőjével, akkor talán több önbizalmunk lenne, hogy ezt elhiggyük magunkról…
  • DAC, vagyis az elhatározás, hogy márpedig most csak azért is megszülöm, ha a fene fenét eszik is.

Helyette mi van?

Félelem, rettegés. „Mi lesz, ha probléma lesz, ha megsérül a pici vagy én?” „Nagyon fog fájni!” „Nem tudom végigcsinálni!” „Majd az orvosok megoldják, azért vannak ott…”

Na ilyen hozzáállással tényleg nem lehet szülni… Úgyhogy szülés előtt álló kismamatársaim, elő a kurázsit, és a hátralévő időben igenis trenírozzuk az agyunkat arra, hogy ezt bizony meg tudjuk csinálni, hiba nélkül, csak lazán! Aki mást mond, az majd jöjjön vissza a szülés után, akkor szívesen meghallgatjuk a mondanivalóját. 🙂

2. Légzés

Mivel a légzéseddel tudod a leginkább befolyásolni az egész folyamatot, ezért ez kiemelt fontosságú. Sajnos nem voltak gyakorlatok erre vonatkozóan a szülésfelkészítőn, inkább az hangzott el, hogy mi az, amitől óvva int minden orvos.

Ezek a felszínes, gyors pihegő légzés, valamint a légzés visszatartása, ami fájdalom esetén sajnos automatikus reakció a szervezetünktől. Ezeket mindenképp próbáljuk tudatosan kerülni, mert gyors ütemben rontanak a helyzeten.

Ami viszont nagyon sokat használ, ha tudatosan lassan lélegzel, és minden figyelmed a légzésedre összpontosítod. Ez segít, hogy elengedd az épp jelen lévő összehúzódást és csökkentsd a fájdalomérzeted, amivel jelentősen könnyíted a vajúdás folyamatát. Minden összehúzódás közelebb hozza a célt, ezért ne félj, hogy jön a következő, inkább várd, hogy elengedhesd.

3. A hüvely regenerálódása

Az orvosom szerint sok nővel találkozott már a szülőszobán, akinek arról voltak negatív képek a fejében, hogy vajon mi maradt a hüvelyéből a szülés után. Nagyjából babafej nagyságú vaginát vizionálnak, természetesen teljesen hibásan.

Azonban amellett, hogy a hüvely bár azonnal összehúzódik, sajnos ténylegesen sérül is. Lehet, hogy nagyobb mértékben, például gátrepedés vagy gátmetszés esetén, de ha gátvédelemmel szülünk, akkor is maradnak kisebb sérülések, például hajszálerek szakadásai.

Amit fontosnak tartottam ezzel kapcsolatban, hogy az orvosom kiemelte, hogy a hüvely regenerálódását az befolyásolja legnagyobb mértékben, hogy a gyermekágy alatt az anyuka mennyit pihen. Felhívta a figyelmet rá, hogy a gyermekágy nem véletlen tartalmazza az ágy szót, igenis muszáj pihenni és regenerálódni.

Még szerencse, hogy ezt ennyire kiemelte, mert én a magam részéről alig várom, hogy pár kilóval könnyebb legyek, és leginkább azt vizionáltam, hogy ettől a súlyvesztéstől megkönnyebbülve fel-le fogok futkosni a lakásban 😀

Szóval hölgyeim, a takarítás megvár, emelgetni a mosott ruhát és a bevásárló szatyrot sem, hallgassunk továbbra is a testünkre, és ha valami egy kicsit is húzódik vagy kellemetlen, akkor bizony pihi van! Nem tör ki újabb világháború, ha nincs minden nap főtt étel vacsira, az ételfutárok úgyis kétségbe lennének esve, ha nem lenne munkájuk… 🙂

4. Útravaló gyermekágyra

A végére pedig egy kis előrejelzés a gyermekágyas időszakra: ha van napi 6 pisis és 1 kakis pelus, akkor ne aggódj, van elég tejed, sőt, ha néha kimarad a kaki, akkor is. Csak ügyesen használja fel a baba szervezete a tejet.

A mérleget pedig elég hetente elővenni, ha folyton méregeted mennyit evett, csak azt éred el vele, hogy megbolondulsz. Erősebb az életösztön a picikben, mint gondolnánk, hidd el, szólni fog, ha éhes, csak bízz benne 🙂